Élő Kolozsvári Rádió

Este hat óráig kevesebben szavaztak, mint 2012-ben

Vasárnap 18 óráig két százalékkal kevesebben szavaztak, mint a 2012-es parlamenti választásokon. A Központi Választási Iroda (BEC) hivatalos adatai szerint 18 óráig a szavazatra jogosult állampolgárok 34,39 százaléka ment el szavazni, míg négy évvel korábban ez az arány 36,54 százalék volt. Azoknak, akik elmentek voksolni, 55,84 százaléka városi, 44,16 százaléka vidéki.
Négy évvel ezelőtt a városi lakosok 34,78%, a vidéki polgároknak pedig 38,95% ment el szavazni 18 óra előtt. Ami a megyei leosztást illeti, a legnagyobb részvétel most is – akárcsak négy évvel ezelőtt -, Olt (42,20% – 2016; 44,32% – 2012) és Teleorman (41,81% – 2016; 48,92% – 2012) megyében volt.
A résztvevők arányát tekintve az utolsó lét helyen most is Temes (29,40% – 2016; 26,73% – 2012) és Máramaros (27,53% – 2016; 28,73% – 2012) megye állt, akárcsak négy évvel ezelőtt.

agerpres

Szerkesztő: papmeli, 2016 december 11, 19:37

Cáfol a kormány: nem tervezik az általános nyugdíjkorhatár emelését
Hírek kedd, 2025 szeptember 92025 szeptember 9, 12:40

Cáfol a kormány: nem tervezik az általános nyugdíjkorhatár emelését

A kormány jelenleg nem fontolgatja az általános nyugdíjkorhatár emelését, és nincs is vita alatt ilyen tervezet – jelentette ki ma Ioana...

Cáfol a kormány: nem tervezik az általános nyugdíjkorhatár emelését
Szovátán táboroztak a Bölcs diákok
Hírek kedd, 2025 szeptember 92025 szeptember 9, 12:37

Szovátán táboroztak a Bölcs diákok

Szeptember 1-6. között került sor a 15. Bölcs diákok országos szintű vetélkedő élménytáborára Szovátán. A táborban azok a diákok és...

Szovátán táboroztak a Bölcs diákok
Új tornateremmel kezdte az évet a tordai magyar iskola
Hírek kedd, 2025 szeptember 92025 szeptember 9, 08:37

Új tornateremmel kezdte az évet a tordai magyar iskola

Új tornatermet avattak hétfőn Torda magyar iskolájában, a Jósika Miklós Elméleti Líceumban. Az Erdélyi Református Egyházkerület magyar...

Új tornateremmel kezdte az évet a tordai magyar iskola
Éves hadgyakorlat kezdődött több megyében
Hírek kedd, 2025 szeptember 92025 szeptember 9, 08:31

Éves hadgyakorlat kezdődött több megyében

Összetett hadgyakorlat kezdődött hétfőn Kolozs, Fehér, Máramaros, Maros, Hargita, Kovászna, Bákó, Neamţ és Konstanca megyében. A...

Éves hadgyakorlat kezdődött több megyében
Hírek kedd, 2025 szeptember 92025 szeptember 9, 08:21

A PSD mentesítené a kismamákat az egészségbiztosítási járulékkötelezettség alól

A Szociáldemokrata Párt két törvénytervezetet nyújtott be hétfőn a parlamentbe, amelyek szerint mentesülnének az egészségbiztosítási...

A PSD mentesítené a kismamákat az egészségbiztosítási járulékkötelezettség alól
Hírek hétfő, 2025 szeptember 82025 szeptember 8, 14:13

Öten meghaltak egy lövöldözésben Jeruzsálemben

Négyről ötre emelkedett a jeruzsálemi terrortámadás halálos áldozatainak száma, miután egy súlyos sebesült meghalt a kórházban. Hétfő...

Öten meghaltak egy lövöldözésben Jeruzsálemben
Hírek hétfő, 2025 szeptember 82025 szeptember 8, 07:45

Tanévnyitók nélküli tanévkezdés

A tanügyi szakszervezeti szövetségek vasárnap megerősítették, hogy hétfőn bojkottálni fogják a tanévkezdést, sztrájkőrséget tartanak...

Tanévnyitók nélküli tanévkezdés
Hírek péntek, 2025 szeptember 52025 szeptember 5, 10:31

Nicușor Dan: Románia nem küld katonákat Ukrajnába

Románia nem küld csapatokat Ukrajnába, de támogatni fogja a békefenntartó műveleteket, amint megteremtődnek a béke feltételei –...

Nicușor Dan: Románia nem küld katonákat Ukrajnába