Élő Kolozsvári Rádió

A reklám diktatúrája – Sajtóklubban Vargha Jenő-László pszichológus

Az életünket behálózó reklámok lélektani hatásáról, vélt és valós veszélyeiről beszélgettem Vargha Jenő-László pszichológussal az élő Sajtóklubban.

VJLA kampányok, amelyeket a reklámszakemberek, illetve a cégek folytatnak, egyre agresszívebbek, egyre nehezebben kikerülhetők a reklámüzenetek. Másrészt viszont emberként megvan az a képességünk, hogy  tudatosak legyünk. Hogy rádöbbenjünk arra, hogy az a bizonyos termék, szolgáltatás nekünk nem kell. (Vargha Jenő-László)

A reklám túloz, hazudik, nem csak a meglévő, reális szükségleteinkre apellál, hanem mesterségesen új, (ál)szükségleteket teremt. Túlpörgeti a fogyasztást, vágyakat kelt, és elsősorban a tudattalanunkra, tudatalattinkra hat:  az úgynevezett szubliminális hatás sokkal fontosabb, mint  a kvázi-racionális tudatos hatás.

Röviden kitértünk a „nőies”  és a „férfias” – elsősorban a hölgyeket vagy az urakat megcélzó – reklámokra s ezek eszköztárára, és vendégemet – többek közt – arról is faggattam, hogy miben különbözik a törvény által tiltott „rejtett” szubliminális reklám  a közönséges reklámoktól, amelyekre  tudatosan nem figyelünk („a háttérben” szólnak),  és mégis hatnak rank – de még mennyire! A jelenlegi helyzetet a közelmúlttal is szembesítettük:  szó esett az 1990-es, 2000-es évek rendkívül agresszív, primitív reklámjairól, amelyek annak idején a köztereinket is ellepték és alapvető értékeket próbáltak kikezdeni, „erodálni”.

A lejátszóra kattintva a május 17-i 45 perces élő műsor rövidített-szerkesztett változatát hallgathatják meg. (Mihály István)

 

Vargha Jenő-László 2017.05.17. SajtóklubRegi tv

 

Szerkesztő: mihaly.istvan, 2017 május 18, 12:01 / actualizat: 2017 szeptember 10, 22:00

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD
Főoldal hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:35

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD

Németországban, fölényes győzelmet aratott az AfD párt (Alternative für Deutschland – Alternatíva Németországért), de így sem...

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD
Sarmaságon biomasszából lesz energia
Főoldal hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:27

Sarmaságon biomasszából lesz energia

A szilágysági Sarmaságon olyan energiaellátó rendszert készülnek létrehozni, amely a biomasszát alakítaná energiává. A polgármester...

Sarmaságon biomasszából lesz energia
Szívük csendben az Úrra figyelt
Főoldal péntek, 2026 augusztus 282026 augusztus 28, 12:54

Szívük csendben az Úrra figyelt

A Donát úti Makovecz-templomnál szervezett bibliahéten 3 évesektől 16 évesekig nagyon sokan összegyűltek, több mint hatvanan, a játékos...

Szívük csendben az Úrra figyelt
Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában
Főoldal csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 11:07

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában

Balázs Péter Kolozsvár festője – ezzel a címmel nyitottak meg kiállítást hétfő délután Kolozsváron, a (volt) Magyar utcai B’Art...

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában
Főoldal csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 10:42

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés

Ha a tanítás a hivatásod, akkor ez nálunk küldetéssé válhat. Ha hiszel abban, hogy a gyermekek életét szeretettel, figyelemmel és a magyar...

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés
Főoldal péntek, 2026 július 102026 július 10, 12:36

Térjenek be Misztótfalura!

Szatmárnémeti felől, Nagybányához közeledve, általában csak átsuhanunk Misztótfalun. Nevét annak a nyomdásznak a jóvoltából ismerjük,...

Térjenek be Misztótfalura!
Főoldal péntek, 2026 július 102026 július 10, 12:15

Alkotói szabadságról – keretben és azon kívül

Kilépés a keretből – ezt  a címet kapta az a kiállítás, amelyen Ujvárossy László vizuális művész életművét ismerhetik meg...

Alkotói szabadságról – keretben és azon kívül
Főoldal szombat, 2026 május 22026 május 2, 11:05

Hangzó csoda anyák napjára: Istvánka szalagtára

Anyák napja alkalmából egy hangzó kinccsel kedveskedtünk hallgatóinknak. Főszereplője Ágoston Császár István, akit egykor Istvánkának...

Hangzó csoda anyák napjára: Istvánka szalagtára