Hadd szóljon!

100 éves ünneplés szerte az országban

Gyulafehérváron, katonai díszszemlével kezdődött az ünnepségsorozat.

Megérkezett a városba a királyi vasúti szerelvény az uralkodó család tagjaival. A román ortodox és a jeruzsálemi pátriárka már tegnaptól a városban tartózkodik.Nemsokára kezdődik az ünnepi mise a gyulafehlrvéri ortodox katedrálisban.
Besztercén ma délután 3 órakor,m katonai díszszemlével kezdődnek a centenáriumi ünnepségek Andrei Muresanu szobránál. Fél 4-től népzenei műsor lesz a Liviu Rebreanu sétányon lévő színpadon. Délután 6 órától fáklytás felvonulás lesz. Este fél 7-kor bekapcsolják a díszkivilágítást a Petru Rares téren. A nemzeti ünnepet koncerttel, este háromnegyed 11-kor pedig tűzijátékkal zárják Besztercán.
Nagyváradon 11 órakor, rövid kultúrműsorral kezdődnek az ünnepi rendezvények az Egyesülés téren, amelyet az Állami Filharmónia művészei adnak elő.
A Mihai Viteazul szobor koszorúzást követően, délután 1 órától katonai felvonulásra kerül sor. Este fáklyés felvonulás és tüzi játék zárja a centenáriumi ünnepséget Nagyváradon. Az Egyesülés téren csülköt és paszuly főzeléket készít az ünneplőknek az önkormányzat.

Articol editat de gergelyzsuzsa, 1 december 2018, 10:42

Aláírták a kolozsvári valamint a Iaşi-i regionális sürgősségi kórházra vonatkozó építési szerződéseket
Ajánlatok szerda, 28 február 2024, 11:24

Aláírták a kolozsvári valamint a Iaşi-i regionális sürgősségi kórházra vonatkozó építési szerződéseket

Bukarestben, a Victoria-palotában szerdán megtartott eseményen jelen volt Marcel Ciolacu miniszterelnök, az egészségügyi miniszter,...

Aláírták a kolozsvári valamint a Iaşi-i regionális sürgősségi kórházra vonatkozó építési szerződéseket
Megerősítik a román hadsereget
Ajánlatok csütörtök, 22 február 2024, 09:24

Megerősítik a román hadsereget

A Legfelsőbb Védelmi Tanács tegnapi ülésén a román hadsereget megerősítő intézkedéseket rendelt el és az ország kiberbiztonságát...

Megerősítik a román hadsereget
Indul az F2F-Fiatalok a fiatalokért mentorprogram harmadik kiadása
Ajánlatok csütörtök, 22 február 2024, 09:09

Indul az F2F-Fiatalok a fiatalokért mentorprogram harmadik kiadása

Megnyílt a jelentkezés az F2F-Fiatalok a Fiatalokért ingyenes vállalkozói mentorprogram harmadik kiadására – közölte a Kreatív...

Indul az F2F-Fiatalok a fiatalokért mentorprogram harmadik kiadása
Kibertámadás miatt nem működik több kórház informatikai rendszere
Ajánlatok hétfő, 12 február 2024, 11:54

Kibertámadás miatt nem működik több kórház informatikai rendszere

Alexandru Rafila egészségügyi miniszter szerint hétfő délelőtt országszerte 15-20 kórháznak vannak problémái a Hippokratész elnevezésű...

Kibertámadás miatt nem működik több kórház informatikai rendszere
Ajánlatok hétfő, 12 február 2024, 08:49

Újabb csalásra figyelmeztet a rendőrség

A közösségi oldalakon terjedő újabb csalási módszerre hívja fel a figyelmet a...

Újabb csalásra figyelmeztet a rendőrség
Ajánlatok csütörtök, 8 február 2024, 08:55

Polgármester: a huzat miatt omlott le egy Szeben megyei iskola álmennyezete

A huzat miatt omlott le a Szeben megyei Ladamos községhez tartozó Alamor falu általános iskola egyik osztálytermének galambok által...

Polgármester: a huzat miatt omlott le egy Szeben megyei iskola álmennyezete
Ajánlatok csütörtök, 8 február 2024, 08:46

Elfogadták Kolozs megye költségvetését

Elfogadták a Kolozs Megye Tanács és az alárendelt intézményeinek idei...

Elfogadták Kolozs megye költségvetését
Ajánlatok kedd, 6 február 2024, 11:05

Klaus Iohannis teljes felépülést kívánt III. Károlynak

Teljes felépülést kívánt Klaus Iohannis államfő III. Károly brit királynak, akit rákbetegséggel...

Klaus Iohannis teljes felépülést kívánt III. Károlynak