Élő Kolozsvári Rádió

Demográfiai hanyatlásunk 26. éve

Huszonhatodik éve tart Romániában a demográfiai hanyatlás. Ennek következtében tavaly 20 millió alá süllyedt a lakosok száma – közölte Vasile Gheţău szociológus.

Romániának 1990-ben még 23 millió 200 ezer lakosa volt. Számos közgazdászhoz hasonlóan Vasile Gheţău is jelezte: a 26. éve tartó demográfiai hanyatlás jelenti az egyik legnagyobb veszélyt az állami nyugdíjrendszer fenntarthatóságára nézve.

A szociológus a demográfiai fogyás okairól elmondta: Körülbelül 600 ezer főre tehető a természetes fogyás, 300 ezren végleg elhagyták Romániát, és 2,4 millió azoknak a száma, akik ugyan nem telepedtek ki végleg, de tartósan lakhelyet változtattak. Ez utóbbi csoportba tartoznak a boldogulásukat különböző nyugati országokban kereső vendégmunkások.

Léteznek olyan szociológiai becslések is, amelyek a külföldi munkavállalók számát 3-4 millióra teszik, és a Romániában életvitelszerűen élők számát ennek megfelelően 20 milliónál is kisebbre becsülik.

A 2011-es népszámlálás első részeredményének alapján az Országos Statisztikai Intézet 19 millió állandó lakost közölt, majd különböző lakosság-nyilvántartási adatok alapján kipótolták a népszámlálási adatbázist 1 millió fővel. Ezt követően enyhén 20 millió fölé nőtt az ország állandó lakosságának száma, de ez tavaly a természetes fogyás következtében 20 millió alá esett.

A munkaügyi minisztérium adatai szerint 2014 augusztusában Romániában 4,4 millió munkavállaló volt, a nyugdíjasok száma pedig meghaladta az 5,1 milliót.

transindex

Szerkesztő: ferenczjutka, 2015 január 20, 15:25

Többnyire raktárnak használják a kolozsvári óvóhelyeket
Hírek szerda, 2026 július 82026 július 8, 17:29

Többnyire raktárnak használják a kolozsvári óvóhelyeket

Önkormányzati pénzből felújíthatják a légvédelmi óvóhelyeket – a törvényt most hirdette ki az államelnök. A felújítást a...

Többnyire raktárnak használják a kolozsvári óvóhelyeket
A vizsgázók közel háromnegyedének sikerült az érettségi
Hírek kedd, 2026 július 72026 július 7, 09:59

A vizsgázók közel háromnegyedének sikerült az érettségi

Közzétették az érettségi vizsga előzetes eredményeit. Az óvások előtti adatok szerint az átmenési arány 74,8 százalék; ez tavaly 74,3...

A vizsgázók közel háromnegyedének sikerült az érettségi
Óvodás szintű veszekedéseket emleget Csoma Botond
Hírek hétfő, 2026 július 62026 július 6, 15:49

Óvodás szintű veszekedéseket emleget Csoma Botond

Csoma Botond, az RMDSZ szóvivője és képviselőházi frakcióvezetője szerint a pártok közötti párbeszéd az egyetlen megoldás a teljes...

Óvodás szintű veszekedéseket emleget Csoma Botond
A képességvizsgázók 79 százaléka ért el legalább ötös átlagot
Hírek szerda, 2026 július 12026 július 1, 08:53

A képességvizsgázók 79 százaléka ért el legalább ötös átlagot

A nyolcadikosok 79 százaléka ért el legalább 5-ös átlagot az országos képességfelmérő vizsgákon – tájékoztatott a...

A képességvizsgázók 79 százaléka ért el legalább ötös átlagot
Hírek kedd, 2026 június 302026 június 30, 13:53

Felújítják a kolozsvári Teleki-palotát

A Kolozs Megyei Tanács jóváhagyta a kolozsvári Farkas utca 7. szám alatti Teleki-palota felújítási projektjének műszaki és gazdasági...

Felújítják a kolozsvári Teleki-palotát
Hírek kedd, 2026 június 302026 június 30, 13:19

Drónt találtak tegnap Tulcea megyében

Robbanótöltettel felszerelt drónt találtak tegnap Tulcea megyében – tájékoztatott a védelmi minisztérium. A tárca közlése szerint...

Drónt találtak tegnap Tulcea megyében
Hírek kedd, 2026 június 302026 június 30, 08:17

Kelemen Hunor: ebből a helyzetből egyedül az AUR-os kollégák profitálnak

Kelemen Hunor RMDSZ-elnök szerint mérsékelni kell a politikai nyilatkozatok hangnemét, mert csak így folytatódhat érdemi párbeszéd a pártok...

Kelemen Hunor: ebből a helyzetből egyedül az AUR-os kollégák profitálnak
Hírek hétfő, 2026 június 292026 június 29, 14:50

Szerdára halasztják a matematika/történelem érettségit

A rendkívüli hőség miatt módosította az érettségi írásbeli próbáinak menetrendjét a tanügyminisztérium: a szaknak megfelelő...

Szerdára halasztják a matematika/történelem érettségit