Élő Kolozsvári Rádió

Mérában koncertezett a Söndörgő

Csütörtökön a Szigeten játssza a Söndörgő azt, ami Mérában már „lejárt lemez”. A kalotaszegi település ihlette a világzenei együttes készülő lemezének anyagát, itt is mutatták be először.

A Kalotaszegi Vándor Néptánctáborban mutatta be a banda az elmúlt időszak zenei termését. Bethlendi András, a tábor egyik szervezője a koncertről elmondta:

„Idén a Söndörgő együttes, miután ezelőtt kb. tíz nappal fellépett a Méra World Music fesztiválon, majd pedig itt maradt Mérában, hogy az új albumán dolgozzon, most egy főpróbát tart. Ez az első alkalom, ahol a közönség találkozhat ezzel az albummal.”

A Söndörgő Mérában ötven percnyi új zenét készített, amiben – állításuk szerint – benne van a mindenféle természeti inspiráció, a helyi emberek és a kalotaszegi vendégszeretet is amit kaptak. A tamburán, fúvós és ütős hangszereken játszó együttes magyarországi és horvátországi szerb népzene előadásával vált népszerűvé Európában. 2014-es albumuk az európai világzenei rádiósok listáján a harmadik legjobb világzenei lemez lett. Útjukat – saját elmondásuk szerint – a délszláv népzene iránti elragadtatás és a Vujicsics Együtteshez kötődő családi szálak jelölték ki. Utóbbi legújabb lemezükön is visszaköszön. Eredics Áron elmondta:

„Ezek írott zenék. Tehát most először csináltuk azt, hogy az a zenei inspiráció, amit a népzene ősi ereje nyújt, meg amit mi apáinktól (s tényleg, a Vujicsics együttes – ugye apánk a bőgős, úgyhogy tényleg, szó szerint), azt most elkezdjük használni, és mint egy nyelvet, ezen beszélni. Ez egy hirtelen jött gondolat volt, hogy hát gyerekek, hát miért nem próbáljuk ki rögtön, itt! Most ne várjuk meg a Sziget fesztivált, ahol majd megyünk csütörtökön játszani egyébként, hanem akkor rögtön itt kipróbáljuk. Úgyhogy én megmondom őszintén, hogy már rég izgultam, de most egy kicsit izgulok, hogy ez milyen lesz.”

Szilágyi Szabolcs összeállítása:

 

Az új, Mérában készített dalokat az együttes Budapesten, a Szigeten is játssza. Szeptembertől pedig európai turnéra indulnak.

kvr

 

Szerkesztő: Szilágyi Szabolcs, 2017 augusztus 9, 21:10 / actualizat: 2017 augusztus 10, 8:15

Mese #49: A kapzsi kutya
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 16:45

Mese #49: A kapzsi kutya

Negyvenkilencedik mesékben a nagy csont nem biztos, hogy jó ötlet:  Előadja: Juhász...

Mese #49: A kapzsi kutya
Radarokat helyeznek el Kolozs megyében
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 16:42

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében

Kolozs megyében 10 fix radart helyeznek el az országutakon és az erdélyi autópályán a közúti infrastruktúráért felelős vállalat...

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében
„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 14:42

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”

Rostás-Péter István bemondóként kezdte, most a Tetőterasz műsorvezetője, a kettő között volt főszerkesztő-helyettes és...

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”
2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 13:52

2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is

Szénadót vetnek ki a gázfogyasztókra 2027-től, egyelőre bizonytalan, hogy mekkora arányú drágulással jár majd az új...

2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 12:41

János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában

Egyedi élményeket ígér a Schola Cantorum Transsylvaniensis április 7-én Kolozsváron, előtte, március 24-én pedig Bécsben...

János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 11:19

Vissza a jelenbe – Magyarbikal régen és ma

A kalotaszegi Magyarbikalon Miklós-Pataky Georgina 1992-ben beszélgetett Ferencz Miklós tiszteletessel, aki akkor már 22 éve szolgált a...

Vissza a jelenbe – Magyarbikal régen és ma
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 18:16

Mese #48: A jegesmedve

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #48: A jegesmedve
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:44

Megmutatni a rádiót az interneten

Ünnepi hetünk szombat reggeli Hangolójában azokkal beszélgettünk, akik a rádió hangjait láthatóvá teszik: azokat a kollégákat hívtuk...

Megmutatni a rádiót az interneten