Élő Kolozsvári Rádió

Tolnay Klári: egy zárkózott, de végtelenül nyitott színésznő

gog_laura_tolnay1002014 Tolnay Klári emlékév is, a nagy színésznő születésének századik évfordulóján. Ez alkalomból egész évben különböző rendezvényekre került sor nem csak Magyarországon, hanem a Kárpát-medence több városban is.

Megjelent Góg Laura: Tolnay 100 című kötete, amely immár a második és folytatása is következik majd. Góg Laurának négy évig adatott meg ismernie és barátnőjének mondania Tolnay Klárit. A kapcsolat azonban olyannyira meghatározó volt az akkor tizenéves lány számára, hogy noha jogász végzettséget szerzett, Tolnay Klári emlékét azóta is ápolja és élteti. És természetesen továbbadja, hisz a jelenlegi kötet távolról sem tartalmazza mindazt, ami Tolnay Klári volt valaha.

Az egykori barátnőről a tervek szerint monográfia is készül, sőt egyéb könyvek, amelyek nemcsak őt, hanem kortársait mutatják be. Ezt a könyvet egy dokumentumértékű kiadvány is megelőzte nemrég. A következő beszélgetés a szerzővel, Góg Laurával októberben készült, amikor a Filmtett-feszt keretében Kolozsváron is emlékeztek Tolnay Klárira.

Riporter: Szuszámi Zsuzsa

Szerkesztő: , 2014 december 30, 10:01 / actualizat: 2015 január 7, 15:56

„Úgy kell elengedni a közönséget, hogy visszavágyjon”
Hangoló szerda, 2026 január 212026 január 21, 12:32

„Úgy kell elengedni a közönséget, hogy visszavágyjon”

Alig több, mint egy éve számolt be a Kolozsvári Rádió arról, hogy két nemzetközi hírű művész közreműködésével, ritkán hallott...

„Úgy kell elengedni a közönséget, hogy visszavágyjon”
Biztonság és tervezés – uniós és nemzetközi kitekintés
Hangoló péntek, 2026 január 162026 január 16, 12:50

Biztonság és tervezés – uniós és nemzetközi kitekintés

Év eleje óta Ciprus vette át az európai tanács soros elnökségét, és Bulgária bevezette fizetőeszközként az eurót. Az Amerikai Egyesült...

Biztonság és tervezés – uniós és nemzetközi kitekintés
Népdalaink rejtett üzeneteiről
Hangoló csütörtök, 2026 január 152026 január 15, 11:51

Népdalaink rejtett üzeneteiről

Szatmári, kalotaszegi, mezőségi, Maros-menti és sóvidéki dallamokkal is találkozhatnak az érdeklődők Kolozsváron. A Soroglya Zenekar...

Népdalaink rejtett üzeneteiről
Tényleg téli Téli majális
Hangoló péntek, 2026 január 92026 január 9, 14:36

Tényleg téli Téli majális

Nyolc év után szervezik meg ismét hóban a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) Téli majálisát a kolozsvári Törökvágáson....

Tényleg téli Téli majális
Hangoló péntek, 2026 január 92026 január 9, 13:33

Rajzoljuk le Kölcsey verseit!

Tizenegyedszer szervezi meg vers- és prózamondó versenyét a magyar kultúra napja alkalmából a Szatmárnémeti Kölcsey Ferenc Főgimnázium...

Rajzoljuk le Kölcsey verseit!
Hangoló csütörtök, 2026 január 82026 január 8, 12:41

Teltházzal ünnepli 15 évét a Tokos Zenekar

Hagyománnyá vált Kolozsváron, hogy újévi népzenei koncertre hívja az érdeklődőket a Tokos Zenekar, ez lesz most egyben az évfordulós...

Teltházzal ünnepli 15 évét a Tokos Zenekar
Hangoló hétfő, 2026 január 52026 január 5, 11:19

Meglátogattuk Gyula Százéves cukrászdáját

A legendás termálfürdő mellett Gyula egy különleges cukrászdával is büszkélkedik: Százéves cukrászda a neve, azonban ennél jóval...

Meglátogattuk Gyula Százéves cukrászdáját
Hangoló péntek, 2026 január 22026 január 2, 11:44

Egy félév Portugáliában – cserediákként szerzett élményeiről mesélt Benő Krisztina

Benő Krisztina a nyáron végzett a Babeș–Bolyai Tudományegyetem Jogtudományi Karán, ugyanakkor jelenleg másodéves a BBTE Testnevelés és...

Egy félév Portugáliában – cserediákként szerzett élményeiről mesélt Benő Krisztina