Élő Kolozsvári Rádió

Ötletbazár: biztonságos vásárlás interneten

Alig ért véget a húsvéti vásárlási roham, és már itt a következő: a gyermeknapi és a pünkösdi. Egy kattintás a telefonon és elintéztük a gyermeknapi ajándékot, megvettük a minivakációs üdülési jegyet.

vásárlás_intenetenAz üzletek már napok óta meghirdették a június elsejei akciókat, a webáruházak sem maradtak ki. S mivel június elsejétől Pünkösd utánig minivakáció lesz, extra ajánlatokkal  felsorakoztak az idegenforgalmi irodák is.  Azonban legyünk óvatosak, interneten vásárolni nem éppen veszélytelen, de, ha betartunk néhány szabályt, elkerülhetjük, hogy, mondjuk több pénzt tüntessenek el a kártyánkról, mint a mennyiről tudomásunk van, illetve, hogy, elfeledkezzenek „úgymond” elküldeni a kiválasztott ajándékot.

A webhely önmagában sokat elárul a felhasználónak. A böngészőben nézzük meg, hogy a weboldal címe https:// sémával kezdődik-e? Ha igen, azt jelenti, hogy a webhely rendelkezik tanúsítvánnyal. Ennek megléte igazolja, hogy az adott oldalt valóban az a vállalat üzemelteti, akitől vásárolni kívánunk. Ha a „https” egy piros ferde vonallal áthúzott, azt jelenti, hogy a tanúsítvány nem megbízható forrást jelöl, ez aggodalomra ad okot. Ilyen esetben NE vásároljunk. Minden adat – kártyaszám, név, lejárati dátum –, amit kiszolgáltatunk, rajta van a bankkártyán. Számos weboldalon a kártya hátoldalán található biztonsági kódot is kérik. Az internetes vásárlásoknál más adatok megadása nem szükséges. Rendkívül fontos, hogy ahol PIN-kódot, esetleg személyes adatokat kérnek, ott gyanakodni kell és nem szabad megadni azokat. A legtöbb bank beiktat egy plusz biztonsági kört, például sms-ben kapott kóddal kell jóvá hagyni a tranzakciót. Aki teheti, állítsa be ezt a szolgáltatást bankjánál. Emellett a bankok kínálnak virtuális hitelkártyákat is. Ezeken nincs pénz, csak a vásárlás pillanatában kell ráhelyezni a megfelelő összeget.

Ha netán mégis visszaélés áldozatai lettünk azonnal jelezzük bankunknak, rögtön tiltsuk le a kártyát, és ismeretlen tettes ellen tegyünk feljelentést a rendőrségen! Az eljárás nálunk nehézkes, de jó, ha a rendőrség nyomozást indít.

Szerkesztő: bardosmaria, 2017 május 28, 00:10

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD
Főoldal hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:35

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD

Németországban, fölényes győzelmet aratott az AfD párt (Alternative für Deutschland – Alternatíva Németországért), de így sem...

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD
Sarmaságon biomasszából lesz energia
Főoldal hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:27

Sarmaságon biomasszából lesz energia

A szilágysági Sarmaságon olyan energiaellátó rendszert készülnek létrehozni, amely a biomasszát alakítaná energiává. A polgármester...

Sarmaságon biomasszából lesz energia
Szívük csendben az Úrra figyelt
Főoldal péntek, 2026 augusztus 282026 augusztus 28, 12:54

Szívük csendben az Úrra figyelt

A Donát úti Makovecz-templomnál szervezett bibliahéten 3 évesektől 16 évesekig nagyon sokan összegyűltek, több mint hatvanan, a játékos...

Szívük csendben az Úrra figyelt
Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában
Főoldal csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 11:07

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában

Balázs Péter Kolozsvár festője – ezzel a címmel nyitottak meg kiállítást hétfő délután Kolozsváron, a (volt) Magyar utcai B’Art...

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában
Főoldal csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 10:42

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés

Ha a tanítás a hivatásod, akkor ez nálunk küldetéssé válhat. Ha hiszel abban, hogy a gyermekek életét szeretettel, figyelemmel és a magyar...

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés
Főoldal péntek, 2026 július 102026 július 10, 12:36

Térjenek be Misztótfalura!

Szatmárnémeti felől, Nagybányához közeledve, általában csak átsuhanunk Misztótfalun. Nevét annak a nyomdásznak a jóvoltából ismerjük,...

Térjenek be Misztótfalura!
Főoldal péntek, 2026 július 102026 július 10, 12:15

Alkotói szabadságról – keretben és azon kívül

Kilépés a keretből – ezt  a címet kapta az a kiállítás, amelyen Ujvárossy László vizuális művész életművét ismerhetik meg...

Alkotói szabadságról – keretben és azon kívül
Főoldal szombat, 2026 május 22026 május 2, 11:05

Hangzó csoda anyák napjára: Istvánka szalagtára

Anyák napja alkalmából egy hangzó kinccsel kedveskedtünk hallgatóinknak. Főszereplője Ágoston Császár István, akit egykor Istvánkának...

Hangzó csoda anyák napjára: Istvánka szalagtára