Élő Kolozsvári Rádió

Vets4Wild – Dokik a vadakért

A Vets4Wild Romania különleges csapat. Olyan állatorvosok ők, akik szokványos, „fizető” praxisuk mellé erdő és mező vadon élő állatainak, madarainak gyógyítását vállalták.

Borka-Vitális Levente

Borka-Vitális Levente

Közéjük tartozik a marosvásárhelyi Borka-Vitális Levente is, vele beszélgettünk a különleges vállalás sajátosságairól, követelményeiről, mindennapjairól.

„Tulajdonképpen a tagság feltétele – legalábbis most, első fázisban – az, hogy a kolléga, aki felvállalja az ilyen jellegű munkát, saját zsebből látja el a sérült vadállatait, illetve saját rendelőjében. Erre sajnos támogatás nálunk még nincs és sajnos nem is lesz egyhamar, úgyhogy úgy próbáljuk meg fenntartani ezt az egyesületet, hogy a saját zsebünkből fizetjük tulajdonképpen ezeknek az állatoknak az ellátását.”


PÁCIENSEK, HELYSZÍNEK, ESZKÖZÖK

A Vets4Wild „ügyfeleinek” 90%-a vadmadár. A Romániában honos ragadozók nagyjából mindegyikének képviselői megfordultak már náluk, az énekesmadarak viszonylag ritkább vendégek a rendelőkben.

This slideshow requires JavaScript.

„Mi abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy Marosvásárhelyen van egy rehab központunk – egy kisebb rehab központunk – amit tulajdonképpen arra használunk, hogy azokat a betegeket helyezzük ott el, akik csak napi egyszeri kezelést igényelnek, illetve két-három napi kezelést, és a nyárádszentsimoni rehabilitációs központunkba kerülnek azok az állatok, amik már kezelést nem igényelnek, csak a rehabilitáció végett vannak ott.”

 

ORVOS-PÁCIENS KAPCSOLAT – MI LEGYEN AZ ÉRZELMI KÖTŐDÉSSEL?

fotó: vets4wild

fotó: vets4wild

Ha a Bereczky Leo medveárvaházában „láthatatlanul” felügyelik, élelmezik a bocsokat, tehát szabadon enegedésük előtt nem kell visszavadítani őket, az ember közelségéhez sem szoknak hozzá, utóéletüket veszélyeztetve, egy orvosi kezelés bizony személyes kapcsolattal jár, az első ijedelmeket könnyen felválthatja a megszokás. Márpedig egy remélhetőleg a későbbiekben ismét vadon, természetes környezetében élő állatnak nem jó, sőt veszélyes túllépnie az embertől való egészséges félelmén. Hogy kezelik ezt a helyzetet a Vets4Wildnál?

„Ha egészen őszinte szeretnék lenni, természetesen nekem is megvoltak a preferenciáim a páciensek között… és ha már Bereczky Leonardo jött szóba, akkor ő rehabilitált egy olyan medvebocsot, ami szinte hat hétig volt a vendégünk. Teljesen megvakult példányról volt szó, aminek a kezelése nagyon hosszú időbe telt és hat hét alatt akarva-akaratlanul az ember összenő ezekkel az állatokkal. De az is mindig előttünk volt, hogy ez az állat egyszer el fog menni tőlünk és akkor ez az embert úgy visszarángatja a normál kerékvágásba.”

This slideshow requires JavaScript.

TÁMOGATÁS

A fentiekből nagyjából kiderült: a Vets4Wild orvosai saját zsebükből állják a kezeléseket. Eszközökre, fejlesztésekre már nehezen futja. Nagy segítség tehát minden adomány! Ha valaki a Vets4Wildnak szeretné utalni adója 2 százalékát vagy egyszerűen csak fix összeget adományozna, a következő bankszámlára teheti meg: Asociatia Vets4Wild, CIF 30158127, banca OTP Bank, IBAN RO58 OTPV 320000620261 RO 01 SWIFT OTPVROBU

fotók: Vets4Wild
interjú, webcikk: Papp-Zakor András

Szerkesztő: Papp-Zakor András, 2017 május 5, 19:15 / actualizat: 2020 július 5, 19:01

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD
Ajánlatok hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:35

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD

Németországban, fölényes győzelmet aratott az AfD párt (Alternative für Deutschland – Alternatíva Németországért), de így sem...

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD
Sarmaságon biomasszából lesz energia
Ajánlatok hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:27

Sarmaságon biomasszából lesz energia

A szilágysági Sarmaságon olyan energiaellátó rendszert készülnek létrehozni, amely a biomasszát alakítaná energiává. A polgármester...

Sarmaságon biomasszából lesz energia
Ma is nehéz az iskolatáska…
Ajánlatok hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 14:44

Ma is nehéz az iskolatáska…

Ez igazából nem változik, azt hiszem: hogy időnként erőfeszítést igényel a tananyag elsajátítása, a képzeletbeli iskolatáska...

Ma is nehéz az iskolatáska…
Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában
Ajánlatok csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 11:07

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában

Balázs Péter Kolozsvár festője – ezzel a címmel nyitottak meg kiállítást hétfő délután Kolozsváron, a (volt) Magyar utcai B’Art...

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában
Ajánlatok csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 10:42

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés

Ha a tanítás a hivatásod, akkor ez nálunk küldetéssé válhat. Ha hiszel abban, hogy a gyermekek életét szeretettel, figyelemmel és a magyar...

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés
Ajánlatok hétfő, 2026 április 272026 április 27, 11:13

Festum Varadinum a Léda-házban

A közös pont! – ez a Festum Varadinum idei jelszava. A 34. kiadásához érkezett nagyváradi eseménysorozat része május 8-10. között a...

Festum Varadinum a Léda-házban
Ajánlatok hétfő, 2026 február 232026 február 23, 12:39

Kaláni vaskályhák és „kalapos lámpák” között

Házad lehet bárhol, de hazád csak itt – ezt írja egy faragott kapun, amely múzeumi darab lehetne, és ami körülötte kialakult, tényleg...

Kaláni vaskályhák és „kalapos lámpák” között
Ajánlatok csütörtök, 2025 november 202025 november 20, 11:09

EHH: Kézműves advent és népdalos-népzenés találkozók

Advent közeledtével sokfelé megnyílnak (vagy már megnyíltak) a vásárok. S ahogyan látjuk a lassan díszbe öltöztetett fenyőket is,...

EHH: Kézműves advent és népdalos-népzenés találkozók