Élő Kolozsvári Rádió

Civil szervezetek a nacionalista megnyilvánulások ellen

A nacionalista, magyarellenes megnyilvánulások beszüntetését kéri tíz romániai (köztük két magyar) független és politikai hovatartozás nélküli civil szervezet.

Állásfoglalásukat eljuttatták a sajtó és a politikai pártok képviselőihez, az Országos Audiovizuális Tanácshoz, valamint az Országos Diszkriminációellenes Tanácshoz. Kérik, hogy a sajtó és a politikai pártok képviselői hagyjanak fel a nacionalista és sovén tartalmú anyagok megfogalmazásával és közlésével, valamint kezeljék ezt a témakört felelősséggel és ne szítsanak interetnikus feszültségeket, politikai tőkefelhalmozás, vagy nézettségnövelés céljával.

Románia AlkotmányaAz elmúlt hetekben meghatározó véleményformálók a nemzeti kisebbségek követeléseit alkotmányellenesnek, államellenesnek, nemzetellenesnek és törvénytelennek állították be, valamint általános hisztériakeltésre használták a helyzetet. Az állásfoglalás célja, hogy az aláíró szervezetek emlékeztessék a közvéleményt, hogy a nemzeti kisebbségek által megfogalmazott bármely igény normálisnak számít egy demokráciában, annál is inkább, mert ezek teljesítését Románia önként vállalta bizonyos nemzetközi dokumentumok aláírásával és ratifikálásával. Ennek következtében ezek Románia Alkotmányának 11. szakasza értelmében a belső jog részét képezik.

Az állásfoglalás ezek mellett kéri a Nemzeti Audiovizuális Tanácsot, valamint az Országos Diszkriminációellenes Tanácsot, hogy a hatályos törvények alapján hivatalból járjon el a túlkapások ellen.

Ugyanakkor, az interetnikus viszonyok további romlásának elkerülése, valamint normális kerékvágásban való tárgyalása érdekében fel szeretnénk kérni a romániai magyar sajtó és politikai elit képviselőit is, hogy higgadtan és tárgyilagosan közelítsenek a kérdéshez, és tartózkodjanak a román társadalomra és népre vonatkozó negatív általánosításoktól.

Advocacy Group for Freedom of Identity, ActiveWatch

Szerkesztő: bardosmaria, 2017 június 26, 14:29 / actualizat: 2017 június 26, 16:46

Smashburgerező StartUp Kolzsváron
Hírek péntek, 2026 szeptember 112026 szeptember 11, 11:14

Smashburgerező StartUp Kolzsváron

Kolozsváron nyitja meg első romániai éttermét a magyar Simon’s Burger gyorsétteremlánc, az Eroilor (volt Deák Ferenc) utca 29. szám...

Smashburgerező StartUp Kolzsváron
Összetartó közösség ünnepe: XV. Szilágysági Magyar Napok
Hírek péntek, 2026 szeptember 112026 szeptember 11, 11:02

Összetartó közösség ünnepe: XV. Szilágysági Magyar Napok

Kalota Rock, 4S Street, Ismerős Arcok – ezek csak a könnyűzenei fellépői a Szilágysági Magyar Napok idei kiadásának. Színpadra lép a...

Összetartó közösség ünnepe: XV. Szilágysági Magyar Napok
Csökkentsük felére az élelmiszerpazarlást!
Hírek péntek, 2026 szeptember 112026 szeptember 11, 10:35

Csökkentsük felére az élelmiszerpazarlást!

Szeptember az élelmiszer-pazarlás elleni küzdelem hónapja, Romániában tíz éve jött létre az első hazai élelmiszerbank Bukarestben. A...

Csökkentsük felére az élelmiszerpazarlást!
Dublini tárgyalások: partnerekkel az állattartókért
Hírek péntek, 2026 szeptember 112026 szeptember 11, 08:13

Dublini tárgyalások: partnerekkel az állattartókért

Az Európai Unió állattenyésztési stratégiájáról és fehérjetervéről egyeztettek az uniós agrárminiszterek Dublinban –...

Dublini tárgyalások: partnerekkel az állattartókért
Hírek csütörtök, 2026 szeptember 102026 szeptember 10, 09:31

Kisebbségi vagy AUR-kormányzás?

Esetleges előrehozott választásokon a Románok Egyesüléséért Szövetség (az AUR) akár a szavazatok 45%-át is megszerezhetné. Hogy ennek...

Kisebbségi vagy AUR-kormányzás?
Hírek csütörtök, 2026 szeptember 102026 szeptember 10, 09:07

Ötödiktől súlyosbodik a funkcionális analfabetizmus?

Az OECD-tagországok átlaga alatt teljesítettek természettudományból, matematikából, szövegértésből és számítógépes...

Ötödiktől súlyosbodik a funkcionális analfabetizmus?
Hírek hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:35

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD

Németországban, fölényes győzelmet aratott az AfD párt (Alternative für Deutschland – Alternatíva Németországért), de így sem...

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD
Hírek hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:27

Sarmaságon biomasszából lesz energia

A szilágysági Sarmaságon olyan energiaellátó rendszert készülnek létrehozni, amely a biomasszát alakítaná energiává. A polgármester...

Sarmaságon biomasszából lesz energia