Hadd szóljon!

A Zempléni Múzsa

Egy vidéki, de nem provinciális lap bemutatkozása Kolozsváron.

18700569_669427746573928_5679848354971400629_oAz EMKE Észak-Magyarországi Képviseleti Irodája, a Zempléni Múzsa Alapítvány és a kolozsvári Györkös Mányi Albert Emlékház szervezésében mutatták be városunkban a Sárospatakon 2001 óta megjelenő, idén XVII. évfolyamában járó Zempléni Múzsa című társadalomtudományi és kulturális folyóiratot, amelynek kiadója a Zempléni Múzsa Alapítvány. A lap az interneten is olvasható, a www.zemplenimuzsa.hu címen.

A kiadvány célja, hogy a társadalomtudományok és a kultúra területéről országos, illetve határon túli kitekintésű írásokat közöljön. Szerzői körében elsőbbséget biztosít a Zemplénben élőknek, az onnan elszármazottaknak, továbbá a nem zempléni illetőségűeknek, ha írásuk témája a régióval kapcsolatos. Szerkesztésének kulcsszavai: hagyomány és minőség.

18623608_669427963240573_1761354344376923439_oAz eddigi 16 évfolyamban közel 1200 közlemény jelent meg; összesen több mint félezer szerzőtől közöltek tanulmányt, szemlecikket, tudományos, ismeretterjesztő vagy szépirodalmi művet. A folyóirat 2001 óta évi négy alkalommal jelenik meg a Zempléni térségben. Ez Magyarország e történelmi vidékének egyetlen folyóirata. Az önkéntesen dolgozó szerkesztőség küldetése a Zempléni régió értékeinek felkutatása és bemutatása a nagyközönségnek.

A lap főszerkesztője dr. Bolvári-Takács Gábor. Vele készítettünk interjút a folyóirat bemutatását követően.

Riporter: László Tibor

 

 

Articol editat de laszlot, 26 június 2017, 16:48

Mese #48: A jegesmedve
Főoldal szerda, 20 március 2024, 18:16

Mese #48: A jegesmedve

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #48: A jegesmedve
Megmutatni a rádiót az interneten
Főoldal szerda, 20 március 2024, 16:44

Megmutatni a rádiót az interneten

Ünnepi hetünk szombat reggeli Hangolójában azokkal beszélgettünk, akik a rádió hangjait láthatóvá teszik: azokat a kollégákat hívtuk...

Megmutatni a rádiót az interneten
Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak
Főoldal szerda, 20 március 2024, 16:24

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak

A gyerekek és fiatalok ingyen látogathatják a közintézményként működő múzeumokat és tárlatokat a szenátus által elfogadott...

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak
Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel
Főoldal szerda, 20 március 2024, 15:54

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az Erdélyi Magyar Szövetséggel (EMSZ) és a Magyar Polgári Erővel...

Választási megállapodást kötött az RMDSZ az EMSZ-szel és az MPE-vel
Főoldal szerda, 20 március 2024, 14:44

Ezerarcú anyanyelvünk szolgálatában

A Termini magyar–magyar regionális nyelvi szótárról tartott előadást Benő Attila nyelvész, a BBTE Bölcsészettudományi Karának...

Ezerarcú anyanyelvünk szolgálatában
Főoldal szerda, 20 március 2024, 13:35

Felfestőgépeket, elektromos utcaseprő gépeket vásárol a Kolozs Megyei Tanács

Több mint egymillió eurót fordít a közúti biztonság növelésére a Kolozs Megyei Tanács. Uniós forrásokból elektromos útfelfestő...

Felfestőgépeket, elektromos utcaseprő gépeket vásárol a Kolozs Megyei Tanács
Főoldal szerda, 20 március 2024, 11:08

Hasznos tudnivalók: így lehet majd szavazni az európai parlamenti választásokon

A Román Rádiótársaság podcast-sorozatot indított YouPlusEU 2024 címmel, az Európai Parlament támogatásával. Ebben a részben arról...

Hasznos tudnivalók: így lehet majd szavazni az európai parlamenti választásokon
Főoldal kedd, 19 március 2024, 17:23

Mese #47: A hold és a vízhordó leány

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #47: A hold és a vízhordó leány