Élő Kolozsvári Rádió

Családi adózás – mennyi az annyi?

Ez az adózási mód tulajdonképpen egy háztartásra számított globális adóbevallást feltételez. Nem új adóról, hanem új számítási módról van szó, amelyet egyebek mellett az Egyesült Államokban, Franciaországban, Belgiumban és számos más országban alkalmaznak. A nyilatkozatot úgynevezett adótanácsadó tölti ki. A háztartás meghatározása viszonylag rugalmas, együtt lakó és gazdálkodó személyek közösségére vonatkozik. Háztartás lehet egyetlen, egyedül élő személyé, de két vagy több tagú, együtt lakó családé, határesetben akár egy kolostor lakóié is. Ugyanakkor egy családi házban több háztartás is működhet, ha az együtt lakó, egyébként rokonok külön gazdálkodnak.
Az úgynevezett “családi adót” évente egyszer, teljes összegben kell majd törleszteni, a következő év májusában benyújtott bevallás alapján.
penz2Fakultatív módon előre is lehet törleszteni, ám ez nem teszi lehetővé a pontos számítást és a májusi összesítés alapján véglegesíteni kell a mérleget, hogy kiderüljön: tartozunk még vagy vissza kell kapnunk befizetéseinkből – írja a monitorulcj. A polgárok számára mindenképpen előnyt jelent a bürokráciától való megszabadulás. A bevallásokat, befizetéseket ugyanis az adótanácsadók töltik ki, nyújtják be, végzik el. Ráadásul tájékoztatást is nyújtanak ügyfeleiknek bevételeik jobb kezelésére.
A családi adózás előnyei közé tartozik, hogy egy-egy család vagy együtt gazdálkodó közösség közös kiadásai is leírhatókká válnak az adóalapból.
Számos ilyen kiadást nem lehet egyénre vonatkoztatni, másrészt a végeredmény méltányosabb, hiszen a markánsan eltérő jövedelmű, de együtt gazdálkodó társak esetében is a valós bevételi, kiadási viszonyokat veszi figyelembe – írja a monitorulcj hírportál. Az új modell szerint 2000 lej alatti havi jövedelem esetében – forrástól függetlenül – nem adózunk. A 2000 lej feletti összegre 10%-ot vetnek ki. A gyermekes családok leírhatnak adóalapjukból gyerekenként évente 1600 lejt, amennyiben havi jövedelmük nem éri el az 5000 lejt, ha bevételük meghaladja ezt az összeget, de nem éri el a 10.000 lejt, akkor évi 1200 lejt. Leírhatók lesznek a magán egészségügyi biztosítások, tandíjak, tatarozási, hőszigetelési, építési költségek, élet- vagy más biztosítások, élelmezési és ruházkodási kiadások.Becslések szerint egy kétgyermekes család évente hozzávetőlegesen 60.000 lejt írhat le adólapjából. Adómentesek lesznek bizonyos foglalkozásokból származó bevételek is, mint például az orvosi, informatikusi és kutatói bérek, illetve az osztalékok.
monitorulcj

Szerkesztő: Papp-Zakor András, 2017 április 17, 09:39

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD
Főoldal hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:35

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD

Németországban, fölényes győzelmet aratott az AfD párt (Alternative für Deutschland – Alternatíva Németországért), de így sem...

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD
Sarmaságon biomasszából lesz energia
Főoldal hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:27

Sarmaságon biomasszából lesz energia

A szilágysági Sarmaságon olyan energiaellátó rendszert készülnek létrehozni, amely a biomasszát alakítaná energiává. A polgármester...

Sarmaságon biomasszából lesz energia
Szívük csendben az Úrra figyelt
Főoldal péntek, 2026 augusztus 282026 augusztus 28, 12:54

Szívük csendben az Úrra figyelt

A Donát úti Makovecz-templomnál szervezett bibliahéten 3 évesektől 16 évesekig nagyon sokan összegyűltek, több mint hatvanan, a játékos...

Szívük csendben az Úrra figyelt
Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában
Főoldal csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 11:07

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában

Balázs Péter Kolozsvár festője – ezzel a címmel nyitottak meg kiállítást hétfő délután Kolozsváron, a (volt) Magyar utcai B’Art...

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában
Főoldal csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 10:42

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés

Ha a tanítás a hivatásod, akkor ez nálunk küldetéssé válhat. Ha hiszel abban, hogy a gyermekek életét szeretettel, figyelemmel és a magyar...

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés
Főoldal péntek, 2026 július 102026 július 10, 12:36

Térjenek be Misztótfalura!

Szatmárnémeti felől, Nagybányához közeledve, általában csak átsuhanunk Misztótfalun. Nevét annak a nyomdásznak a jóvoltából ismerjük,...

Térjenek be Misztótfalura!
Főoldal péntek, 2026 július 102026 július 10, 12:15

Alkotói szabadságról – keretben és azon kívül

Kilépés a keretből – ezt  a címet kapta az a kiállítás, amelyen Ujvárossy László vizuális művész életművét ismerhetik meg...

Alkotói szabadságról – keretben és azon kívül
Főoldal szombat, 2026 május 22026 május 2, 11:05

Hangzó csoda anyák napjára: Istvánka szalagtára

Anyák napja alkalmából egy hangzó kinccsel kedveskedtünk hallgatóinknak. Főszereplője Ágoston Császár István, akit egykor Istvánkának...

Hangzó csoda anyák napjára: Istvánka szalagtára