Élő Kolozsvári Rádió

12 halálesetet és 117 agyhártyagyulladást okozott a nyugat nílusi vírus

Május 2-a és augusztus 29-e között országszerte 12 halálesetet és 117 agyhártyagyulladást okozott a nyugat nílusi vírus.

Fotó: Agerpres

Közölte a fentieket csütörtökön a Fertőző Betegségeket Ellenőrző és Felügyelő Országos Központ (CNSCBT).
A kiadott közlemény szerint az elhunyt 12 személy számos más betegségben is szenvedett.
Bukarestben öt, Olt megyében kettő, Iaşi, Galac, Kovászna, Konstanca és Dâmboviţa megyében egy-egy személy halálát okozta a vírus.
A dokumentum szerint a járvány csúcsa körül járunk, ám ez nem olyan jellegű, mint 1996, 2010 és 2016-ban volt. A járványt a szúnyogok terjesztik.
A fertőzés a gyenge immunrendszerű személyekre lehet veszélyes, tünetei magas láz, erős fejfájás, izomgyengeség, hidegrázás, fáradságérzet, fényérzékenység.
Megelőzésképpen a szúnyogcsípések ellen kell elsősorban védekezni, a lakosságnak azt javasolják, hogy szereljenek szúnyoghálót az ablakokra, használjanak rovarirtó szereket a lakásban és a ház körül, távolítsák el a lakás környékéről a hulladékot, és kerüljék a vizes, mocsaras helyeket.

Forrás: Agerpres

Szerkesztő: gergelyzsuzsa, 2018 augusztus 30, 17:25

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD
Ajánlatok hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:35

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD

Németországban, fölényes győzelmet aratott az AfD párt (Alternative für Deutschland – Alternatíva Németországért), de így sem...

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD
Sarmaságon biomasszából lesz energia
Ajánlatok hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:27

Sarmaságon biomasszából lesz energia

A szilágysági Sarmaságon olyan energiaellátó rendszert készülnek létrehozni, amely a biomasszát alakítaná energiává. A polgármester...

Sarmaságon biomasszából lesz energia
Ma is nehéz az iskolatáska…
Ajánlatok hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 14:44

Ma is nehéz az iskolatáska…

Ez igazából nem változik, azt hiszem: hogy időnként erőfeszítést igényel a tananyag elsajátítása, a képzeletbeli iskolatáska...

Ma is nehéz az iskolatáska…
Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában
Ajánlatok csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 11:07

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában

Balázs Péter Kolozsvár festője – ezzel a címmel nyitottak meg kiállítást hétfő délután Kolozsváron, a (volt) Magyar utcai B’Art...

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában
Ajánlatok csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 10:42

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés

Ha a tanítás a hivatásod, akkor ez nálunk küldetéssé válhat. Ha hiszel abban, hogy a gyermekek életét szeretettel, figyelemmel és a magyar...

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés
Ajánlatok hétfő, 2026 április 272026 április 27, 11:13

Festum Varadinum a Léda-házban

A közös pont! – ez a Festum Varadinum idei jelszava. A 34. kiadásához érkezett nagyváradi eseménysorozat része május 8-10. között a...

Festum Varadinum a Léda-házban
Ajánlatok hétfő, 2026 február 232026 február 23, 12:39

Kaláni vaskályhák és „kalapos lámpák” között

Házad lehet bárhol, de hazád csak itt – ezt írja egy faragott kapun, amely múzeumi darab lehetne, és ami körülötte kialakult, tényleg...

Kaláni vaskályhák és „kalapos lámpák” között
Ajánlatok csütörtök, 2025 november 202025 november 20, 11:09

EHH: Kézműves advent és népdalos-népzenés találkozók

Advent közeledtével sokfelé megnyílnak (vagy már megnyíltak) a vásárok. S ahogyan látjuk a lassan díszbe öltöztetett fenyőket is,...

EHH: Kézműves advent és népdalos-népzenés találkozók