Élő Kolozsvári Rádió

Iohannis intézkedéseket vár a kormány alárendeltségébe tartozó hatóságoktól a sertéspestis-járvány megfékezésére

Az afrikai sertéspestis okozta helyzet kordában tartására szólította fel Klaus Iohannis a kormány alárendeltségébe tartozó hatóságokat.

Fotó: Agerpres

Az Államelnöki Hivatal közleményt adott ki pénteken, amelyben leszögezi: a kormányhoz tartozó hatóságok kötelessége megakadályozni, hogy a sertéspestis-járvány túllépje a már közvetlenül érintett megyék határait. Ugyanakkor az államfő felszólítja a kormányt, hogy minél gyorsabb eljárással becsüljék fel a károkat és utalják ki az érintett lakosság kártalanítására szánt összegeket.
Iohannis nehezményezi, hogy a helyzet súlyossága dacára a kormány egyetlen lejt sem utalt ki a tartalékalapból a sertéspestis okozta helyzet enyhítésére, noha a pénzügyminiszter ennek ellenkezőjét állította.
„A pénzügyminiszter állításával ellentétben nem létezik egyetlen rendelkezés sem, amely révén akár a legkisebb összeget is kiutalták volna a sertéspestis-válság kezelésére” – szögezi le a közlemény.
Az elnök szerint a kormány felelőtlenül használta a tartalékalapot, és emiatt jelenleg ez a forrás kiürült. Ugyanakkor emlékeztet, hogy többször felhívta a kormány figyelmét a 2018-as költségvetés gyenge pontjaira, valamint arra, hogy bizonyos területek alulfinanszírozottak, illetve a költségvetés-kiigazítás veszteseivé váltak: az egészségügyben például a gyógyszerek beszerzésére elkülönített összeg egy részét a bérek kifizetésére fordították.
„A költségvetés-kiigazítás nem azt jelenti, hogy kontármunkát végzel és tűzoltási akciókba kezdesz” –  olvasható az államfői közleményben.

Forrás: Agerpres

Szerkesztő: gergelyzsuzsa, 2018 augusztus 31, 15:12

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD
Ajánlatok hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:35

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD

Németországban, fölényes győzelmet aratott az AfD párt (Alternative für Deutschland – Alternatíva Németországért), de így sem...

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD
Sarmaságon biomasszából lesz energia
Ajánlatok hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:27

Sarmaságon biomasszából lesz energia

A szilágysági Sarmaságon olyan energiaellátó rendszert készülnek létrehozni, amely a biomasszát alakítaná energiává. A polgármester...

Sarmaságon biomasszából lesz energia
Ma is nehéz az iskolatáska…
Ajánlatok hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 14:44

Ma is nehéz az iskolatáska…

Ez igazából nem változik, azt hiszem: hogy időnként erőfeszítést igényel a tananyag elsajátítása, a képzeletbeli iskolatáska...

Ma is nehéz az iskolatáska…
Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában
Ajánlatok csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 11:07

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában

Balázs Péter Kolozsvár festője – ezzel a címmel nyitottak meg kiállítást hétfő délután Kolozsváron, a (volt) Magyar utcai B’Art...

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában
Ajánlatok csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 10:42

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés

Ha a tanítás a hivatásod, akkor ez nálunk küldetéssé válhat. Ha hiszel abban, hogy a gyermekek életét szeretettel, figyelemmel és a magyar...

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés
Ajánlatok hétfő, 2026 április 272026 április 27, 11:13

Festum Varadinum a Léda-házban

A közös pont! – ez a Festum Varadinum idei jelszava. A 34. kiadásához érkezett nagyváradi eseménysorozat része május 8-10. között a...

Festum Varadinum a Léda-házban
Ajánlatok hétfő, 2026 február 232026 február 23, 12:39

Kaláni vaskályhák és „kalapos lámpák” között

Házad lehet bárhol, de hazád csak itt – ezt írja egy faragott kapun, amely múzeumi darab lehetne, és ami körülötte kialakult, tényleg...

Kaláni vaskályhák és „kalapos lámpák” között
Ajánlatok csütörtök, 2025 november 202025 november 20, 11:09

EHH: Kézműves advent és népdalos-népzenés találkozók

Advent közeledtével sokfelé megnyílnak (vagy már megnyíltak) a vásárok. S ahogyan látjuk a lassan díszbe öltöztetett fenyőket is,...

EHH: Kézműves advent és népdalos-népzenés találkozók