Élő Kolozsvári Rádió

Anyagbűvölő a Korunk Galériában

korunk_gergelyzoltan_4 „Trimatéria” címmel Gergely Zoltán első önálló kiállítása látható a kolozsvári Korunk Galériában. Nyolc alkotás a nem túl nagy térben, mindegyiken fa, fém és kő finom, érzékeny kombinációja. A tárlatot Dabóczi Géza nyitotta meg. Az ő méltatásából idézünk:
„Ő már csak az anyagbűvölők rendjébe tartozik. A molekulák jóbarátja, minden szeszélyüket és rigolyáikat ösmeri, anélkül, hogy a fizikusok képleteit bebiflázta volna. Puszta kézrátétellel, simogatással képes engedelmességre bírni a fát, a fémet és a követ. Ismeri jellemüket, állhatatosságukat, esendő gyöngeségüket, konok öntörvényeiket és szelíd engedelmességüket is. Éppen emiatt, önnön természetüket tiszteletben tartva, engedékenységre tudja bírni őket, átformálódásra, sőt átminősülésre, magasabb rendű erők és létálmok képviseletére.”

Ha nem megyünk közel a kiállított tárgyakhoz, talán észre sem vesszük, hogy mindegyiken ott a háromféle anyag. A „Királyfej”-nél nem érzékelni fa és kő egymásba olvadását. Az „Özvegy” messziről kőbe faragott gyűrűs ujjnak hat, holott fába vésték e kézrészlet minden vonalát. A „Magringatón” a fémet keresi szemünk. Valóban, Gergely Zoltán mesterember is, akiről nehéz elhinni, hogy ilyen ritkán mutatja meg tehetségét. A következőkben Gergely Zoltán szobrászművésszel beszélget Gergely Zsuzsa.

 

korunk_gergelyzoltan_6

 

Szerkesztő: tulitgyopar, 2017 január 4, 17:01 / actualizat: 2017 május 22, 14:42

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD
Főoldal hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:35

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD

Németországban, fölényes győzelmet aratott az AfD párt (Alternative für Deutschland – Alternatíva Németországért), de így sem...

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD
Sarmaságon biomasszából lesz energia
Főoldal hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:27

Sarmaságon biomasszából lesz energia

A szilágysági Sarmaságon olyan energiaellátó rendszert készülnek létrehozni, amely a biomasszát alakítaná energiává. A polgármester...

Sarmaságon biomasszából lesz energia
Szívük csendben az Úrra figyelt
Főoldal péntek, 2026 augusztus 282026 augusztus 28, 12:54

Szívük csendben az Úrra figyelt

A Donát úti Makovecz-templomnál szervezett bibliahéten 3 évesektől 16 évesekig nagyon sokan összegyűltek, több mint hatvanan, a játékos...

Szívük csendben az Úrra figyelt
Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában
Főoldal csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 11:07

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában

Balázs Péter Kolozsvár festője – ezzel a címmel nyitottak meg kiállítást hétfő délután Kolozsváron, a (volt) Magyar utcai B’Art...

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában
Főoldal csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 10:42

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés

Ha a tanítás a hivatásod, akkor ez nálunk küldetéssé válhat. Ha hiszel abban, hogy a gyermekek életét szeretettel, figyelemmel és a magyar...

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés
Főoldal péntek, 2026 július 102026 július 10, 12:36

Térjenek be Misztótfalura!

Szatmárnémeti felől, Nagybányához közeledve, általában csak átsuhanunk Misztótfalun. Nevét annak a nyomdásznak a jóvoltából ismerjük,...

Térjenek be Misztótfalura!
Főoldal péntek, 2026 július 102026 július 10, 12:15

Alkotói szabadságról – keretben és azon kívül

Kilépés a keretből – ezt  a címet kapta az a kiállítás, amelyen Ujvárossy László vizuális művész életművét ismerhetik meg...

Alkotói szabadságról – keretben és azon kívül
Főoldal szombat, 2026 május 22026 május 2, 11:05

Hangzó csoda anyák napjára: Istvánka szalagtára

Anyák napja alkalmából egy hangzó kinccsel kedveskedtünk hallgatóinknak. Főszereplője Ágoston Császár István, akit egykor Istvánkának...

Hangzó csoda anyák napjára: Istvánka szalagtára