Élő Kolozsvári Rádió

Miért védjük a nappali lepkéket?

Mit lehet tenni, hogy ezt a hanyatlást megállítsuk? Milyen módszereket alkalmazunk, milyen stratégiákat követünk és milyen jogi, illetve anyagi eszközök állnak rendelkezésünkre az Európai Unióban? Vizauer Csaba ökológus így gondolja.

Vizauer CsabaAz eltűnő sokféleség – európai összefogás a nappali lepkék védelméért címmel tartott előadást Vizauer Csaba ökológus, környezetvédő, a Román Lepkészeti Egyesület tagja, a Kelet-Kolozsvári-dombság Natura 2000 terület gondnoka kolozsvári EMKE Györkös-Mányi Albert Emlékház által szervezett Ember és természet kollégium est alkalmával.

A természetvédelem általában a veszélyeztetett fajok védelmére fókuszál, mivel elsődleges célja megóvni a kihalás szélére sodródó ritka fajok populációit. A fajok jelentős része még nem veszélyeztetett, de a biodiverzitás csökkenés egyre fokozódó jelenség világszerte, és a valamikori gyakori fajok populációi nagyon rövid időn belül képesek összeomolni. Emiatt figyelni kell nemcsak a ritka fajokra, hanem általában a biodiverzitásra. Az európai füves területek fajgazdagságának legkedveltebb bioindikátor szervezetei a nappali lepkék. Gyakran hallani az idősebb generációk tagjaitól, hogy régebben sokkal több lepkét lehetett látni a réteken. Ezt a szubjektívnek tűnő megállapítást sajnos a legújabb kutatások is alátámasztják.

18238522_1087050158106508_3820286091590340155_oAz Európai Környezetvédelmi Ügynökség 2013-ban kiadott jelentése szerint a gyepekhez kötődő európai nappali lepkék fele kipusztult az utóbbi két évtizedben. A felmérés 1990-2011 időszakból, 19 európai ország monitoring adataira támaszkodik, konkrétan 17 olyan nappali lepkefaj egyedsűrűség-változását követték nyomon, amelyek szigorúan gyepekben élnek. A felmért fajok között szerepel a közönséges boglárkalepke is, amely az egyik leggyakoribb és legelterjedtebb faj Európában. A hanyatlás elsődleges okát a tájhasználat megváltoztatásában találják: részben a gazdaságilag már kevésbé jövedelmező gyepek felhagyása, részben pedig a könnyen kiaknázható területek túlhasználása.

lepkeMit lehet tenni, hogy ezt a hanyatlást megállítsuk? Milyen módszereket alkalmazunk, milyen stratégiákat követünk és milyen jogi, illetve anyagi eszközök állnak rendelkezésünkre az Európai Unióban? Eljutottunk-e már a megoldásokig, vagy még mindig a problémák felismerésénél tartunk? Erre próbál válaszolni az előadó, saját erdélyi kutatásaival és jövőbeni tervekkel példálózva.


Riporter: László Tibor

Szerkesztő: laszlot, 2017 június 9, 16:16

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 16:42

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében

Kolozs megyében 10 fix radart helyeznek el az országutakon és az erdélyi autópályán a közúti infrastruktúráért felelős vállalat...

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében
„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 14:42

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”

Rostás-Péter István bemondóként kezdte, most a Tetőterasz műsorvezetője, a kettő között volt főszerkesztő-helyettes és...

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”
2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 13:52

2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is

Szénadót vetnek ki a gázfogyasztókra 2027-től, egyelőre bizonytalan, hogy mekkora arányú drágulással jár majd az új...

2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is
János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 12:41

János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában

Egyedi élményeket ígér a Schola Cantorum Transsylvaniensis április 7-én Kolozsváron, előtte, március 24-én pedig Bécsben...

János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 11:19

Vissza a jelenbe – Magyarbikal régen és ma

A kalotaszegi Magyarbikalon Miklós-Pataky Georgina 1992-ben beszélgetett Ferencz Miklós tiszteletessel, aki akkor már 22 éve szolgált a...

Vissza a jelenbe – Magyarbikal régen és ma
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 18:16

Mese #48: A jegesmedve

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #48: A jegesmedve
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:44

Megmutatni a rádiót az interneten

Ünnepi hetünk szombat reggeli Hangolójában azokkal beszélgettünk, akik a rádió hangjait láthatóvá teszik: azokat a kollégákat hívtuk...

Megmutatni a rádiót az interneten
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:24

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak

A gyerekek és fiatalok ingyen látogathatják a közintézményként működő múzeumokat és tárlatokat a szenátus által elfogadott...

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak