Élő Kolozsvári Rádió

Kaukázusi magaslatok: Zenetár Farmerben – pénteken 20 órától

Az ökotudatosan alternatív Kaukázus együttesről rajzolok klasszikusan értékorientált és posztmodernül mozaikszerű portrét.

Kedves Hallgató! A Kaukázus zenekar muzsikája nem forradalmian új, nem eget rengetően eredeti, és mégis egyféle – az aprónál nagyobbacska – paradox forradalom volt a magyar alternatív muzsika világában. Több szempontból is. Például azért, mert az első olyan zenekar, amely lemezkiadók nélkül lett ismertté és népszerűvé. És anélkül, hogy művészi ambícióit feladta volna, egyfajta ökotudatos életfilozófia szószólójává is vált.

Ennek jelentőségét és újszerűségét én abban látom, hogy a Kaukázus a szokványos nemzedéki ellentéteken, konfliktusokon túlmutató társadalomkritika képviselője. A szakadék nem a generációk között van, hanem a konzumidiotizmus engedelmes hívei és az öntudatos, „zöld” polgár között, akivel nem lehet bármit megetetni – a szó konkrét és átvitt értelmében egyaránt.

 

Véleményem (nem szentírás): a Kaukázus dalai úgy eredetiek, hogy zeneileg és hangszerelés szempontjából is nagyon sok hatást összegeznek. Mindegyre a Kispál és a Borz,  az Emil.Rulez!, a Quimby és a Heaven Street Seven zenei világát idézik. Úgy gondolom, mégse kompilációról vagy epigonizmusról, hanem egészséges szintézisről van szó. Amely – ironikusan és játékosan, de kérlelhetetlenül – egy beteg világgal szembesíti a fogyasztói gyönyörökbe belefásult vagy azokra csak áhítozó magyar ifjakat, középkorúakat és immár idősebbeket is.

A fentieknél jóval többet is elmondok majd a zenekarról és dalairól a ZeneTárban szeptember 22-én, pénteken este nyolc órától! Tartsanak velünk – farmerben vagy anélkül!

Mihály István

Szerkesztő: mihaly.istvan, 2017 szeptember 21, 19:26 / actualizat: 2017 szeptember 22, 12:17

24. TIFF Tarr Bélával és sok kamaszokról szóló filmmel
Főoldal szerda, 2025 május 282025 május 28, 13:03

24. TIFF Tarr Bélával és sok kamaszokról szóló filmmel

Az idei TIFF filmjeinek többsége kaotikus, ellentmondásos világunkra reflektál, és  meglepően sok közöttük a dokumentumfilm (a versenyben...

24. TIFF Tarr Bélával és sok kamaszokról szóló filmmel
Lapozz élményt! – a kortárs irodalom találkozóhelye Sepsiszentgyörgyön
Főoldal péntek, 2025 május 232025 május 23, 11:53

Lapozz élményt! – a kortárs irodalom találkozóhelye Sepsiszentgyörgyön

A Sepsiszentgyörgyön május 22-e és 25-e között zajló könyves seretszemle idén először nyit a nemzetközi, nevezetesen a finn irodalom...

Lapozz élményt! – a kortárs irodalom találkozóhelye Sepsiszentgyörgyön
Vizekkel az energiamegtakarításért
Főoldal péntek, 2025 május 232025 május 23, 10:21

Vizekkel az energiamegtakarításért

A projekt célja az energiamegtakarítás azután, hogy felmérik az alacsony mélységű vízrendszerek hőpotenciálját. Pásztor Sándort, a...

Vizekkel az energiamegtakarításért
Tettek nélkül megmaradt volna álomnak – Maneszes Mártonnal a Hungarikum Kavalkádról
Főoldal csütörtök, 2025 május 222025 május 22, 19:46

Tettek nélkül megmaradt volna álomnak – Maneszes Mártonnal a Hungarikum Kavalkádról

A magyar nóta és a magyar operett szerelmesével, Maneszes Márton énekessel az Arcélben beszélgettünk, kiemelt figyelmet szentelve az általa...

Tettek nélkül megmaradt volna álomnak – Maneszes Mártonnal a Hungarikum Kavalkádról
Főoldal hétfő, 2024 november 252024 november 25, 13:06

Párhuzamos valóságok

Facebookot és Instagramot használok, és egy-egy végiggörgetett óra után mindig megfogadom, hogy le kellene iratkozni örökre, mindkettőről....

Párhuzamos valóságok
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 16:45

Mese #49: A kapzsi kutya

Negyvenkilencedik mesékben a nagy csont nem biztos, hogy jó ötlet:  Előadja: Juhász...

Mese #49: A kapzsi kutya
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 16:42

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében

Kolozs megyében 10 fix radart helyeznek el az országutakon és az erdélyi autópályán a közúti infrastruktúráért felelős vállalat...

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 14:42

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”

Rostás-Péter István bemondóként kezdte, most a Tetőterasz műsorvezetője, a kettő között volt főszerkesztő-helyettes és...

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”