Élő Kolozsvári Rádió

Zenetár Farmerben: V’Moto-Rock – pénteken 20 órától

A Száz lóerőtől a Tűzvaralázslóig – vázlatos miniportré a 30 éve feloszlott V’Moto-Rockról. Mihály István műsora.

Kedves hallgatók, rockrajongók és szimpatizánsok! Ha azt mondom, Menyhárt János, Demjén Ferenc, Lerch István és Herpai Sándor, akkor a jófajta magyar rock kedvelői habozás nélkül rávágják: V’Moto-Rock ! És ha azt mondom, V’Moto-Rock, akkor még a rockzenében legjáratlanabb hallgatónak is beugrik legalább egy dal: a Várj, míg felkel majd a nap.
A ma már klasszikusnak elkönyvelt opuszok közül jó néhány annak idején úttörőnek számított; úgy gondolom, már az első, 1977-es kislemez – rajta a Motor-boogie és a Nyújtsd hát a kezed – forradalmian új színt hozott a magyar rockzenébe, a ’80-as éveket megelőlegező érces-karcos, izgalmas, szerintem már-már új-hullámosan kemény hangzást.  Amely – igazuk van a szőrösszívű bírálóknak – valamelyest ellentétben áll(t) Demjén Ferenc alapvetően lírai alkatával, de ez, hogy úgy mondjam nem „antagonista”, hanem nagyon is gyümölcsöző ellentétnek bizonyult.
40 éve jelent meg első nagylemezük, majd 1980-ban az igazi telitalálatnak számító, lehengerlően jó második album, amelyet további négy követett. Ezekről  válogatok Önöknek/Nektek egy csokorra való dalt a Zenetárban, rövid értékelő elemzés kíséretében.
„Szálljunk fel” együtt a Moto-Rockra, farmerben vagy akár öltönyben is, október 5-én, pénteken este nyolckor!

Mihály István

 

Szerkesztő: mihaly.istvan, 2018 október 4, 17:40

24. TIFF Tarr Bélával és sok kamaszokról szóló filmmel
Főoldal szerda, 2025 május 282025 május 28, 13:03

24. TIFF Tarr Bélával és sok kamaszokról szóló filmmel

Az idei TIFF filmjeinek többsége kaotikus, ellentmondásos világunkra reflektál, és  meglepően sok közöttük a dokumentumfilm (a versenyben...

24. TIFF Tarr Bélával és sok kamaszokról szóló filmmel
Lapozz élményt! – a kortárs irodalom találkozóhelye Sepsiszentgyörgyön
Főoldal péntek, 2025 május 232025 május 23, 11:53

Lapozz élményt! – a kortárs irodalom találkozóhelye Sepsiszentgyörgyön

A Sepsiszentgyörgyön május 22-e és 25-e között zajló könyves seretszemle idén először nyit a nemzetközi, nevezetesen a finn irodalom...

Lapozz élményt! – a kortárs irodalom találkozóhelye Sepsiszentgyörgyön
Vizekkel az energiamegtakarításért
Főoldal péntek, 2025 május 232025 május 23, 10:21

Vizekkel az energiamegtakarításért

A projekt célja az energiamegtakarítás azután, hogy felmérik az alacsony mélységű vízrendszerek hőpotenciálját. Pásztor Sándort, a...

Vizekkel az energiamegtakarításért
Tettek nélkül megmaradt volna álomnak – Maneszes Mártonnal a Hungarikum Kavalkádról
Főoldal csütörtök, 2025 május 222025 május 22, 19:46

Tettek nélkül megmaradt volna álomnak – Maneszes Mártonnal a Hungarikum Kavalkádról

A magyar nóta és a magyar operett szerelmesével, Maneszes Márton énekessel az Arcélben beszélgettünk, kiemelt figyelmet szentelve az általa...

Tettek nélkül megmaradt volna álomnak – Maneszes Mártonnal a Hungarikum Kavalkádról
Főoldal hétfő, 2024 november 252024 november 25, 13:06

Párhuzamos valóságok

Facebookot és Instagramot használok, és egy-egy végiggörgetett óra után mindig megfogadom, hogy le kellene iratkozni örökre, mindkettőről....

Párhuzamos valóságok
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 16:45

Mese #49: A kapzsi kutya

Negyvenkilencedik mesékben a nagy csont nem biztos, hogy jó ötlet:  Előadja: Juhász...

Mese #49: A kapzsi kutya
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 16:42

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében

Kolozs megyében 10 fix radart helyeznek el az országutakon és az erdélyi autópályán a közúti infrastruktúráért felelős vállalat...

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 14:42

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”

Rostás-Péter István bemondóként kezdte, most a Tetőterasz műsorvezetője, a kettő között volt főszerkesztő-helyettes és...

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”