Élő Kolozsvári Rádió

L. Dragnea: Augusztus 10-én egy meghiúsult államcsínykísérlet tanúi voltunk

Augusztus 10-én egy államcsínykísérlet történt azzal a céllal, hogy erőszakkal megdöntsék a kormányt – nyilatkozta kedd este az Antena 3 televízió műsorában Liviu Dragnea, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke.

„Egy meghiúsult államcsínykísérlet tanúi voltunk (…), ezt szervezték a közösségi hálón. (…) Elfogadhatatlan, hogy Facebook-bejegyzésében az államfő a munkájukat végző csendőrök ellen uszítson (…), akik sokkal finomabban léptek fel, mint kollégáik a nyugati országokban vagy az Egyesült Államokban (…), éppen egy olyan pillanatban, amikor valami állatok kis híján meglincseltek néhány csendőrt. Azok, akik ütötték-verték azt a lányt, azok emberek voltak? Azok voltak a békés tüntetők? Ott lépett fel indokolatlanul keményen a csendőrség? (…) Erre visítanak Orbán, Gorghiu, a Nemzeti Liberális Párt (PNL), a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) és a többiek, hogy indítsanak eljárást a csendőrök ellen? (…) Arról egyik sem beszél, hogy ez egy jól előkészített paramilitáris akció volt. (…) Egy államcsínykísérlet, amelynek az volt a célja, hogy erőszakkal megdöntse a kormányt, hogy beteljesüljön Iohannis kívánsága” – mondta Dragnea.
Kijelentette: beszélt telefonon Călin Popescu-Tăriceanuval, a Liberálisok és Demokraták Szövetsége (ALDE) elnökével, de a belügyminisztert nem hívta fel.
„Ez nem a diaszpóra tüntetése volt. Ezren ha voltak külföldről. A rendezők is azonnal visszaléptek, amikor megtudták, hogy nem az fog ott történni, amit ők terveztek” – hangoztatta a PSD elnöke.
Megjegyezte: augusztus 10-ét megelőzően semmilyen jelzést nem kapott a Román Hírszerző Szolgálattól (SRI), hogy milyen események várhatók. „A SRI az államfőnek küldi a jelentéseket (…), és szintes semmit nem kapok” – mondta.
Liviu Dragnea véleménye szerint az augusztus 10-ei tiltakozó akciót a multinacionális cégek egy része finanszírozta.
Úgy tudja: a cégek nem csak pénzt adnak, hanem szabadnapokat is biztosítanak, és arra biztatják alkalmazottaikat, hogy vegyenek részt a tüntetéseken.
Meglátása szerint egyes vállalatoknak a ‘román állammal ellentétes gazdasági érdekeik vannak”, ám nem hagyhatják, hogy az ország euró milliárdoktól essen el. Elmondta: kivizsgálás indult bizonyos nemzetközi cégek tevékenységét illetően.

Forrás: Agerpres

Szerkesztő: gergelyzsuzsa, 2018 augusztus 22, 12:12

Miniszter: a nőknek még mindig sztereotípiákkal kell szembenézniük
Ajánlatok szerda, 2024 május 82024 május 8, 13:42

Miniszter: a nőknek még mindig sztereotípiákkal kell szembenézniük

Üzenetet adott ki a férfiak és nők közötti esélyegyenlőség romániai napja alkalmából Natalia-Elena Intotero családügyi miniszter. Ebben...

Miniszter: a nőknek még mindig sztereotípiákkal kell szembenézniük
Iohannis Amerikában: hamarosan bekerülhetünk a vízummentességi programba
Ajánlatok szerda, 2024 május 82024 május 8, 08:25

Iohannis Amerikában: hamarosan bekerülhetünk a vízummentességi programba

Románia joggal remélheti, hogy a nem túl távoli jövőben bekerül az amerikai vízummentességi programba – jelentette ki Washingtonban...

Iohannis Amerikában: hamarosan bekerülhetünk a vízummentességi programba
Színházi világnapot ünnepel a kolozsvári színház
Ajánlatok csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 14:56

Színházi világnapot ünnepel a kolozsvári színház

Március 27. a színház világnapja. Ez alkalomból egész napra megnyílik a Kolozsvári Állami Magyar Színház a közönség előtt:...

Színházi világnapot ünnepel a kolozsvári színház
Vlagyimir Putyin elsöprő győzelmet aratott az orosz elnökválasztáson
Ajánlatok hétfő, 2024 március 182024 március 18, 10:50

Vlagyimir Putyin elsöprő győzelmet aratott az orosz elnökválasztáson

A részeredmények szerint elsöprő győzelmet aratott az oroszországi államfőválasztáson Vlagyimir Putyin, miközben több nyugat-európai...

Vlagyimir Putyin elsöprő győzelmet aratott az orosz elnökválasztáson
Ajánlatok péntek, 2024 március 152024 március 15, 07:07

Erdélyiek a magyar állami kitüntetések díjazottjai között

Idén is számos erdélyi vagy erdélyi származású személy kapott magyar állami kitüntetést a nemzeti ünnep...

Erdélyiek a magyar állami kitüntetések díjazottjai között
Ajánlatok szombat, 2024 március 92024 március 9, 07:49

Románia megnyerte a Verespatak-pert

Romániának adott igazat a Beruházási Viták Rendezésének Nemzetközi Központjának nemzetközi választottbírósága a verespataki...

Románia megnyerte a Verespatak-pert
Ajánlatok szerda, 2024 február 282024 február 28, 11:24

Aláírták a kolozsvári valamint a Iaşi-i regionális sürgősségi kórházra vonatkozó építési szerződéseket

Bukarestben, a Victoria-palotában szerdán megtartott eseményen jelen volt Marcel Ciolacu miniszterelnök, az egészségügyi miniszter,...

Aláírták a kolozsvári valamint a Iaşi-i regionális sürgősségi kórházra vonatkozó építési szerződéseket
Ajánlatok csütörtök, 2024 február 222024 február 22, 09:24

Megerősítik a román hadsereget

A Legfelsőbb Védelmi Tanács tegnapi ülésén a román hadsereget megerősítő intézkedéseket rendelt el és az ország kiberbiztonságát...

Megerősítik a román hadsereget