Élő Kolozsvári Rádió

Válaszolt a csendőrség az Erdély-zászló ügyében

Erdély zászló 1Az országos csendőr-főfelügyelő, Marin Andreiana által aláírt válaszlevél nem tér ki az Erdély-zászló használatára, így az Erdélyi Magyar Néppárt Kolozs megyei elnöke, Soós Sándor megállapította: amit nem tiltanak, azt szabad, s ezen elvből kiindulva elmondható, hogy Erdély zászlajának használata nem ütközik semmiféle törvénybe. Mint ismeretes, az Erdélyi Magyar Néppárt Kolozs megyei elnöke, Soós Sándor, és az RMDSZ Kolozs megyei elnöke, Csoma Botond petícióval fordult a belügyminiszterhez, melyben arra kértek választ, hogy a kolozsvári március 15-i megemlékezések során és után az Erdély-zászló ügyében hozott csendőri intézkedések jogszerűek voltak-e, valamint e szimbólum nyilvános használata törvénytelen-e Romániában.

A válaszadás jogát a belügyminisztérium a csendőrségre ruházta át. A hatóságok továbbra is a szervezőkre hivatkoznak a négy személy esetében kirótt büntetések kapcsán. A Néppárt képviselői mind a négy esetben bírósági úton támadták meg a jegyzőkönyveket, s az ügy tisztázása érdekében arra kérték az illetékes hatóságokat, hogy mindkét felet (a szervezőket és a csendőrség érintettjeit is) idézzék be szembesítésre, hogy mihamarabb kiderüljön, mi is történt pontosan az idei kolozsvári  ünnepen.

Néppárt

Szerkesztő: bardosmaria, 2017 április 12, 17:47 / actualizat: 2017 április 12, 22:30

A kormány elfogadta a költségvetés-kiigazítást
Hírek csütörtök, 2025 október 22025 október 2, 09:28

A kormány elfogadta a költségvetés-kiigazítást

Tegnap elfogadta a kormány a költségvetés-kiigazítást – közölte Alexandru Nazare pénzügyminiszter. A kiigazított költségvetés...

A kormány elfogadta a költségvetés-kiigazítást
Mától ingyenes a HPV elleni védőoltás a 19-26 éveseknek
Hírek szerda, 2025 október 12025 október 1, 15:48

Mától ingyenes a HPV elleni védőoltás a 19-26 éveseknek

Mától ingyenesen juthatnak hozzá a HPV-vírus elleni szérumhoz a 19-26 év közötti fiatalok, a 26 és 45 év közötti korosztály pedig...

Mától ingyenes a HPV elleni védőoltás a 19-26 éveseknek
Utalták a szociális támogatás első részletét
Hírek szerda, 2025 október 12025 október 1, 09:03

Utalták a szociális támogatás első részletét

Utalták a szociális kártyákra az alapélelmiszerekre és meleg ételre költhető támogatás első részletét – jelentette be Dragoș...

Utalták a szociális támogatás első részletét
Az államelnöki hivatal pénzt utal vissza az államkasszába
Hírek szerda, 2025 október 12025 október 1, 09:01

Az államelnöki hivatal pénzt utal vissza az államkasszába

Az elnöki hivatal visszautal az államkasszába 17,5 millió lejt az intézmény számára erre az évre elkülönített összegből –...

Az államelnöki hivatal pénzt utal vissza az államkasszába
Hírek kedd, 2025 szeptember 302025 szeptember 30, 17:57

Nem csupán épület, hanem otthon

Szeptember utolsó hétvégéjén ünnepelték a Besztercei Magyar Ház fennállásának 23. évfordulóját. Az esemény a Helikon 35...

Nem csupán épület, hanem otthon
Hírek kedd, 2025 szeptember 302025 szeptember 30, 12:05

Ilie Bolojan szerint jövőre olcsóbb lehet a villany

Az áramszámláknak 2026 második felétől csökkenniük kellene – jelentette ki hétfő este Ilie Bolojan. A kormányfő a Digi24-nek...

Ilie Bolojan szerint jövőre olcsóbb lehet a villany
Hírek hétfő, 2025 szeptember 292025 szeptember 29, 08:10

Ismét buszjegy jár a testmozgásért Kolozsváron

Ismét ingyen utazhatnak a kolozsváriak a tömegközlekedési eszközökön, ha két perc alatt elvégeznek 20 guggolást vagy 400 métert tekernek...

Ismét buszjegy jár a testmozgásért Kolozsváron
Hírek hétfő, 2025 szeptember 292025 szeptember 29, 08:01

Az Európa-barát párt többséget szerzett a moldovai választásokon

A Moldovai Köztársaságban tegnap tartott parlamenti választásokon az eddigi eredmények szerint a kormányzó, Európa-párti Cselekvés és...

Az Európa-barát párt többséget szerzett a moldovai választásokon