Élő Kolozsvári Rádió

Ötetbazár: a „kutyaunalom” ellenszere

Házi kedvencünk legnagyobb ellensége az unalom.

Akkor boldog a kutya, ha vele foglalkozik a gazdi! És persze az embernek is jót tesz a négylábú társasága! Játszunk, tehát vele! Okosabb, ügyesebb, kiegyensúlyozottabb lesz!

Egyértelmű, hogy a lakásban élő kisállat, kutya, macska élettere szűk, és azt sem kell mondanom, hogy rendszeres sétára van szüksége, de nemcsak mozgásra, hanem tevékenységre, játékra! De kell az akció annak a kedvencnek is, amelyik szabadon bóklászhat az udvaron a kertben! Ha ezt nem biztosítjuk számára, maga fog tevékenység után nézni.  Mondjuk kiássa a tulipánhagymákat, elrágcsálja a rózsatöveket, kárt tesz a veteményesben – és ez nem fog nekünk tetszeni! Lássunk néhány unaloműző és ugyanakkor fejlesztő tippet!

Tanítsuk meg a kutyának játékai nevét! Köztudott, hogy a kutya rendkívül értelmes, képes több száz szót könnyen megjegyezni. Miért ne fejlesztenénk ezt a képességét? De mit kell tennünk? Kezdjük, mondjuk a labdájával. Miközben játszik vele, ismételjük a tárgyat jelölő szót! Például: „itt a labda”, tessék a „labda”. Ha ezt begyakoroltuk, továbbléphetünk, megkerestethetjük vele a labdát a lakásban: „hol a labda”, „labda…keresd”, „hozd a labdát” – mondogassuk neki! Ezt a játékot más tárggyal, bottal, koronggal, frizbivel, más, plüss játékával megismételhetjük. Azért is jó ez a foglalkozás, mert a lakásban is játszhatunk labdakeresést, ha éppen rossz az idő, és nem vihetjük sétálni kutyánkat.

Négylábú barátunk kedveli a kötélhúzást! A kötél, vagy egyszerűen a rongy egyik felét a gazdi másik felét a kutya húzza. Ez a játék elősegíti a két fél közötti együttműködést, illetve a bizalom-építést. Kezdetben jó, ha a végén a gazdinál marad a kötél. Ha agresszivitás nélkül, de a gazdi győz a kutya megtanulja, hogy ki az úr a házban, azaz ki szabja meg a szabályokat, ki jelöli ki a határokat. Ha ez már világos, akkor a kötélhúzás a közös vadászatot jelenti majd, kutyánk bemutatja az elejtett zsákmányt, amit aztán megoszt velünk, vagy elveszünk tőle. Arra is jó ez a játék, hogy kedvencünk megtanulja, az „Erezd!” felszólítás hallatán el kell engednie a szájában tartott tárgyat. Néha hagyjuk őt is nyerni, így érdekesebb és motiválóbb lesz számára a játék. Ám, ha izgatottá válik a kutya, hagyjuk abba, ha megnyugszik, folytathatjuk.

„Kutya-jó” játék a szaglást igénybe vevő foglalkozás! Mondanom sem kell, hogy a kutyákat kitűnő szaglással áldotta meg az ég,  gondoljunk csak a rendőr-, a drogkereső-, vagy a mentőkutyákra. Az őket körül vevő világról a kutyák nagyrészt a szagok révén alkotnak képet, nem úgy mint mi, akik többnyire a látottak alapján, vizuálisan ítélkezünk környezetünkről. A szaglásra alapozó  játék egyfajta „itt a piros-hol a piros”, főleg a kölyökkutyáknál hasznos, segít abban, hogy felfedezzék képességeiket, és megtanulják használni azokat. Egyik kezünkben tartsunk egy darab ételt, a másik legyen üres, zárjuk össze tenyerünket, mindkét öklünket nyújtsuk a kutya elé, ki kell találnia, hogy melyik kezünkben van a finom falat. Ez a játék arra készteti, hogy használja ezt a rendkívüli képességét, a fejlett szaglását, és segít abban, hogy magabiztosabb legyen a kutyánk. Ha kitalálta megkapja a bónusz-falatot, ha nem, nyissuk ki mindkét tenyerünket, mutassuk meg, majd zárjuk össze ismét, hogy újra próbálkozhasson!

A gazdi távollétében jól elszórakozhat a kutya a csemegét rejtő játékokkal. Ezek a kutyát játékra és tevékenységre, a lustábbakat mozgásra ösztönzik. Ha ilyen játékot választunk, vegyük figyelemebe a kutya életkorát, rágási szokásait. A puzzle-ként összeilleszthető, rágható gumiból készült játék  élelmet tartalmaz, ám a kutyának meg kell oldania egy, vagy egy sor feladatot, ahhoz, hogy hozzá férjen. Akár naponta is használható az etető tál helyett, a kutyának érdekesebb, és egy-két percről, ami alatt rendszerint bekapja az ételt, akár 15 percre is növelhető az étkezési idő, ami természetesen egészségesebb. Megjegyezzük, hogy fejlesztő játékot otthon is készíthetünk a kutyánknak!

Szórakoztatóak és mozgásra ösztönzőek a sípoló játékok. Ezekkel vadászatot játszhat kedvencünk, a sípoló hang ösztönzi és egyben jutalmazza a kutyát, mivel az elejtett zsákmány hangját juttatja eszébe.

Ez csak pár ötlet volt, játszani négylábú kedvencünkkel sokféleképpen lehet. Unaloműző és fejlesztő játékot bárki kitalálhat, még a kutyánk is,  figyeljük csak meg!

Bárdos Mária

Szerkesztő: bardosmaria, 2018 február 2, 12:34 / actualizat: 2018 május 3, 14:29

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD
Főoldal hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:35

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD

Németországban, fölényes győzelmet aratott az AfD párt (Alternative für Deutschland – Alternatíva Németországért), de így sem...

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD
Sarmaságon biomasszából lesz energia
Főoldal hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:27

Sarmaságon biomasszából lesz energia

A szilágysági Sarmaságon olyan energiaellátó rendszert készülnek létrehozni, amely a biomasszát alakítaná energiává. A polgármester...

Sarmaságon biomasszából lesz energia
Szívük csendben az Úrra figyelt
Főoldal péntek, 2026 augusztus 282026 augusztus 28, 12:54

Szívük csendben az Úrra figyelt

A Donát úti Makovecz-templomnál szervezett bibliahéten 3 évesektől 16 évesekig nagyon sokan összegyűltek, több mint hatvanan, a játékos...

Szívük csendben az Úrra figyelt
Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában
Főoldal csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 11:07

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában

Balázs Péter Kolozsvár festője – ezzel a címmel nyitottak meg kiállítást hétfő délután Kolozsváron, a (volt) Magyar utcai B’Art...

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában
Főoldal csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 10:42

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés

Ha a tanítás a hivatásod, akkor ez nálunk küldetéssé válhat. Ha hiszel abban, hogy a gyermekek életét szeretettel, figyelemmel és a magyar...

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés
Főoldal péntek, 2026 július 102026 július 10, 12:36

Térjenek be Misztótfalura!

Szatmárnémeti felől, Nagybányához közeledve, általában csak átsuhanunk Misztótfalun. Nevét annak a nyomdásznak a jóvoltából ismerjük,...

Térjenek be Misztótfalura!
Főoldal péntek, 2026 július 102026 július 10, 12:15

Alkotói szabadságról – keretben és azon kívül

Kilépés a keretből – ezt  a címet kapta az a kiállítás, amelyen Ujvárossy László vizuális művész életművét ismerhetik meg...

Alkotói szabadságról – keretben és azon kívül
Főoldal szombat, 2026 május 22026 május 2, 11:05

Hangzó csoda anyák napjára: Istvánka szalagtára

Anyák napja alkalmából egy hangzó kinccsel kedveskedtünk hallgatóinknak. Főszereplője Ágoston Császár István, akit egykor Istvánkának...

Hangzó csoda anyák napjára: Istvánka szalagtára