Élő Kolozsvári Rádió

Mégsem döntött a kormány a költségvetés-tervezetről

koltsegvetes_penzA pénteki kormányülés több mint három órás késéssel kezdődött.  Sorin Grindeanu miniszterelnök közölte, a költségvetés-tervezetet a kormány kedden, a Legfelső Védelmi Tanács ülése és véleményezése után vitatja meg. Klaus Iohannis államfő keddre hívta össze a Legfelső Védelmi Tanácsot, hogy elemezze a költségvetési törvény-tervezetet – közölte az elnöki hivatal. Az államfő szerint, a nemzetbiztonsági intézményekre vonatkozó költségvetés-tervezetet péntek délután kapta meg a kormánytól a Legfelső Védelmi Tanács titkársága.

Klaus Johannis államfő csütörtökön a nemzetbiztonsági kiadások csökkentése ellen foglalt állást. Az elnök levélben fordult ez ügyben Sorin Grindeanu miniszterelnökhöz. A levelet az elnöki hivatal tette közzé. Ebben Klaus Johannis kifejtette, hogy az idei költségvetés-tervezet – a védelmi minisztériumot leszámítva – a nemzetbiztonságot felügyelő intézményeknek kevesebb pénzt irányoz elő, mint tavaly. Az államelnök ezt indokolatlannak és időszerűtlennek nevezte.

Agerpres, Rador

Szerkesztő: bardosmaria, 2017 január 27, 18:08

Harci drónokat észleltek a román határ közelében is az éjszaka
Hírek szerda, 2025 szeptember 102025 szeptember 10, 10:41

Harci drónokat észleltek a román határ közelében is az éjszaka

A hadsereg légvédelmi radarrendszere szerda hajnalban harci drónok egy csoportját észlelte a határhoz közeli ukrajnai Vâlcov település...

Harci drónokat észleltek a román határ közelében is az éjszaka
Majdnem 17 milliárd eurónyit kap Románia az EU védelmi hitelprogramjából
Hírek szerda, 2025 szeptember 102025 szeptember 10, 08:51

Majdnem 17 milliárd eurónyit kap Románia az EU védelmi hitelprogramjából

Az Európai Bizottság döntése szerint Románia 16,68 milliárd euróból részesülhet az EU védelmi hitelprogramjából, a SAFE-ből, amelynek...

Majdnem 17 milliárd eurónyit kap Románia az EU védelmi hitelprogramjából
Frissítve: orosz drónokat lőtt le a lengyel légierő
Hírek szerda, 2025 szeptember 102025 szeptember 10, 07:38

Frissítve: orosz drónokat lőtt le a lengyel légierő

FRISSÍTÉS: Donald Tusk lengyel miniszterelnök egy sürgősségi kormányülés előtt kijelentette: nagyszámú orosz drón sértette meg a...

Frissítve: orosz drónokat lőtt le a lengyel légierő
Cáfol a kormány: nem tervezik az általános nyugdíjkorhatár emelését
Hírek kedd, 2025 szeptember 92025 szeptember 9, 12:40

Cáfol a kormány: nem tervezik az általános nyugdíjkorhatár emelését

A kormány jelenleg nem fontolgatja az általános nyugdíjkorhatár emelését, és nincs is vita alatt ilyen tervezet – jelentette ki ma Ioana...

Cáfol a kormány: nem tervezik az általános nyugdíjkorhatár emelését
Hírek kedd, 2025 szeptember 92025 szeptember 9, 12:37

Szovátán táboroztak a Bölcs diákok

Szeptember 1-6. között került sor a 15. Bölcs diákok országos szintű vetélkedő élménytáborára Szovátán. A táborban azok a diákok és...

Szovátán táboroztak a Bölcs diákok
Hírek kedd, 2025 szeptember 92025 szeptember 9, 08:37

Új tornateremmel kezdte az évet a tordai magyar iskola

Új tornatermet avattak hétfőn Torda magyar iskolájában, a Jósika Miklós Elméleti Líceumban. Az Erdélyi Református Egyházkerület magyar...

Új tornateremmel kezdte az évet a tordai magyar iskola
Hírek kedd, 2025 szeptember 92025 szeptember 9, 08:31

Éves hadgyakorlat kezdődött több megyében

Összetett hadgyakorlat kezdődött hétfőn Kolozs, Fehér, Máramaros, Maros, Hargita, Kovászna, Bákó, Neamţ és Konstanca megyében. A...

Éves hadgyakorlat kezdődött több megyében
Hírek kedd, 2025 szeptember 92025 szeptember 9, 08:21

A PSD mentesítené a kismamákat az egészségbiztosítási járulékkötelezettség alól

A Szociáldemokrata Párt két törvénytervezetet nyújtott be hétfőn a parlamentbe, amelyek szerint mentesülnének az egészségbiztosítási...

A PSD mentesítené a kismamákat az egészségbiztosítási járulékkötelezettség alól