Élő Kolozsvári Rádió

Mindennapi táplálkozástudomány – közérthetően, mindenkinek

Starmüller Krisztina terapeuta „hétköznapi praktikákról” beszélt a Magyar Napokon

Gyakorlatok és útmutatók a mindennapokra, mindennapi táplálkozástudomány – ezzel a címmel tartott másfél órás előadást szombaton Starmüller Krisztina terapeuta, táplálkozástudományi szakember az Apáczai Líceumban, a Kolozsvári Magyar Napok keretében,
Reggel ébredés után két pohár vizet igyunk meg. De nem gyorsan, kapkodva, hanem minél lassabban kortyolgatva a vizet – ajánlotta a terapeuta, aki óvott bennünket attól,  hogy végletekbe essünk és bármit is abszolutizáljunk. Szervezetünknek sok folyadékra van szüksége, ez kétségtelen, hiszen például az agy 90 százaléka víz, de ha túl sok vizet iszunk, az sem jó, mert nagy mennyiségben kimossa, kiviszi a szervezetből a vitaminokat, ásványi anyagokat, így ezeket pótolni kell.
Milyen vizet igyunk? A legegyszerűbb szénalapú szűrők is kitűnően tisztítják a vizet – mondta a szakértő, s felhívta a figyelmet arra, hogy a palackozott víz káros, veszélyes lehet, hisz nem tudjuk, hogyan és hol tárolták, érte-e napfény stb.
A palackozott vízzel többek közt az a baj, hogy a műanyag kioldódhat, s ezt hormonként „fogja fel” a szervezet.
Az előadó vegetáriánus életmóddal kapcsolatban is kiegyensúlyozott álláspontot képvisel, úgy véli, nem mindenki képes átállni erre, s nem is mindenkinek javasolt a gyors, teljes átallás, ez szerencsés esetben egy folyamat.
Jólesett a szakember szájából hallani, amit magam is többször elmondtam, különféle „konstruktív vitákba” keveredve, ismerőseimnek: a vegetarianizmus önmagában még nem jelenti azt, hogy egészségesen élünk.
Globalizációs betegség: nem olyan minőségű a táplálékunk, mint pár évtizeddel ezelőtt.
Sajnos sok a rossz minőségű termék, oda kell figyelni, honnan és mit vásárolunk.
Oda jutottunk, hogy a különböző  ízfokozók, tartósítószerek miatt az egészséges ételeknek már nem érezzük az ízét, így nem szívesen fogyasztjuk azokat.
Kibillent az egyensúly, nem csak rossz ételeket eszünk nap mint nap, hanem túl sokat is fogyasztunk. Ennek az is lehet az oka, hogy gyakran a szomjúságot tévesen éhségérzetként fogjuk fel, ezért Starmüller Krisztina azt javasolta, ha túl korán megéhezünk, próbáljuk ki, igyunk egy pohár vizet, lassan apró kortyokban. Lehet hogy meglepődve tapasztaljuk, hogy éhségünk elmúlik. (Én kipróbáltam, és hát csakugyan.)
Kérdésekre válaszolva elmondta, a fehér cukor sok szempontból káros, az immunitásunkat akár a felére csökkentheti.
Ugyanakkor a kávénak vannak pozitív és negatív hatásai, ez vitatott téma. Savasít és irritálja a gyomrot, ezért éhgyomorra semmiképpen ne  igyuk. Az alacsony vérnyomásúaknak sem ajánlott napi két kávénál többet fogyasztani.
De nincsenek abszolút szabályok, hiszen „a törvény szövedéke mindig felfeslik valahol”.
Mihály István

Szerkesztő: mihaly.istvan, 2018 augusztus 26, 12:54

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD
Főoldal hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:35

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD

Németországban, fölényes győzelmet aratott az AfD párt (Alternative für Deutschland – Alternatíva Németországért), de így sem...

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD
Sarmaságon biomasszából lesz energia
Főoldal hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:27

Sarmaságon biomasszából lesz energia

A szilágysági Sarmaságon olyan energiaellátó rendszert készülnek létrehozni, amely a biomasszát alakítaná energiává. A polgármester...

Sarmaságon biomasszából lesz energia
Szívük csendben az Úrra figyelt
Főoldal péntek, 2026 augusztus 282026 augusztus 28, 12:54

Szívük csendben az Úrra figyelt

A Donát úti Makovecz-templomnál szervezett bibliahéten 3 évesektől 16 évesekig nagyon sokan összegyűltek, több mint hatvanan, a játékos...

Szívük csendben az Úrra figyelt
Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában
Főoldal csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 11:07

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában

Balázs Péter Kolozsvár festője – ezzel a címmel nyitottak meg kiállítást hétfő délután Kolozsváron, a (volt) Magyar utcai B’Art...

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában
Főoldal csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 10:42

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés

Ha a tanítás a hivatásod, akkor ez nálunk küldetéssé válhat. Ha hiszel abban, hogy a gyermekek életét szeretettel, figyelemmel és a magyar...

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés
Főoldal péntek, 2026 július 102026 július 10, 12:36

Térjenek be Misztótfalura!

Szatmárnémeti felől, Nagybányához közeledve, általában csak átsuhanunk Misztótfalun. Nevét annak a nyomdásznak a jóvoltából ismerjük,...

Térjenek be Misztótfalura!
Főoldal péntek, 2026 július 102026 július 10, 12:15

Alkotói szabadságról – keretben és azon kívül

Kilépés a keretből – ezt  a címet kapta az a kiállítás, amelyen Ujvárossy László vizuális művész életművét ismerhetik meg...

Alkotói szabadságról – keretben és azon kívül
Főoldal szombat, 2026 május 22026 május 2, 11:05

Hangzó csoda anyák napjára: Istvánka szalagtára

Anyák napja alkalmából egy hangzó kinccsel kedveskedtünk hallgatóinknak. Főszereplője Ágoston Császár István, akit egykor Istvánkának...

Hangzó csoda anyák napjára: Istvánka szalagtára