Élő Kolozsvári Rádió

Legyél Te is Hangzó Csoda!

Arany János versmondós selfie-videókkal hívják fel a figyelmet az idei Hangzó Csodára a szervezők.

Az esemény Facebook oldalára tölthet fel vagy küldhet üzenetben bárki videót, amint épp néhány sor Aranyt mond. A Hangzó Csodások szerint ugyanis kizárt, hogy ne tudjon mindenki legalább néhány sort Arany János verseiből. Mindenkit arra biztatnak, hogy tegye próbára magát viccesen vagy komolyan, mert verset mondani jó!

A Hangzó Csoda – közösségi versmondás idén is a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét zárómozzanata. Vasárnap, május 14-én, délután 5 órára várják a Fogoly utcába mindazokat, akik már tudják, hogy csodák márpedig vannak, és azokat is, akik még nem hisznek benne, de szeretnék megtapasztalni a Hangzó Csodát. A közös versmondáshoz nem kell megtanulni a verseket, mindenki megkapja a szöveget. A ceremóniamester idén is Molnár Levente színművész.

A Hangzó Csoda húsz-huszonöt percig tart, négy-öt verset mondanak el. A kolozsvári közösségi versmondás 2011-ben indult útjára. Dsida Jenő, Kányádi Sándor, Weöres Sándor, László Noémi, Demény Péter és Szilágyi Domokos verseit mondták közösen a résztvevők. Idén Arany János versei mellett döntött a három szervező, Balázs Attila lelkész, Molnár Levente színész és Szilágyi Szabolcs rádiós.

közlemény

Szerkesztő: Szilágyi Szabolcs, 2017 május 10, 14:12

Erdély ihlette művészetét – emlékkiállítás a 100 éve született Pallos Jutta munkáiból
Vezető kedd, 2025 szeptember 92025 szeptember 9, 14:59

Erdély ihlette művészetét – emlékkiállítás a 100 éve született Pallos Jutta munkáiból

Pallos-Schönauer Jutta festő- és grafikusművész Erdélyben teremtette meg életművének legfontosabb részét, majd Németországban is...

Erdély ihlette művészetét – emlékkiállítás a 100 éve született Pallos Jutta munkáiból
Ikszanból hazatérve: szépen csillog az ezüst Osváth Richárd nyakában
Vezető kedd, 2025 szeptember 92025 szeptember 9, 14:44

Ikszanból hazatérve: szépen csillog az ezüst Osváth Richárd nyakában

A szatmárnémeti születésű Osváth Richárd a DEAC Debrecen 40 éves versenyzője, aki a férfi tőr A-kategóriában indult, a döntőben pedig...

Ikszanból hazatérve: szépen csillog az ezüst Osváth Richárd nyakában
Állami támogatás a hátrányos helyzetűeket alkalmazóknak
Vezető kedd, 2025 szeptember 92025 szeptember 9, 14:32

Állami támogatás a hátrányos helyzetűeket alkalmazóknak

Havi 2.250 lejes állami támogatást kapnak azok a munkaadók, akik hátrányos helyzetű, munkanélküli embereket alkalmaznak. Ezt egy frissen...

Állami támogatás a hátrányos helyzetűeket alkalmazóknak
Nyílt napra hívtak a Gondviselés Egyesület kedvezményezettjei
Vezető kedd, 2025 szeptember 92025 szeptember 9, 14:27

Nyílt napra hívtak a Gondviselés Egyesület kedvezményezettjei

Szeptember 25-én nyílt napot tartanak a Vár/Cetății utca 10. szám alatt működő Gondviselés Egyesületnél, amely Kolozsváron...

Nyílt napra hívtak a Gondviselés Egyesület kedvezményezettjei
Vezető kedd, 2025 szeptember 92025 szeptember 9, 12:40

Cáfol a kormány: nem tervezik az általános nyugdíjkorhatár emelését

A kormány jelenleg nem fontolgatja az általános nyugdíjkorhatár emelését, és nincs is vita alatt ilyen tervezet – jelentette ki ma Ioana...

Cáfol a kormány: nem tervezik az általános nyugdíjkorhatár emelését
Vezető kedd, 2025 szeptember 92025 szeptember 9, 08:43

Példa- és mértékadás

Szombaton Veszprémben boldoggá avatták Bódi Mária Magdolnát. A tízezres tömeget vonzó ceremónia egy folyamat lezárása. Erről, és a...

Példa- és mértékadás
Vezető hétfő, 2025 szeptember 82025 szeptember 8, 16:27

Tüntetésekkel indult az új tanév – kolozsvári körkép

Több ezer tanár tüntetett a tanévkezdés napján a bukaresti Győzelem téren a kormány tanügyet érintő intézkedései ellen. A 10 órától...

Tüntetésekkel indult az új tanév – kolozsvári körkép
Vezető hétfő, 2025 szeptember 82025 szeptember 8, 16:14

Újabb lakások pataréti családoknak

Újabb tíz lakást vásárol a kolozsvári polgármesteri hivatal a pataréti hátrányos helyzetű családok számára. A Kolozsvári...

Újabb lakások pataréti családoknak