Élő Kolozsvári Rádió

Sajtóklub: Akik nincsenek „fenn” a Facebookon

Aki nincs a Facebookon, az nem is létezik? Egyesek nagyon jól megvannak nélküle, például a Sajtóklub öt vendége, ismert kolozsvári értelmiségiek, akikkel Mihály István beszélgetett.

A pszichológus, pszichoterapeuta, egyetemi tanár, több magyar és román nyelvű kötet szerzője megengedheti magának, hogy ne legyen „fenn” a Facebookon?

Inkább nem engedheti meg magának, hogy ott legyen. Amikor  az embernek minden napja, órája be van osztva, abból már nem lehet egy újabb „szeletet” lekanyarítani. Amikor a kliensemmel vagyok, feltétlenül szükséges, hogy azalatt ne létezzem senki más számára.  S ugyanez  a helyzet tanárként, amikor kiállok a hallgatóim elé… Érdekes, hogy a klienseim körében a Facebook, mint probléma forrás elég gyakran jelentkezik. Például like-függőség formájában. Volt olyan, aki elmondta, kapott  ugyan 272 like-ot, na de Mariskától nem. Tehát még egy ilyen volumenű like-gyűjtemény mellett is lehet szenvedni. (Vargha Jenő-László pszichológus, egyetemi oktató)

Én a Facebooknak attól a hatásától félek, hogy rászoktat – érzem ezt a késztetést –,  hogy mindig valami újat  kell keresni, valami nagyobb hatásút, valamit ami ma nagyon fontos hír; és az kell, hogy kétpercenként vagy legalább óránként valami igazán mélyen megérintsen, megrázzon, katarzist okozzon. Ez egyfajta hajszolása az élménynek, ami nem reális. Az élet nem hozza ezeket a dolgokat ilyen intenzitással, ennyire gyakran.  Szerintem ez az igazi élmények kárára van. (Bodó Márta újságíró, a Keresztény Szó főszerkesztője)

Lehet élni Facebook nélkül, internet nélkül viszont nem. A feleségemnek van  Facebookja, néha megállok mellette, és nézem, mi történik.  Én úgy látom, hogy egyre kevésbé arról szól a Facebook, hogy az ismerősökkel tartsd a kapcsolatot, s egyre inkább arról, hogy reklámok jönnek be, s olyan dolgok, amikből én nem kérek. Nagyon befolyásolja az embereket. (Páll-Szabó Ferenc, történész)

 

Facebook nélkül több időm jut magamra, a családomra, a kutyámra, a kertemre, a közösségre, amelynek tagja vagyok.  És reggelente  én döntöm el, milyen oldalakat fogok megnézni, mit fogok elolvasni, nem kell az úgymond személyemre szabott ajánlatok közül válogatni. (Bárdos Mária – szerkesztő, Kolozsvári Rádió)

 

 

Zúdul, ömlik ránk az információ n forrásból, s ezek az információk számomra nagyrészt  zaj értékűek. Valahogy úgy képzelem, mint ha egyszerre kellene jelen lennünk minden irodában, minden lakásban, minden beszélgetésben. S kialakul az az érzés, hogy kimaradsz, lemaradsz valamiről.  (Simon Ilona – fordító, Kolozsvári Televízió)

 

Széles körben elterjedt és hangoztatott nézet szerint aki nincs a Facebookon, az nem is létezik. Pedig hát  egyesek nagyon jól megvannak nélküle.  Nagyvároson élő értelmiségiek is, például az október 15-i Sajtóklub öt vendége és még sokan mások, akiket ezúttal nem szólaltathattunk meg.
Miért és hogyan? Melyek a Facebook veszélyei? Milyen előnyökkel és milyen hátrányokkal jár, ha valaki nincs „fenn” a legnagyobb közösségi oldalon?
Facebook (fel)használóként én úgy gondolom, az a lényeg, hogy próbáljuk mi használni a Facebookot, s ne engedjük, hogy az használjon (ki) minket. Fontos, hogy megtaláljuk az online és az offline világ közti egyensúlyt.  A Facebook  „önmagában” nem jó és nem rossz, csupán  eszköz, forma, lehetőség, médium, mellyel lehet élni és visszaélni. Sajnos azonban látnunk, tudatosítanunk kell, hogy az utóbbira egyre több a példa, Erdélyben is. Nemzetközi felmérések, kutatások bizonyítják, hogy sokan a közösségi oldalon töltik, élik az életüket, s ez  az intenzív online jelenlét magányossághoz, elzárkózáshoz, depresszióhoz  vezethet az offline világban. Mind többen  válnak  like-függővé,  s kerülnek orvoshoz, pszichológushoz, pszichiáterhez. Vargha Jenő-László a saját praxisából vett példával világította meg ezt a jelenséget.
A lejátszóra kattintva az 55 perces részben élő műsor szerkesztett, rövidített változatát hallgathatják meg. (Mihály István)

https://www.mixcloud.com/kolozsvariradio/sajtóklub-kolozsvári-rádió-akik-nincsenek-fenn-a-facebookon/

Szerkesztő: mihaly.istvan, 2018 október 16, 11:58 / actualizat: 2018 október 16, 15:27

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD
Főoldal hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:35

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD

Németországban, fölényes győzelmet aratott az AfD párt (Alternative für Deutschland – Alternatíva Németországért), de így sem...

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD
Sarmaságon biomasszából lesz energia
Főoldal hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:27

Sarmaságon biomasszából lesz energia

A szilágysági Sarmaságon olyan energiaellátó rendszert készülnek létrehozni, amely a biomasszát alakítaná energiává. A polgármester...

Sarmaságon biomasszából lesz energia
Szívük csendben az Úrra figyelt
Főoldal péntek, 2026 augusztus 282026 augusztus 28, 12:54

Szívük csendben az Úrra figyelt

A Donát úti Makovecz-templomnál szervezett bibliahéten 3 évesektől 16 évesekig nagyon sokan összegyűltek, több mint hatvanan, a játékos...

Szívük csendben az Úrra figyelt
Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában
Főoldal csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 11:07

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában

Balázs Péter Kolozsvár festője – ezzel a címmel nyitottak meg kiállítást hétfő délután Kolozsváron, a (volt) Magyar utcai B’Art...

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában
Főoldal csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 10:42

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés

Ha a tanítás a hivatásod, akkor ez nálunk küldetéssé válhat. Ha hiszel abban, hogy a gyermekek életét szeretettel, figyelemmel és a magyar...

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés
Főoldal péntek, 2026 július 102026 július 10, 12:36

Térjenek be Misztótfalura!

Szatmárnémeti felől, Nagybányához közeledve, általában csak átsuhanunk Misztótfalun. Nevét annak a nyomdásznak a jóvoltából ismerjük,...

Térjenek be Misztótfalura!
Főoldal péntek, 2026 július 102026 július 10, 12:15

Alkotói szabadságról – keretben és azon kívül

Kilépés a keretből – ezt  a címet kapta az a kiállítás, amelyen Ujvárossy László vizuális művész életművét ismerhetik meg...

Alkotói szabadságról – keretben és azon kívül
Főoldal szombat, 2026 május 22026 május 2, 11:05

Hangzó csoda anyák napjára: Istvánka szalagtára

Anyák napja alkalmából egy hangzó kinccsel kedveskedtünk hallgatóinknak. Főszereplője Ágoston Császár István, akit egykor Istvánkának...

Hangzó csoda anyák napjára: Istvánka szalagtára