Élő Kolozsvári Rádió

Megkondult a Redut órája

kép forrása: www.muzeul-etnografic.ro

A kép forrása: www.muzeul-etnografic.ro

Kolozsváron, az Erdélyi Néprajzi Múzeum épületén, fél évszázadnál is hosszabb hallgatás után, csütörtökön újra működésbe hozták a múzeum kisebb tornyának történelmi időmérőjét, a város legrégebbi óráját. Az órát 1730-1740-ban szerelték fel először, a Szent Mihály templom régi barokk tornyára. Miután a tornyot 1763-ban lebontották, a monostori városkapu tornyába került, ennek megsemmisítése után pedig 1840-ben a Redut épületében helyezték el.

Tudor Sălăgean, az Erdélyi Néprajzi Múzeum igazgatója elmondta: „A torony évtizedeken keresztül majdhogynem láthatatlan volt, mivel pléhborítás takarta el a járókelők szeme elől. Minden kolozsvári lakos számára nagy meglepetés a felújított torony és az óra megjelenése. Az óra gyakorlatilag Kolozsvár legrégebbi toronyórája és egyike a legrégibbeknek egész Erdélyben. Ennél régebbiek csak a dél-erdélyi, szász templomok órái. De ezekből is nagyon kevés van. A városi toronyórák közül mindenképpen ez a legrégebbi. Korábban Kolozsvár fontos műemléképületein helyezkedett el.”

Az óra eredeti alkatrészein nincs semmiféle felirat, sem a készítő mesterre utaló jel. Különleges óráról van szó, csak egy mutatója van, két harangja az egész és a fél órákat jelzi. Nagyon kevés ilyen típusú korabeli óra van, az egyik például a helsinki lutheránus katedrális tetején. A Redut egymutatós időmérőjét Jakabházi Sándor órásmester hozta ismét működésbe. Nagyon rossz állapotban találta a 65 éve nem működő órát, amelyet szerinte órás ismeretekkel rendelkező kovácsmester, vagy egy kovács és egy órás közösen készíthetett.

Az összeállítás végén megszólal a Redut órája is

Szerkesztő: Szilágyi Szabolcs, 2015 január 16, 13:23 / actualizat: 2015 január 16, 14:29

Hogy istentiszteletre templomba tudjanak menni
Hangoló csütörtök, 2025 október 92025 október 9, 13:29

Hogy istentiszteletre templomba tudjanak menni

Nem mindennapi feladatra vállalkozott a Kolozs megyei Apahida református közössége: a mintegy tíz éve gyarapodó, meglehetősen fiatal...

Hogy istentiszteletre templomba tudjanak menni
„A véletlen a sors ajándéka” – Václav Havel Kísértés című darabja Kolozsváron
Hangoló szerda, 2025 október 82025 október 8, 18:07

„A véletlen a sors ajándéka” – Václav Havel Kísértés című darabja Kolozsváron

Hetvenes, nyolcvanas évekbeli kutatóintézetben zajlik Václav Havel Kísértés című drámájának története. A darab Fauszt-feldolgozás,...

„A véletlen a sors ajándéka” – Václav Havel Kísértés című darabja Kolozsváron
Gratulálunk a Filmgalopp díjazottjainak!
Hangoló hétfő, 2025 október 62025 október 6, 13:45

Gratulálunk a Filmgalopp díjazottjainak!

Lakatos Miska Tőlem tudjátok meg – Hat roma portré a székelykeresztúri régióból és Sándor Zsuzsa A nap legjobb pillanata című filmje...

Gratulálunk a Filmgalopp díjazottjainak!
Gazdaképviseletről és szüreti kavalkádról
Hangoló hétfő, 2025 szeptember 292025 szeptember 29, 15:18

Gazdaképviseletről és szüreti kavalkádról

„Lejárt az OMÉK, irány Brüsszel!” – Ezzel a mondattal osztott meg nemrég egy képet a közösségi médiában a Pro Agricultura egyesület...

Gazdaképviseletről és szüreti kavalkádról
Hangoló hétfő, 2025 szeptember 292025 szeptember 29, 13:36

Kallós Örökség Műhely: kosárfonás, gyapjú- és tojásfestés

Árnyalatok – ezzel a címmel nyílt– még májusban – kiállítás a válaszúti Kallós Zoltán Múzeumban, és október végéig...

Kallós Örökség Műhely: kosárfonás, gyapjú- és tojásfestés
Hangoló péntek, 2025 szeptember 262025 szeptember 26, 11:08

Úgy tanulnak zenélni, hogy előzetesen „nem kell tudni semmit”

Új tanévet nyit hétfőn Kolozsváron a Kallós Zoltán Népzeneiskola. Saját ingatlanban, többféle hangszeres és népdaloktatással kezdődik...

Úgy tanulnak zenélni, hogy előzetesen „nem kell tudni semmit”
Hangoló csütörtök, 2025 szeptember 252025 szeptember 25, 11:58

Mesenapra néptánc a Heltainál

Benedek Elek születésnapján, szeptember 30-án ünnepeljük 2005 óta a Magyar Népmese Napját. Ennek apropóján, harmadszor szervezik meg a...

Mesenapra néptánc a Heltainál
Hangoló szerda, 2025 szeptember 242025 szeptember 24, 11:43

„Az ölelkezésekből alig lehetett elindulni hazafelé”

Angyalmorzsa – ezzel a névvel működtet – augusztus óta – daganatos betegeket és hozzátartozóikat támogató csoportot Bíró Éva...

„Az ölelkezésekből alig lehetett elindulni hazafelé”