Élő Kolozsvári Rádió

Női kosárdöntő élőben a Kolozsvári Rádióban!

kosar 2A Kolozsvári U és a sepsiszentgyörgyi SEPSI SIC csapata jutott be a női kosárlabda Nemzeti Liga döntőjébe. Az első két mérkőzést csütörtökön és pénteken játsszák (április 20-21-én) Sepsiszentgyörgyön, a Szabó Kati Sportcsarnokban – adta hírül a kosárlabda-szövetség.

A Kolozsvári Rádió – premierként – magyar nyelvű kommentárral, élőben közvetíti a meccseket, mindkét napon 19 órai kezdettel a 98,8 MHz (kolozsvári) frekvenciánkon, illetve honlapunkon. Kommentátor Szép Zoltán, a Marosvásárhelyi Rádió munkatársa.

A harmadik meccs helyszíne Kolozsvár, a Horia Demian Sportcsarnok, április 26-án.

Esélylatolgatásra Boros Miklós sportújságírót kértük meg, kitérve a mérkőzéseket kísérő lehetséges etnikai feszültségekre is.

 

A sepsiszentgyörgyi csapat felkészüléséről, illetve az esélyekről Rusz Istvánt a csapat menedzserét kérdeztük:

Riporter: Kovács Péter

kosar 3

 

Az elődöntőben, három meccsből két győzelem rendszerben, a Kolozsvári U a Târgovişte  csapatát győzte le 2-0-ra (69-65, illetve 90-62), a Sepsi SIC pedig a Brassói Olimpiát verte szintén 2-0-ra (89-44, illetve 80-77).

Ha a döntő első 3 mérkőzése után nem tudnak győztest hirdetni, a következők szerint folytatódik a párharc (ha szükséges):

  • április 27-én Kolozsváron,
  • április 30-án Sepsiszentgyörgyön találkoznak a csapatok.

 

Győzzenek a mieink!

(Képek forrása: totalbaschet.ro)

Szerkesztő: racz.eva, 2017 április 19, 13:06 / actualizat: 2017 április 28, 16:20

A Salrom és a Román Vízügyi Hatóság vezetőinek menesztését követeli Tánczos Barna
Hírek csütörtök, 2025 június 122025 június 12, 10:55

A Salrom és a Román Vízügyi Hatóság vezetőinek menesztését követeli Tánczos Barna

A Salrom és a Román Vízügyi Hatóság vezetőinek azonnal távozniuk kell a tisztségükből, amennyiben ezt nem teszik meg önként, meneszteni...

A Salrom és a Román Vízügyi Hatóság vezetőinek menesztését követeli Tánczos Barna
Bíró Barna Botond Parajdról: elbontották a gátakat, megnőtt a sókoncentráció a vízben
Hírek csütörtök, 2025 június 122025 június 12, 09:29

Bíró Barna Botond Parajdról: elbontották a gátakat, megnőtt a sókoncentráció a vízben

Bíró Barna-Botond szerint a Parajdon a Korond-patak elterelésével foglalkozó cég olyan munkálatokat végzett, amelyek nyomán megnőtt a...

Bíró Barna Botond Parajdról: elbontották a gátakat, megnőtt a sókoncentráció a vízben
Áfaemelés helyett progresszív adózást javasol Sorin Grindeanu
Hírek szerda, 2025 június 112025 június 11, 14:36

Áfaemelés helyett progresszív adózást javasol Sorin Grindeanu

Ha Románia áttérne a progresszív adózásra, nem lenne szükség áfaemelésre – véli a Szociáldemokrata Párt ideiglenes elnöke. Sorin...

Áfaemelés helyett progresszív adózást javasol Sorin Grindeanu
Idő előtt elkészült a Nagyszeben–Pitești autópálya ötödik szakasza
Hírek szerda, 2025 június 112025 június 11, 13:46

Idő előtt elkészült a Nagyszeben–Pitești autópálya ötödik szakasza

Átadják a Nagyszeben—Pitești autópálya ötödik, Curtea de Argeș és Pitești közötti szakaszát, néhány hónappal előbb a tervezett...

Idő előtt elkészült a Nagyszeben–Pitești autópálya ötödik szakasza
Hírek szerda, 2025 június 112025 június 11, 10:00

Elveszettnek hitt, Mátyás királynak tulajdonított dokumentum került elő Besztercén

Mátyás királynak tulajdonított, a történészek által több mint 130 évig elvesztettnek hitt dokumentumot találtak meg Besztercén. Az...

Elveszettnek hitt, Mátyás királynak tulajdonított dokumentum került elő Besztercén
Hírek szerda, 2025 június 112025 június 11, 09:47

Román állampolgárok is megsérültek a grazi lövöldözésben

A grazi középiskolai lövöldözés sérültjei között két román állampolgár is található – közölte a külügyminisztérium....

Román állampolgárok is megsérültek a grazi lövöldözésben
Hírek kedd, 2025 június 102025 június 10, 13:33

Ezt hozza a TIFF magyar napja

Idén is erőteljes magyar jelenlét lesz a Transilvania Nemzetközi Filmfesztiválon, a TIFF-en. A fesztiválon éleműdíjjal tüntetik ki Tarr...

Ezt hozza a TIFF magyar napja
Hírek kedd, 2025 június 102025 június 10, 13:00

Lövöldözés volt egy grazi iskolában

Több halálos áldozattal járó lövöldözés volt kedden egy grazi középiskolában, a helyszínre nagy erőkkel vonult ki az osztrák...

Lövöldözés volt egy grazi iskolában