Élő Kolozsvári Rádió

„TIFFrepillantó” – Sajtóklubban Virginás Andrea filmkritikus

Kellemes meglepetésekről, tiffes csalódásokról, valamint a román és magyar nyelvű filmes sajtó jelenlegi helyzetéről is beszélgettünk.

Vrrginas Andrea„A filmfesztivál, mint esemény arra szolgál, hogy olyan filmeket mutasson be, amelyek alapvetően fesztivál-közegben mutatnak jól… Egy mind dinamikusabban növekvő vállalkozással állunk szemben, amely pénzt kér és pénzt termel. De megfigyelhető egy másfajta karcsúsodás: a szakmának szóló workshopok, találkozók, megbeszélések bevonultak paravánok mögé, nem voltak „nyitottak”a nem filmygártásban/filmforgalmazásban közvetlenül érdekeltek számára. Szakma alatt értem a filmkészítőt, a filmet tanuló diákot, sőt a hobbi szinten filmkedvelő embernek is lehetnek szakmai jellegű kérdései.” (Virginás Andrea)

Virginás Andrea filmkritikussal,  szakíróval, a Sapietia  Erdélyi Magyar Tudományegyetem docensével  a vasárnap végetért  TIFF (Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál) tanulságait, mérlegét  próbáltuk meg- és levonni, olyan szempontokat is felvillantva, sőt „kibeszélve”, amelyek az írott és elektronikus  médiában többnyire „elsikkadtak”, reflektálatlanul maradtak.

Kellemes meglepetésekről és kisebb-nagyobb csalódásokról, a fesztivál árnyoldalairól,  valamint a hazai román és magyar nyelvű filmes sajtó jelenlegi helyzetéről, perspektíváiról is beszélgettünk.  Szóba került, hogy hazai magyar nyomtatott filmes sajtó jelenleg  sajnos nem létezik,  minden  csak online olvasható. Online térben viszont nagyon változatos, dinamikus, színvonalas a Filmtett portál, amely  kinőtte Erdély határait.

A román nyelvű filmes szaksajtó is nagymértékben online és blogos szférában működik. A 2013-ban indult Film nevű folyóirat üdítő kivétel, abban az értelemben is, hogy nagyon sok helyen megvásárolható.  Andrea szerint „nagyon jó, hogy papíron is olvashatunk filmes sajtót. Az, hogy a filmes szaksajtónak van valamiféle tárgyi kivetülése, ad egy súlyt  a mai online világban annak, hogy filmkultúra, filmről való közös beszéd, gondolkodás.”  S ami a napi- és hetisajtót illeti: „olyan rangos napilapoknak, mint a Guardian és a New York Times  ma is napi szinten frissülő filmkritika-rovata van”.

A lejátszóra kattintva a háromnegyed órás élő műsor szerkesztett-rövidített változatát hallgathatják meg. 

Tiff 2017 Virginas A

 

 

 

 

 Szerkesztő: Mihály István

Szerkesztő: mihaly.istvan, 2017 június 15, 11:45 / actualizat: 2017 szeptember 10, 21:55

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 16:42

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében

Kolozs megyében 10 fix radart helyeznek el az országutakon és az erdélyi autópályán a közúti infrastruktúráért felelős vállalat...

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében
„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 14:42

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”

Rostás-Péter István bemondóként kezdte, most a Tetőterasz műsorvezetője, a kettő között volt főszerkesztő-helyettes és...

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”
2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 13:52

2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is

Szénadót vetnek ki a gázfogyasztókra 2027-től, egyelőre bizonytalan, hogy mekkora arányú drágulással jár majd az új...

2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is
János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 12:41

János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában

Egyedi élményeket ígér a Schola Cantorum Transsylvaniensis április 7-én Kolozsváron, előtte, március 24-én pedig Bécsben...

János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 11:19

Vissza a jelenbe – Magyarbikal régen és ma

A kalotaszegi Magyarbikalon Miklós-Pataky Georgina 1992-ben beszélgetett Ferencz Miklós tiszteletessel, aki akkor már 22 éve szolgált a...

Vissza a jelenbe – Magyarbikal régen és ma
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 18:16

Mese #48: A jegesmedve

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #48: A jegesmedve
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:44

Megmutatni a rádiót az interneten

Ünnepi hetünk szombat reggeli Hangolójában azokkal beszélgettünk, akik a rádió hangjait láthatóvá teszik: azokat a kollégákat hívtuk...

Megmutatni a rádiót az interneten
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:24

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak

A gyerekek és fiatalok ingyen látogathatják a közintézményként működő múzeumokat és tárlatokat a szenátus által elfogadott...

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak