Élő Kolozsvári Rádió

Kolozsvár és az egyetem az első világháború éveiben. Interjú Tóth Szilárd történésszel

ferenc-jozsef-egyetem toth_szilard

Milyen volt Kolozsvár az első világháború idején és miként befolyásolták a háborús események a város legjelentősebb oktatási intézményének a Ferenc József Tudományegyetemnek a tevékenységét, tudtuk meg abból az előadásból amelyet dr. Tóth Szilárd a BBTE adjunktusa tartott múlt év decemberében azon a konferencián amelyet ” A kolozsvári egyetem gazdasági és társadalmi kisugárzása(1872-1944)” címen rendeztek meg.

Az előadóval készült interjúból kiderült az is, hogy a „Boldog békeidők”-et megszakító háború eleinte eufórikus hangulatot és gazdasági fellendülést hozott a birodalomnak és ezen belül Kolozsvárnak. Ez azonban nem tarthatott sokáig, hiszen a történelem azidáig bekövetkezett legnagyobb háborúja hamarosan megmutatta igazi arcát. Az egyre nagyobb arányú emberi veszteségek és az ezzel párhuzamosan megjelenő társadalmi-gazdasági problémák csakhamar kijózanították a közvéleményt. Képet kapunk arról, hogy miként változott a helyzet a háború négy éve alatt, mi lett a sorsa az egyetem besorozott diákjainak és professzorainak valamint azoknak akik a Kolozsváron maradva megpróbálták a rendkívül nehéz helyzetbe került kolozsvári egyetemi oktatás folyamatát továbbvinni? Hallunk az összeomlás pillanatáról is amikor az impériumváltást követően a Ferenc József Tudományegyetem megszünt eredeti formájában létezni, de mégis tovább élt és él mindmáig több más intézményben amely közvetve avagy közvetlenül jogutódjának tekintheti magát és szellemiségének átmentésével dicsekedhet napjainkban is.

Riporter: László Tibor

Szerkesztő: laszlot, 2017 január 16, 14:00 / actualizat: 2017 június 7, 9:53

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD
Főoldal hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:35

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD

Németországban, fölényes győzelmet aratott az AfD párt (Alternative für Deutschland – Alternatíva Németországért), de így sem...

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD
Sarmaságon biomasszából lesz energia
Főoldal hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:27

Sarmaságon biomasszából lesz energia

A szilágysági Sarmaságon olyan energiaellátó rendszert készülnek létrehozni, amely a biomasszát alakítaná energiává. A polgármester...

Sarmaságon biomasszából lesz energia
Szívük csendben az Úrra figyelt
Főoldal péntek, 2026 augusztus 282026 augusztus 28, 12:54

Szívük csendben az Úrra figyelt

A Donát úti Makovecz-templomnál szervezett bibliahéten 3 évesektől 16 évesekig nagyon sokan összegyűltek, több mint hatvanan, a játékos...

Szívük csendben az Úrra figyelt
Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában
Főoldal csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 11:07

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában

Balázs Péter Kolozsvár festője – ezzel a címmel nyitottak meg kiállítást hétfő délután Kolozsváron, a (volt) Magyar utcai B’Art...

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában
Főoldal csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 10:42

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés

Ha a tanítás a hivatásod, akkor ez nálunk küldetéssé válhat. Ha hiszel abban, hogy a gyermekek életét szeretettel, figyelemmel és a magyar...

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés
Főoldal péntek, 2026 július 102026 július 10, 12:36

Térjenek be Misztótfalura!

Szatmárnémeti felől, Nagybányához közeledve, általában csak átsuhanunk Misztótfalun. Nevét annak a nyomdásznak a jóvoltából ismerjük,...

Térjenek be Misztótfalura!
Főoldal péntek, 2026 július 102026 július 10, 12:15

Alkotói szabadságról – keretben és azon kívül

Kilépés a keretből – ezt  a címet kapta az a kiállítás, amelyen Ujvárossy László vizuális művész életművét ismerhetik meg...

Alkotói szabadságról – keretben és azon kívül
Főoldal szombat, 2026 május 22026 május 2, 11:05

Hangzó csoda anyák napjára: Istvánka szalagtára

Anyák napja alkalmából egy hangzó kinccsel kedveskedtünk hallgatóinknak. Főszereplője Ágoston Császár István, akit egykor Istvánkának...

Hangzó csoda anyák napjára: Istvánka szalagtára