Élő Kolozsvári Rádió

Zenekritikák a könyvespolcra! Kulcsár Gabriella könyvét „lapozgatjuk”

A Kolozsvári zenés panoráma című zenekritika gyűjtemény a (komoly)zenei közelmúlt másfél évtizedét öleli fel. 

panorama_Kulcsar_dedikalKulcsár Gabriella kötete egyszerre olvasmányos és szakszerű, így tehát bátran ajánlhatjuk muzsikusoknak és zenekedvelőknek is. Jó érzés kézbe venni a könyvet: szép a kivitelezése, szépek az illusztrációk. Időben másfél évtizedet fog át: lapjain koncerttermekben és templomokban, fesztiválokon, zenei ünnepségeken elhangzott, régizenétől egészen a kortárs zenei világig ívelő előadásokról számolt be a szerző a 2000 és 2015 közötti időszakban. Jó volt az élénk érdeklődést tapasztalni, ugyanis Kulcsár Gabriella Kolozsvári zenés panoráma. Válogatott zenekritikák című kötetét népes hallgatóság előtt mutatták be a Minerva Házban.

Kritikus pillanatok kritikája

Szép Gyula, a Kolozsvári Magyar Opera igazgatója hangsúlyozta. a bemutatón, hogy a zenei tolmácsolás hiteles értékeléséhez bátorság is kell. Beszélgetésünk a szerzővel éppen a zenekritikusi bátorság kérdésétől indult, és elkerülhetetlenül szóba került a kritikus pillanatok értékelésének nehézsége is. Zenei események kritikáiról krónikáiról lévén szó, természetes, hogy a bemutatón zene is szólt, Réman Zoltán (szaxofon) és Eva Butean (zongora) előadásában.

„Egyszer csak szóltak a Szabadságtól, hogy hivat László Ferenc tanár úr. Na gondoltam, most aztán megkapom a magamét. A zenekadémián egy nagy mappával várt, átnyújtotta a Mozart fesztivál sajtóanyagát, elmondta, hogy nagyon szereti az írásaimat és felkért, hogy írjam meg a teljes fesztivál krónikáját-kritikáját. Attól a pillanattól bátorodtam meg igazából, bár ma se vagyok olyan bátor mind egy oroszlán, az alkotás feszültsége mindig bennem van.”

„A véleménymondás sorszerű kitörése”

A zenekritkus: művész – így határozta meg a bemutatón a zenekritikusi létformát Angi István, aki a lényeglátó/láttató elemzések szakszerű és játékos kifejezésére hívta fel a figyelmet, amely a kötet írásaira egyaránt jellemző, s amely alapvetően fontos ahhoz, hogy megvalósulhasson a „véleménymondás sorsszerű kitörése”. Abban is igazat adhatunk a neves zeneesztétának, hogy a zenekritikusnak is jól fog pályafutása során, ha a tudást és a szorgalmat (marha nagy) szerencse is kíséri.

„Visszavarázsolni az elemzett koncert hangulatát”

A szerző meggyőződése, hogy a zenekritikának tartalmasnak és olvasmányosnak is kell lennie: csak így tud egyszerre szólni a szakmabeliekhez és zenekedvelőkhöz is, s csak így sikerülhet az olvasó számára az elemzett előadás hangulatát is visszavarázsolni. Kulcsár Gabriellával az OLVASÓRÓL  is beszélgettünk, aki természetesen maga is kritikus olvasója lehet a kritikának.

A kötet a Minerva Művelődési Egyesület Kiadója és a Kolozsvári Operabarátok Egyesülete gondozásában jelent meg, s benne a Szabadság című napilapban megjelent írásokból válogatott a szerző. Örülhettek akik eljutottak a bemutatóra, hiszen a Minerva Egyesület jóvoltából minden érdeklődő ingyen kézhez kaphatta a kötetet. Az Utószót jegyző Angi István olvasásra biztat mindenkit. Nos, rajta! Érdemes lapozgatni, hiszen a cikkeit böngészve a rendszeres koncertlátogatók előtt bizonyára számos szívüknek kedves, emlékezetes zenei élmény elevenedik meg. Úgyhogy szívből mondhatom, jó, ha otthonukban a könyvespolcra kerül a kötet. A nyári estéken, amikor kevesebb a koncert, idő is bőven jut az olvasgatására.

Szerkesztette: Benkő Judit
Fotók: Kulcsár Szabolcs
.

Szerkesztő: benko, 2017 július 5, 00:39 / actualizat: 2017 július 5, 10:06

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 16:42

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében

Kolozs megyében 10 fix radart helyeznek el az országutakon és az erdélyi autópályán a közúti infrastruktúráért felelős vállalat...

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében
„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 14:42

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”

Rostás-Péter István bemondóként kezdte, most a Tetőterasz műsorvezetője, a kettő között volt főszerkesztő-helyettes és...

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”
2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 13:52

2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is

Szénadót vetnek ki a gázfogyasztókra 2027-től, egyelőre bizonytalan, hogy mekkora arányú drágulással jár majd az új...

2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is
János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 12:41

János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában

Egyedi élményeket ígér a Schola Cantorum Transsylvaniensis április 7-én Kolozsváron, előtte, március 24-én pedig Bécsben...

János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 11:19

Vissza a jelenbe – Magyarbikal régen és ma

A kalotaszegi Magyarbikalon Miklós-Pataky Georgina 1992-ben beszélgetett Ferencz Miklós tiszteletessel, aki akkor már 22 éve szolgált a...

Vissza a jelenbe – Magyarbikal régen és ma
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 18:16

Mese #48: A jegesmedve

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #48: A jegesmedve
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:44

Megmutatni a rádiót az interneten

Ünnepi hetünk szombat reggeli Hangolójában azokkal beszélgettünk, akik a rádió hangjait láthatóvá teszik: azokat a kollégákat hívtuk...

Megmutatni a rádiót az interneten
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:24

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak

A gyerekek és fiatalok ingyen látogathatják a közintézményként működő múzeumokat és tárlatokat a szenátus által elfogadott...

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak