Élő Kolozsvári Rádió

Újabb kihívások előtt az Örökzöldek

A kolozsvári Báthory István Elméleti Líceum speciális, integrált nyolcadik osztálya tavaly nagy fába vágta a fejszéjét: két vetélkedőre is benevezett.

Az egyik egy nemzetközi megmérettetés, a magyarországi Európai Magyar Fiatalságért Alapítvány szervezi. A másik az RMDSZ által 2012-ben útjára indított Örökségünk őrei–Fogadj örökbe egy műemléket program, amely elsősorban diákokat, iskolákat mozgósít,s ma már nyolc erdélyi megyében örvend nagy népszerűségnek.
A Magyarországon meghirdetett ökoszociális vetélkedő kétfordulós. Az első a hagyományőrzés témakörét öleli fel. Ennek keretében a diákok egy modern betlehemes játékkal rukkoltak elő, amelyet a karácsonyt megelőző napokban több intézményben is bemutattak.
Felidézünk egy rövid részletet az egyik előadásból. Elsőként az osztályfőnököt, Schuller Hajnal pszichopedagógust hallják.

 

This slideshow requires JavaScript.

 

Az ökoszociális vetélkedőnek ez a szakasza – a szerzett pontszámoknak köszönhetően – máris meghozta az első sikert: a csapat – amely egyébként az Örökzöldek nevet választotta magának – ezüstérmes lett, és idén nyáron a horvát tengerparton fog üdülni.
A második szakasz március elején startolt el, egy érdekes vándorkiállítás megnyitójával, amelyre a Kozmutza Flóra Hallássérültek Speciális Iskolájában került sor. A projektet Schuller Hajnal ismertette, majd az intézmény igazgatója, Kiss Csilla Gabriella vette át a szót.

 

Az érdekes és igen ötletes plakátokhoz készítőik, azaz maguk a diákok fűztek magyarázatokat. Hallgassunk bele az egyik, kimondottan ‘szakavatott’ bemutatóba.

 

A vándorkiállítás megnyitója rövid művészi műsorral zárult. József Attila versét az egyik nyolcadikos diák, Balla Norbert mondta el, a zenés feldolgozással Miklós György zenész, tanár örvendeztette meg a jelenlevőket.

Schuller Hajnalnak és csapatának további sikereket kívánunk!

 

This slideshow requires JavaScript.

Az összeállítást Juhász Éva készítette.

Fotók: Báthory István Elméleti Líceum.

Szerkesztő: gergelyzsuzsa, 2018 március 9, 23:00 / actualizat: 2020 július 5, 16:45

24. TIFF Tarr Bélával és sok kamaszokról szóló filmmel
Főoldal szerda, 2025 május 282025 május 28, 13:03

24. TIFF Tarr Bélával és sok kamaszokról szóló filmmel

Az idei TIFF filmjeinek többsége kaotikus, ellentmondásos világunkra reflektál, és  meglepően sok közöttük a dokumentumfilm (a versenyben...

24. TIFF Tarr Bélával és sok kamaszokról szóló filmmel
Lapozz élményt! – a kortárs irodalom találkozóhelye Sepsiszentgyörgyön
Főoldal péntek, 2025 május 232025 május 23, 11:53

Lapozz élményt! – a kortárs irodalom találkozóhelye Sepsiszentgyörgyön

A Sepsiszentgyörgyön május 22-e és 25-e között zajló könyves seretszemle idén először nyit a nemzetközi, nevezetesen a finn irodalom...

Lapozz élményt! – a kortárs irodalom találkozóhelye Sepsiszentgyörgyön
Vizekkel az energiamegtakarításért
Főoldal péntek, 2025 május 232025 május 23, 10:21

Vizekkel az energiamegtakarításért

A projekt célja az energiamegtakarítás azután, hogy felmérik az alacsony mélységű vízrendszerek hőpotenciálját. Pásztor Sándort, a...

Vizekkel az energiamegtakarításért
Tettek nélkül megmaradt volna álomnak – Maneszes Mártonnal a Hungarikum Kavalkádról
Főoldal csütörtök, 2025 május 222025 május 22, 19:46

Tettek nélkül megmaradt volna álomnak – Maneszes Mártonnal a Hungarikum Kavalkádról

A magyar nóta és a magyar operett szerelmesével, Maneszes Márton énekessel az Arcélben beszélgettünk, kiemelt figyelmet szentelve az általa...

Tettek nélkül megmaradt volna álomnak – Maneszes Mártonnal a Hungarikum Kavalkádról
Főoldal hétfő, 2024 november 252024 november 25, 13:06

Párhuzamos valóságok

Facebookot és Instagramot használok, és egy-egy végiggörgetett óra után mindig megfogadom, hogy le kellene iratkozni örökre, mindkettőről....

Párhuzamos valóságok
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 16:45

Mese #49: A kapzsi kutya

Negyvenkilencedik mesékben a nagy csont nem biztos, hogy jó ötlet:  Előadja: Juhász...

Mese #49: A kapzsi kutya
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 16:42

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében

Kolozs megyében 10 fix radart helyeznek el az országutakon és az erdélyi autópályán a közúti infrastruktúráért felelős vállalat...

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 14:42

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”

Rostás-Péter István bemondóként kezdte, most a Tetőterasz műsorvezetője, a kettő között volt főszerkesztő-helyettes és...

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”