Élő Kolozsvári Rádió

BÚÉK!

Kedves Hallgatóink!

Először adott a lehetőség, hogy az új év első perceiben máris magyarul mondhatjuk hallgatóinknak: Boldog Új Évet kívánunk!

Zilahi Csaba újévi köszöntője pontban éjfélkor hangzott el, Kolozsváron a 98,8 MHz frekvencián és internetes vételben.

 

Először vált ez lehetségessé, és nem is hallhatja minden hallgatónk Erdélyben és a Partiumban. Hiszen ezt a köszöntést – bár szívünk szerint mindenkinek küldjük – csak azok a szerencsések hallják, akik Kolozsváron vagy néhány környező településen, illetve interneten hallgatnak minket. Ezért örömünk ma még nem lehet teljes.

ujev25 éves álmunk teljesült – volna – ha most adáskörzetünk 8 megyéjében, számtalan magyarlakta településen mindenki egyformán hallgathatna minket. Mert mi a Kolozsvári Rádió Donát úti stúdiójában, a magyar szerkesztőségben továbbra is erről álmodunk.

S akkor mit is kívánhatnánk az új esztendőre?

Önöknek: minél jobb műsorokat kívánunk, sok-sok jó hangot, szép, tartalmas beszédet – és sok-sok türelmet hozzánk. És természetesen: bort, búzát, békességet!

Magunknak pedig kiterjesztett adáskörzetet kívánunk, és azt, hogy benne megmaradjon sokezer hűséges hallgatónk, akikhez még továbbiak is csatlakoznak az új esztendőben. Hiszen meggyőződésünk, hogy 2017-ben is szólni fog a Kolozsvári Rádió. Mi mást kívánhatnánk: esztendő fordultával is tartsanak velünk!

Köszönettel,

(azért is, mert nem aludták át a szilvesztert)

Rácz Éva és Maksay Magdolna, az óévbúcsúztató éjszakai műsor házigazdái

 

Szerkesztő: racz.eva, 2017 január 4, 01:16

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 16:42

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében

Kolozs megyében 10 fix radart helyeznek el az országutakon és az erdélyi autópályán a közúti infrastruktúráért felelős vállalat...

Radarokat helyeznek el Kolozs megyében
„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 14:42

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”

Rostás-Péter István bemondóként kezdte, most a Tetőterasz műsorvezetője, a kettő között volt főszerkesztő-helyettes és...

„Kevés embernek adatik meg, hogy a munka ne úgy legyen munka, hogy meló”
2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 13:52

2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is

Szénadót vetnek ki a gázfogyasztókra 2027-től, egyelőre bizonytalan, hogy mekkora arányú drágulással jár majd az új...

2027-től jön a szénadó a háztartási gázfogyasztókra is
János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 12:41

János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában

Egyedi élményeket ígér a Schola Cantorum Transsylvaniensis április 7-én Kolozsváron, előtte, március 24-én pedig Bécsben...

János-passió – 300 éves remekmű a Schola Cantorum Transsylvaniensis előadásában
Főoldal csütörtök, 2024 március 212024 március 21, 11:19

Vissza a jelenbe – Magyarbikal régen és ma

A kalotaszegi Magyarbikalon Miklós-Pataky Georgina 1992-ben beszélgetett Ferencz Miklós tiszteletessel, aki akkor már 22 éve szolgált a...

Vissza a jelenbe – Magyarbikal régen és ma
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 18:16

Mese #48: A jegesmedve

Idén 70 éves a Kolozsvári Rádió – az ünneplés részeként 70 mesét válogattunk össze, amelyeket naponta osztunk meg...

Mese #48: A jegesmedve
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:44

Megmutatni a rádiót az interneten

Ünnepi hetünk szombat reggeli Hangolójában azokkal beszélgettünk, akik a rádió hangjait láthatóvá teszik: azokat a kollégákat hívtuk...

Megmutatni a rádiót az interneten
Főoldal szerda, 2024 március 202024 március 20, 16:24

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak

A gyerekek és fiatalok ingyen látogathatják a közintézményként működő múzeumokat és tárlatokat a szenátus által elfogadott...

Ingyenes múzeumlátogatás diákoknak