Élő Kolozsvári Rádió

Szászcsávási karaoke a Tokossal

Szászcsávás énekes és hangszeres népzenéje címmel tart előadást Pávai István népzenekutató csütörtökön este fél 9-től Kolozsváron, a Bulgakovban. Az esemény szervezője a Tokos zenekar.

A csütörtök esti kolozsvári előadáson Szászcsávás énekes és hangszeres népzenéjét mutatják be a Maros-Küküllő vidéki zenedialektus perspektívájából. Az előadó Pávai István a Barozda együttes alapító tagja, az első erdélyi táncházak és a Csíkszeredai Régizene Fesztivál egyik kezdeményezője, az MTA Zenetudományi Intézet főmunkatársa, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem tanára. A szászcsávási népzene átalakulásáról elmondta:

„A showműsor fele halad és persze az őket megtanuló városi zenészek is jobban szeretik ezt a részét hangsúlyozni. Tehát én az előadásban meg szeretném mutatni azt a korábbi hagyományt, ami Csáváson volt.”

Az előadás a Bulgakovban lesz, csütörtökön este fél kilenctől. A szervező a Tokos zenekar. Vajas Albert prímás elmondta:

„Természetesen a Tokos zenekar végig ott lesz és majd megpróbálunk egy pici ilyen népi karaokét, hogy az emberek is becsatlakozzanak! Majd hozunk valami szövegeket, jellegzetes népi énekeket, s ha nagyon jól megy talán többszólamú szászcsávási énekeket is fogunk majd énekelni.”

Szilágyi Szabolcs összeállítása:

 

A témához tartozó szomorú hír, hogy ma reggel a dicsőszentmártoni kórházban meghalt Mezei Levente Leves 47 éves szászcsávási prímás.

kvr

Szerkesztő: Szilágyi Szabolcs, 2017 október 17, 15:20 / actualizat: 2020 július 21, 20:31

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD
Főoldal hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:35

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD

Németországban, fölényes győzelmet aratott az AfD párt (Alternative für Deutschland – Alternatíva Németországért), de így sem...

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD
Sarmaságon biomasszából lesz energia
Főoldal hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:27

Sarmaságon biomasszából lesz energia

A szilágysági Sarmaságon olyan energiaellátó rendszert készülnek létrehozni, amely a biomasszát alakítaná energiává. A polgármester...

Sarmaságon biomasszából lesz energia
Szívük csendben az Úrra figyelt
Főoldal péntek, 2026 augusztus 282026 augusztus 28, 12:54

Szívük csendben az Úrra figyelt

A Donát úti Makovecz-templomnál szervezett bibliahéten 3 évesektől 16 évesekig nagyon sokan összegyűltek, több mint hatvanan, a játékos...

Szívük csendben az Úrra figyelt
Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában
Főoldal csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 11:07

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában

Balázs Péter Kolozsvár festője – ezzel a címmel nyitottak meg kiállítást hétfő délután Kolozsváron, a (volt) Magyar utcai B’Art...

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában
Főoldal csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 10:42

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés

Ha a tanítás a hivatásod, akkor ez nálunk küldetéssé válhat. Ha hiszel abban, hogy a gyermekek életét szeretettel, figyelemmel és a magyar...

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés
Főoldal péntek, 2026 július 102026 július 10, 12:36

Térjenek be Misztótfalura!

Szatmárnémeti felől, Nagybányához közeledve, általában csak átsuhanunk Misztótfalun. Nevét annak a nyomdásznak a jóvoltából ismerjük,...

Térjenek be Misztótfalura!
Főoldal péntek, 2026 július 102026 július 10, 12:15

Alkotói szabadságról – keretben és azon kívül

Kilépés a keretből – ezt  a címet kapta az a kiállítás, amelyen Ujvárossy László vizuális művész életművét ismerhetik meg...

Alkotói szabadságról – keretben és azon kívül
Főoldal szombat, 2026 május 22026 május 2, 11:05

Hangzó csoda anyák napjára: Istvánka szalagtára

Anyák napja alkalmából egy hangzó kinccsel kedveskedtünk hallgatóinknak. Főszereplője Ágoston Császár István, akit egykor Istvánkának...

Hangzó csoda anyák napjára: Istvánka szalagtára