Hadd szóljon!

Vándorbölcső Nagybányán

Hagyományos vándorbölcsőt adtak át egy boldog családnak.

Nagybánya - vándorbölcsőA Nagybánya-óvárosi református templomban a vasárnapi istentiszteletet követően átadta a Teleki Magyar Ház vezetője a második nagybányai vándorbölcsőt, a magyarországi Ágymester Manufaktúra kft. és Czotter András ajándékát.

A vándorbölcsőt egy család körülbelül 4-5 hónapig használ, majd visszaadja, hogy egy újabb újszülöttet ringassanak benne.

A vándorbölcső az egymásrafigyelésről szól, arról, hogy a közösség felfigyel a gyermekeket váró családokra. Az aljára egy táblácskát terveztek amelyre rákerül a gyermek neve és mikor használta. A bölcső mellett egy könyvecskét is vezetnek, amelyben belekerül egy rövid leírás a gyermekről és néhány fotó a fejlődéséről. A bölcsőre pályázatot hirdettek meg, abban az esetben, ha egy bölcsőre több kérelem érkezik, sorsolás alapján döntik el melyik család fogja használni.

 

A Teleki Magyar Ház reméli, hogy a környéken is akad olyan lelkes asztalos mester aki hasonló bölcsőt készít majd a közösség számára, hogy minél több családot és gyermeket örvendeztethessenek meg vele.

Riporter: Pongrácz Panni

Articol editat de gergelyzsuzsa, 10 július 2017, 14:40

Aláírták a kolozsvári valamint a Iaşi-i regionális sürgősségi kórházra vonatkozó építési szerződéseket
Ajánlatok szerda, 28 február 2024, 11:24

Aláírták a kolozsvári valamint a Iaşi-i regionális sürgősségi kórházra vonatkozó építési szerződéseket

Bukarestben, a Victoria-palotában szerdán megtartott eseményen jelen volt Marcel Ciolacu miniszterelnök, az egészségügyi miniszter,...

Aláírták a kolozsvári valamint a Iaşi-i regionális sürgősségi kórházra vonatkozó építési szerződéseket
Megerősítik a román hadsereget
Ajánlatok csütörtök, 22 február 2024, 09:24

Megerősítik a román hadsereget

A Legfelsőbb Védelmi Tanács tegnapi ülésén a román hadsereget megerősítő intézkedéseket rendelt el és az ország kiberbiztonságát...

Megerősítik a román hadsereget
Indul az F2F-Fiatalok a fiatalokért mentorprogram harmadik kiadása
Ajánlatok csütörtök, 22 február 2024, 09:09

Indul az F2F-Fiatalok a fiatalokért mentorprogram harmadik kiadása

Megnyílt a jelentkezés az F2F-Fiatalok a Fiatalokért ingyenes vállalkozói mentorprogram harmadik kiadására – közölte a Kreatív...

Indul az F2F-Fiatalok a fiatalokért mentorprogram harmadik kiadása
Kibertámadás miatt nem működik több kórház informatikai rendszere
Ajánlatok hétfő, 12 február 2024, 11:54

Kibertámadás miatt nem működik több kórház informatikai rendszere

Alexandru Rafila egészségügyi miniszter szerint hétfő délelőtt országszerte 15-20 kórháznak vannak problémái a Hippokratész elnevezésű...

Kibertámadás miatt nem működik több kórház informatikai rendszere
Ajánlatok hétfő, 12 február 2024, 08:49

Újabb csalásra figyelmeztet a rendőrség

A közösségi oldalakon terjedő újabb csalási módszerre hívja fel a figyelmet a...

Újabb csalásra figyelmeztet a rendőrség
Ajánlatok csütörtök, 8 február 2024, 08:55

Polgármester: a huzat miatt omlott le egy Szeben megyei iskola álmennyezete

A huzat miatt omlott le a Szeben megyei Ladamos községhez tartozó Alamor falu általános iskola egyik osztálytermének galambok által...

Polgármester: a huzat miatt omlott le egy Szeben megyei iskola álmennyezete
Ajánlatok csütörtök, 8 február 2024, 08:46

Elfogadták Kolozs megye költségvetését

Elfogadták a Kolozs Megye Tanács és az alárendelt intézményeinek idei...

Elfogadták Kolozs megye költségvetését
Ajánlatok kedd, 6 február 2024, 11:05

Klaus Iohannis teljes felépülést kívánt III. Károlynak

Teljes felépülést kívánt Klaus Iohannis államfő III. Károly brit királynak, akit rákbetegséggel...

Klaus Iohannis teljes felépülést kívánt III. Károlynak