Élő Kolozsvári Rádió

19 millióan szavazhatnak a parlamenti listákra

A 2016-os parlamenti választásokon csaknem 19 millió, 18. életévét betöltő, állandó romániai lakcímmel vagy tartózkodási hellyel rendelkező román állampolgár vehet részt. 1989 óta ez az első alkalom, amikor a külhoni román állampolgárok élhetnek a levélszavazás lehetőségével. Ugyanakkor az ország visszatért a pártlistás rendszerre.
Az országot 43 választókerületre osztották fel, amelyeknél lakosság-arányosan megszabták a képviselők és szenátorok számát. A 41 megye mellett a főváros képezi a 42. választókerületet, a külföldön élő románok számára pedig egy 43-dik kerületet alakítottak ki. A szavazókörzetek 21 órakor zárnak.
Az idei parlamenti választáson minden szavazó két szavazólapot kap, az egyiken a képviselő-, a másikon a szenátor-jelöltekkel. Míg 2008-ban és 2012-ben egyéni jelöltekre lehetett voksolni, ezúttal jelölteket felsorakoztató pártlisták szerepelnek a szavazólapokon.

kvr, digi24

Szerkesztő: papmeli, 2016 december 11, 16:59

Harci drónokat észleltek a román határ közelében is az éjszaka
Hírek szerda, 2025 szeptember 102025 szeptember 10, 10:41

Harci drónokat észleltek a román határ közelében is az éjszaka

A hadsereg légvédelmi radarrendszere szerda hajnalban harci drónok egy csoportját észlelte a határhoz közeli ukrajnai Vâlcov település...

Harci drónokat észleltek a román határ közelében is az éjszaka
Majdnem 17 milliárd eurónyit kap Románia az EU védelmi hitelprogramjából
Hírek szerda, 2025 szeptember 102025 szeptember 10, 08:51

Majdnem 17 milliárd eurónyit kap Románia az EU védelmi hitelprogramjából

Az Európai Bizottság döntése szerint Románia 16,68 milliárd euróból részesülhet az EU védelmi hitelprogramjából, a SAFE-ből, amelynek...

Majdnem 17 milliárd eurónyit kap Románia az EU védelmi hitelprogramjából
Frissítve: orosz drónokat lőtt le a lengyel légierő
Hírek szerda, 2025 szeptember 102025 szeptember 10, 07:38

Frissítve: orosz drónokat lőtt le a lengyel légierő

FRISSÍTÉS: Donald Tusk lengyel miniszterelnök egy sürgősségi kormányülés előtt kijelentette: nagyszámú orosz drón sértette meg a...

Frissítve: orosz drónokat lőtt le a lengyel légierő
Cáfol a kormány: nem tervezik az általános nyugdíjkorhatár emelését
Hírek kedd, 2025 szeptember 92025 szeptember 9, 12:40

Cáfol a kormány: nem tervezik az általános nyugdíjkorhatár emelését

A kormány jelenleg nem fontolgatja az általános nyugdíjkorhatár emelését, és nincs is vita alatt ilyen tervezet – jelentette ki ma Ioana...

Cáfol a kormány: nem tervezik az általános nyugdíjkorhatár emelését
Hírek kedd, 2025 szeptember 92025 szeptember 9, 12:37

Szovátán táboroztak a Bölcs diákok

Szeptember 1-6. között került sor a 15. Bölcs diákok országos szintű vetélkedő élménytáborára Szovátán. A táborban azok a diákok és...

Szovátán táboroztak a Bölcs diákok
Hírek kedd, 2025 szeptember 92025 szeptember 9, 08:37

Új tornateremmel kezdte az évet a tordai magyar iskola

Új tornatermet avattak hétfőn Torda magyar iskolájában, a Jósika Miklós Elméleti Líceumban. Az Erdélyi Református Egyházkerület magyar...

Új tornateremmel kezdte az évet a tordai magyar iskola
Hírek kedd, 2025 szeptember 92025 szeptember 9, 08:31

Éves hadgyakorlat kezdődött több megyében

Összetett hadgyakorlat kezdődött hétfőn Kolozs, Fehér, Máramaros, Maros, Hargita, Kovászna, Bákó, Neamţ és Konstanca megyében. A...

Éves hadgyakorlat kezdődött több megyében
Hírek kedd, 2025 szeptember 92025 szeptember 9, 08:21

A PSD mentesítené a kismamákat az egészségbiztosítási járulékkötelezettség alól

A Szociáldemokrata Párt két törvénytervezetet nyújtott be hétfőn a parlamentbe, amelyek szerint mentesülnének az egészségbiztosítási...

A PSD mentesítené a kismamákat az egészségbiztosítási járulékkötelezettség alól