Élő Kolozsvári Rádió

A Krónika és a napisajtó dilemMÁi

rostas-szabolcs-a-sajtoklubban-2016-dec-7Rostás Szabolcs, a Krónika vezető szerkesztője volt a vendégem a december 7-i élő Sajtóklubban. Nemcsak az önmagát “országos magyar közéleti napilap”-ként meghatározó Krónika, hanem általában a  romániai, erdélyi magyar napisajtó dilemmáiról, gondjairól is beszélgettünk.

Vajon “halott fákra nyomtatott, idejétmúlt tartalom a papírújság”?

Részben sajnos osztanom kell azokat a borúlátó megállapításokat, miszerint a nyomtatott sajtónak általában leáldozóban van. De azért én nem temetném egyáltalán az írott sajtót és a könyvkiadást sem. A kérdés az, miként találjuk meg annak a módját, hogy a nyomtatott lapot érdekessé, olvasmányossá tegyük a közönség számára.

Jelenleg a Krónika az egyetlen papíron megjelenő országos romániai magyar napilap. Ötezer példányban jelenik meg. “Tiszta lappal” indult, vagyis nem valamelyik rendszerváltás előtti újság jogutódjaként, 17 évvel ezelőtt, 1999 októberében.

Az elmúlt 17 év során változott a tulajdonos, a szerkesztőgárda, de azért a szerkesztőség krédója megmaradt, tehát minőségi újságírást kívánunk művelni, és az olvasót kívánjuk szolgálni.

A lejátszóra kattintva az élő műsor szerkesztett-rövidített változatát hallgathatják meg. (Mihály István)

kronika-regi-lapszam

Szerkesztő: mihaly.istvan, 2016 december 8, 11:35 / actualizat: 2016 december 9, 10:09

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD
Ajánlatok hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:35

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD

Németországban, fölényes győzelmet aratott az AfD párt (Alternative für Deutschland – Alternatíva Németországért), de így sem...

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD
Sarmaságon biomasszából lesz energia
Ajánlatok hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:27

Sarmaságon biomasszából lesz energia

A szilágysági Sarmaságon olyan energiaellátó rendszert készülnek létrehozni, amely a biomasszát alakítaná energiává. A polgármester...

Sarmaságon biomasszából lesz energia
Ma is nehéz az iskolatáska…
Ajánlatok hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 14:44

Ma is nehéz az iskolatáska…

Ez igazából nem változik, azt hiszem: hogy időnként erőfeszítést igényel a tananyag elsajátítása, a képzeletbeli iskolatáska...

Ma is nehéz az iskolatáska…
Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában
Ajánlatok csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 11:07

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában

Balázs Péter Kolozsvár festője – ezzel a címmel nyitottak meg kiállítást hétfő délután Kolozsváron, a (volt) Magyar utcai B’Art...

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában
Ajánlatok csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 10:42

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés

Ha a tanítás a hivatásod, akkor ez nálunk küldetéssé válhat. Ha hiszel abban, hogy a gyermekek életét szeretettel, figyelemmel és a magyar...

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés
Ajánlatok hétfő, 2026 április 272026 április 27, 11:13

Festum Varadinum a Léda-házban

A közös pont! – ez a Festum Varadinum idei jelszava. A 34. kiadásához érkezett nagyváradi eseménysorozat része május 8-10. között a...

Festum Varadinum a Léda-házban
Ajánlatok hétfő, 2026 február 232026 február 23, 12:39

Kaláni vaskályhák és „kalapos lámpák” között

Házad lehet bárhol, de hazád csak itt – ezt írja egy faragott kapun, amely múzeumi darab lehetne, és ami körülötte kialakult, tényleg...

Kaláni vaskályhák és „kalapos lámpák” között
Ajánlatok csütörtök, 2025 november 202025 november 20, 11:09

EHH: Kézműves advent és népdalos-népzenés találkozók

Advent közeledtével sokfelé megnyílnak (vagy már megnyíltak) a vásárok. S ahogyan látjuk a lassan díszbe öltöztetett fenyőket is,...

EHH: Kézműves advent és népdalos-népzenés találkozók