Élő Kolozsvári Rádió

K. Iohannis: Nem azok akartak-e diverziót kelteni, akik térdre akarják kényszeríteni az igazságszolgáltatást?

Románia „akkut társadalmi válságba jutott” – nyilatkozta hétfőn Klaus Iohannis államfő és felvetette, hogy esetleg „azok akartak diverziót kelteni, akik térdre akarják kényszeríteni az igazságszolgáltatást és a korrupcióellenes harcot”.

„Egy fordulóponthoz értünk, a román társadalom akkut válságba jutott, amelyben arra kell koncentrálnunk, hogy megvédjük a polgári, európai értékeket, amelyben a vétkesek elnyerik büntetésüket, amelyben a politikai pártok nem bűnözői csoportokat, hanem a társadalmat képviselik, amelyben a normalitás a szabály és nem a kivétel. Hogyan jutottunk ide? Mert egy jogos tüntetés utcai erőszakba és agresszióba fulladt. Vajon nem azok akartak-e diverziót, indokolatlan álfeszültséget kelteni, akik térdre akarják kényszeríteni az igazságszolgáltatást és a korrupcióellenes harcot? Mi következik ezután, ha a kormány továbbra is erőszakkal folytja el azok hangját, akik tiltakoznak, hogy Románia visszatérjen a múltba?” – tette fel a kérdést Iohannis.

Forrás: Agerpres

Szerkesztő: gergelyzsuzsa, 2018 augusztus 14, 08:05

Picula, a megszelidített – Kulcscsörgések muzsikája
Ajánlatok vasárnap, 2024 augusztus 182024 augusztus 18, 21:58

Picula, a megszelidített – Kulcscsörgések muzsikája

  „Olyanoknak ajánlom a műsort, akik meg vannak győződve, hogy cicára házőrző feladatot nem lehet bízni, vagy cicát tartósan csak...

Picula, a megszelidített – Kulcscsörgések muzsikája
Miniszter: a nőknek még mindig sztereotípiákkal kell szembenézniük
Ajánlatok szerda, 2024 május 82024 május 8, 13:42

Miniszter: a nőknek még mindig sztereotípiákkal kell szembenézniük

Üzenetet adott ki a férfiak és nők közötti esélyegyenlőség romániai napja alkalmából Natalia-Elena Intotero családügyi miniszter. Ebben...

Miniszter: a nőknek még mindig sztereotípiákkal kell szembenézniük
Iohannis Amerikában: hamarosan bekerülhetünk a vízummentességi programba
Ajánlatok szerda, 2024 május 82024 május 8, 08:25

Iohannis Amerikában: hamarosan bekerülhetünk a vízummentességi programba

Románia joggal remélheti, hogy a nem túl távoli jövőben bekerül az amerikai vízummentességi programba – jelentette ki Washingtonban...

Iohannis Amerikában: hamarosan bekerülhetünk a vízummentességi programba
Színházi világnapot ünnepel a kolozsvári színház
Ajánlatok csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 14:56

Színházi világnapot ünnepel a kolozsvári színház

Március 27. a színház világnapja. Ez alkalomból egész napra megnyílik a Kolozsvári Állami Magyar Színház a közönség előtt:...

Színházi világnapot ünnepel a kolozsvári színház
Ajánlatok hétfő, 2024 március 182024 március 18, 10:50

Vlagyimir Putyin elsöprő győzelmet aratott az orosz elnökválasztáson

A részeredmények szerint elsöprő győzelmet aratott az oroszországi államfőválasztáson Vlagyimir Putyin, miközben több nyugat-európai...

Vlagyimir Putyin elsöprő győzelmet aratott az orosz elnökválasztáson
Ajánlatok péntek, 2024 március 152024 március 15, 07:07

Erdélyiek a magyar állami kitüntetések díjazottjai között

Idén is számos erdélyi vagy erdélyi származású személy kapott magyar állami kitüntetést a nemzeti ünnep...

Erdélyiek a magyar állami kitüntetések díjazottjai között
Ajánlatok szombat, 2024 március 92024 március 9, 07:49

Románia megnyerte a Verespatak-pert

Romániának adott igazat a Beruházási Viták Rendezésének Nemzetközi Központjának nemzetközi választottbírósága a verespataki...

Románia megnyerte a Verespatak-pert
Ajánlatok szerda, 2024 február 282024 február 28, 11:24

Aláírták a kolozsvári valamint a Iaşi-i regionális sürgősségi kórházra vonatkozó építési szerződéseket

Bukarestben, a Victoria-palotában szerdán megtartott eseményen jelen volt Marcel Ciolacu miniszterelnök, az egészségügyi miniszter,...

Aláírták a kolozsvári valamint a Iaşi-i regionális sürgősségi kórházra vonatkozó építési szerződéseket