Hadd szóljon!

Befagyasztják a béreket?!

A munkaügyi miniszter cáfolta a bérek befagyasztására vonatkozó híreket, a gazdasági miniszter pedig elismerte, hogy létezik egy erre vonatkozó, úgymond, forgatókönyv.

A munkaügyi miniszter ugyanakkor elutasította azokat az ellenzéki vádakat, amelyek szerint nem lenne pénz a nyugdíjak és a bérek kifizetésére.
A bértörvényt abban a formában alkalmazza a kormány, ahogyan azt elfogadta a parlament, bár a napokban felmerült egy olyan forgatókönyv, amely szerint már 2020-ban alkalmazzák a 2022-es bértáblát – írta közösségi oldalán Lia-Olguţa Vasilescu munkaügyi miniszter.
Lia-Olguta Vasilescu Florin Câţu, a Nemzeti Liberális Párt szenátorának korábbi közösségi oldalon tett bejegyzésére reagált. A liberális szenátor egy olyan dokumentumot tett közzé, amelyet a kormány küldött az Európai Bizottságnak, és amelyben a közalkalmazottak bérének idén decemberi szinten történő befagyasztásról van szó. Az ellenzéki párt politikusa szerint ezzel a Szociáldemokrata Párt valamint a Liberálisok és Demokraták Szövetsége alkotta koalíció elismerte a kormányzat csődjét. Szerinte a dokumentum azt bizonyítja, hogy a kormánypártok lemondtak az egységes bértörvény gyakorlatba ültetésének tervéről.
Eugen Teodorovici pénzügyminiszter egy televíziós műsorban elismerte a dokumentum létezését. Azt mondta, a bérek befagyasztása reális „forgatókönyv” de csupán egy munkaváltozat, amelyhez hasonlót valamennyi tagállam eljuttat az Európai Bizottságnak.

(Agerpres)

Articol editat de gergelyzsuzsa, 22 október 2018, 09:51

Aláírták a kolozsvári valamint a Iaşi-i regionális sürgősségi kórházra vonatkozó építési szerződéseket
Ajánlatok szerda, 28 február 2024, 11:24

Aláírták a kolozsvári valamint a Iaşi-i regionális sürgősségi kórházra vonatkozó építési szerződéseket

Bukarestben, a Victoria-palotában szerdán megtartott eseményen jelen volt Marcel Ciolacu miniszterelnök, az egészségügyi miniszter,...

Aláírták a kolozsvári valamint a Iaşi-i regionális sürgősségi kórházra vonatkozó építési szerződéseket
Megerősítik a román hadsereget
Ajánlatok csütörtök, 22 február 2024, 09:24

Megerősítik a román hadsereget

A Legfelsőbb Védelmi Tanács tegnapi ülésén a román hadsereget megerősítő intézkedéseket rendelt el és az ország kiberbiztonságát...

Megerősítik a román hadsereget
Indul az F2F-Fiatalok a fiatalokért mentorprogram harmadik kiadása
Ajánlatok csütörtök, 22 február 2024, 09:09

Indul az F2F-Fiatalok a fiatalokért mentorprogram harmadik kiadása

Megnyílt a jelentkezés az F2F-Fiatalok a Fiatalokért ingyenes vállalkozói mentorprogram harmadik kiadására – közölte a Kreatív...

Indul az F2F-Fiatalok a fiatalokért mentorprogram harmadik kiadása
Kibertámadás miatt nem működik több kórház informatikai rendszere
Ajánlatok hétfő, 12 február 2024, 11:54

Kibertámadás miatt nem működik több kórház informatikai rendszere

Alexandru Rafila egészségügyi miniszter szerint hétfő délelőtt országszerte 15-20 kórháznak vannak problémái a Hippokratész elnevezésű...

Kibertámadás miatt nem működik több kórház informatikai rendszere
Ajánlatok hétfő, 12 február 2024, 08:49

Újabb csalásra figyelmeztet a rendőrség

A közösségi oldalakon terjedő újabb csalási módszerre hívja fel a figyelmet a...

Újabb csalásra figyelmeztet a rendőrség
Ajánlatok csütörtök, 8 február 2024, 08:55

Polgármester: a huzat miatt omlott le egy Szeben megyei iskola álmennyezete

A huzat miatt omlott le a Szeben megyei Ladamos községhez tartozó Alamor falu általános iskola egyik osztálytermének galambok által...

Polgármester: a huzat miatt omlott le egy Szeben megyei iskola álmennyezete
Ajánlatok csütörtök, 8 február 2024, 08:46

Elfogadták Kolozs megye költségvetését

Elfogadták a Kolozs Megye Tanács és az alárendelt intézményeinek idei...

Elfogadták Kolozs megye költségvetését
Ajánlatok kedd, 6 február 2024, 11:05

Klaus Iohannis teljes felépülést kívánt III. Károlynak

Teljes felépülést kívánt Klaus Iohannis államfő III. Károly brit királynak, akit rákbetegséggel...

Klaus Iohannis teljes felépülést kívánt III. Károlynak