Élő Kolozsvári Rádió

Ötletbazár: lakásfelújítási ABC

Ki ne szeretné álmai lakását kevés pénzből elővarázsolni? Ám ez sajnos lehetetlen!

Az építkezési vállalkozók azt mondják, hogy az olcsó anyag és az olcsó munkadíj, a gyenge minőség és a szakértelem hiánya idővel megbosszulja magát. Az ember többszörösen ráfizet majd az elrontott munka javításakor. Lehet benne valami!

lakásfelújítás_tervezésJó, tehát a szakemberre hallgatni, de nem árt lakásfelújítási tudnivalókból „felkészülni”.

Legelső a tervezés. Ezt rábízhatjuk a lakberendezőre, a belső építészre, de, ha ezt megspórolnánk, magunknak kell tervet készíteni. Érdemes a családdal közösen elgondolkozni azon, hogy milyen lakást akarunk, és ez milyen módosításokat feltételez (beosztás, bontás, ajtó, ablak költöztetés, víz-, szennyvíz-,  gáz-, elektromos hálózat módosítás). Induljunk ki vágyainkból, vegyük figyelembe a lakhatási, kényelmi szempontokat, de ne tévesszük szem elől a lakás adottságait, vagy korlátait (beosztás, szerkezet), legyünk  realisták!

lakberendezés_tervKészíthetünk fényképet a lakásról, kinyomtathatjuk és filccel felvázolhatjuk rá a kívánt módosításokat. Több példányt is nyomtassunk, hogy piszkozatra is fussa! Dolgozhatunk fóliával is: a lakásról készített fényképre átlátszó fóliát teszünk, erre vázoljuk fel a módosításokat. Több vázlatot is készíthetünk, amit aztán az építkezési vállalkozóval megbeszélhetünk. De tervezhetünk papír és ceruza nélkül is. Az interneten léteznek ingyenes lakberendező programok, ezeket is kipróbálhatjuk, segítségükkel síkban és 3D-n is megtervezhetjük álmaink lakását. Továbbá érdemes lakberendezési magazinokat lapozgatni, ezekből számtalan ötletet lehet meríteni!

Az anyagválasztást alaposan meg kell fontolni, sok mindenről kell dönteni, a falak és a nyílászárók színéről, a festék milyenségéről és minőségéről. Baj ugyanis, ha a munkálatok átadásánál derül ki, hogy az egyik falon durva, szemcsés vakolatot szerettünk volna, nem pedig finom, simát. Az építőanyag kínálat beláthatatlanul gazdag, nehéz választani, de interneten erről is lehet tájékozódni.ebédlő_konyha

Következik a számolás. Mérjünk le pontosan mindent és készítsünk pénzügyi tervet! Számoljuk ki hány négyzetméter a felújításra váró felület, és ehhez milyen és mennyi építőanyagra lesz szükség. A munkadíjról, vagyis, hogy négyzetméterenként mennyibe kerül egy lakás felújítása, szintén az interneten tájékozódhatunk.

Végezetül keressük meg a megfelelő építkezési vállalkozót, aki ért hozzá, és érti mit akarunk, aki szereti szakmáját, akiben megbízunk, és, … akit meg tudunk fizetni! Már az első találkozásnál  ki fog derülni, hogy a mi emberünk-e, ha türelmesek vagyunk, és figyelünk rá. Tárgyaljunk vele, mondjuk el, milyen lakást szeretnénk, mutassuk meg a terveinket, beszéljünk és kérdezzünk, de hallgassuk meg véleményét, ötleteit, javaslatait, hisz végül is, a szaki több lakást felújított, mint mi!

Bárdos Mária

Szerkesztő: bardosmaria, 2017 május 10, 11:42 / actualizat: 2017 május 18, 8:54

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD
Főoldal hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:35

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD

Németországban, fölényes győzelmet aratott az AfD párt (Alternative für Deutschland – Alternatíva Németországért), de így sem...

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD
Sarmaságon biomasszából lesz energia
Főoldal hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:27

Sarmaságon biomasszából lesz energia

A szilágysági Sarmaságon olyan energiaellátó rendszert készülnek létrehozni, amely a biomasszát alakítaná energiává. A polgármester...

Sarmaságon biomasszából lesz energia
Szívük csendben az Úrra figyelt
Főoldal péntek, 2026 augusztus 282026 augusztus 28, 12:54

Szívük csendben az Úrra figyelt

A Donát úti Makovecz-templomnál szervezett bibliahéten 3 évesektől 16 évesekig nagyon sokan összegyűltek, több mint hatvanan, a játékos...

Szívük csendben az Úrra figyelt
Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában
Főoldal csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 11:07

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában

Balázs Péter Kolozsvár festője – ezzel a címmel nyitottak meg kiállítást hétfő délután Kolozsváron, a (volt) Magyar utcai B’Art...

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában
Főoldal csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 10:42

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés

Ha a tanítás a hivatásod, akkor ez nálunk küldetéssé válhat. Ha hiszel abban, hogy a gyermekek életét szeretettel, figyelemmel és a magyar...

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés
Főoldal péntek, 2026 július 102026 július 10, 12:36

Térjenek be Misztótfalura!

Szatmárnémeti felől, Nagybányához közeledve, általában csak átsuhanunk Misztótfalun. Nevét annak a nyomdásznak a jóvoltából ismerjük,...

Térjenek be Misztótfalura!
Főoldal péntek, 2026 július 102026 július 10, 12:15

Alkotói szabadságról – keretben és azon kívül

Kilépés a keretből – ezt  a címet kapta az a kiállítás, amelyen Ujvárossy László vizuális művész életművét ismerhetik meg...

Alkotói szabadságról – keretben és azon kívül
Főoldal szombat, 2026 május 22026 május 2, 11:05

Hangzó csoda anyák napjára: Istvánka szalagtára

Anyák napja alkalmából egy hangzó kinccsel kedveskedtünk hallgatóinknak. Főszereplője Ágoston Császár István, akit egykor Istvánkának...

Hangzó csoda anyák napjára: Istvánka szalagtára