Élő Kolozsvári Rádió

Gólyabál keretsztorival

Az idei KMDSZ gólyabál kerettörténete onnan indul, hogy:

„Eljött az ideje, hogy órám régi és silány ütőfiguráit, 100 év után végre újakra cseréljem. Hatalmamat felhasználva, az emberek világából új bábukat választok ki, akik a következő évszázad minden órájában harangjátékom marionettbábuivá válhatnak…
mintha lenne választásuk.”

A részleteket Buryán Tünde, a KMDSZ PR-osa mondta el a Kolozsvári Rádió Glazúr című műsorában:

 

Az órásmester kiválasztottjait megnézhetitek:

– Gála: december 6. (kedd), Florin Piersic mozi, 19:00 óra
– Afterparty: Form Space,  23:00 A.Skillz, DJ Mini. Pdbr

Amit nem árt tudni:

A.Skillz. Az Adam Mills néven napvilágot látott brit srác egy rock banda dobosaként állt először közönség elé, de 24 éves korára már az elektronikus ütemek mestereként és ördöngösen ügyes DJ-ként ismerték. Először londoni underground körökben, pár éven belül pedig már New Yorktól Sydney-ig szerte a világon.

Sajátos stílusát funk, soul, breakbeat, hip hop és bigbeat adalékokból kotyvasztja, azon DJ-k közé tartozik, aki szettjével a vájtfülű szakértőket és az egyszerűen csak egy nagyot bulizni akaró közönséget egyaránt leveszi a lábáról.
Előszeretettel örvendezteti meg a hallgatóságot kellemes, ismerős dallamokkal, vokálokkal, ugyanakkor briliáns technikai tudásával kíméletlenül lesújt pont akkor, pont ott és pont úgy, ahogy kell. Karrierjéből csak néhány konkrétum: dolgozott Krafty Kuts, a Fort Nox Five, The Nextmen, DJ Yoda, de még a Queen partnereként is, a BBC Radio1 különdíját olyan nagyágyuk elől kapta meg, mint a Basement Jaxx, Mylo és a Scratch Perverts. De persze, ami a legfontosabb, megszámlálhatatlan embernek okozott milliónyi boldog pillanatot szerte a világon.

DJ Mini – Kolozsváron született és már kis kora óta foglalkoztatta a zene, emiatt választotta ezt a pályát. Komolyabban 2005-tõl zenél, nagyjából minden fajta rendezvényen, privát eseményeken, fesztiválokon (Diáknapok, Félsziget 2013, UNTOLD Festival 2015 & 2016), ezen kívül sok kolozsvári klubban állt már a lejátszók mögött (Bulgakov, Kharma, Club NOA, Midi stb), 2010-től pedig az After Eight Cocktail Club rezidens lemezlovasaként tevékenykedik.
Stílusát tekintve bármit kellő hozzáértéssel játszik (r’n’b/hip-hop, retro, clubbing, rock), de a club zene áll legközelebb a szívéhez.

Pdbr – Szász Adorjánt, a.k.a Pdbr, a Drum&Bass, Breakbeat és Trap ritmusai indították zenei karrierjének útján még a sulis években. Szenvedélye nem csak szórakozást, bulit jelent számára
hiszen már hivatássá vált.
A Massive PDBR egyik alapembereként nem csak magán bulikon vett részt, hanem számos kolozsvári, csíkszeredai és más városban levő szórakozóhelyen zenélt, ilyen például a Form Space, Midi, The Shelter, Flying Circus, Sin Social Club vagy a Grund. Listája tovább bővül a Snow Ride által szervezett Feleacu Winter Party-val és a híres Electric Castle Festivallal.

 

kvr/kmdsz

Szerkesztő: Szilágyi Szabolcs, 2016 december 3, 11:57

Régi-új ellentét, de most másként
Vezető csütörtök, 2025 június 192025 június 19, 10:45

Régi-új ellentét, de most másként

Lassan egyhetes konfliktussá fokozódik az, ami június 13-án kirobbant: váltakozó intenzitással, de folytatódnak a támadások és...

Régi-új ellentét, de most másként
„Ha tanévzáró, akkor Fehér Megyei Magyar Napok”
Vezető szerda, 2025 június 182025 június 18, 13:19

„Ha tanévzáró, akkor Fehér Megyei Magyar Napok”

Ma kezdődnek a IX. Fehér Megyei Magyar Napok rendezvényei, és vasárnapig, június 22-ig tartanak. Ami biztosan újdonság lesz idén:...

„Ha tanévzáró, akkor Fehér Megyei Magyar Napok”
Próbára tett Teherán
Vezető szerda, 2025 június 182025 június 18, 11:57

Próbára tett Teherán

Egymást támadó felek, hírszerzési teljesítmény, régiós erőviszonyok átrendeződése. Mindez és további elemek alkotják a pénteken,...

Próbára tett Teherán
Ugyanezt vállalná, ha az időt visszapörgetnénk
Vezető szerda, 2025 június 182025 június 18, 08:12

Ugyanezt vállalná, ha az időt visszapörgetnénk

Majdnem negyedszázadnyi idő az esélyegyenlőség szolgálatában – erre szegődött el Asztalos Csaba, aki eredetileg aktív politikusként...

Ugyanezt vállalná, ha az időt visszapörgetnénk
Vezető kedd, 2025 június 172025 június 17, 15:44

Új szakokra is lehet felvételizni a BBTE-n

Július 10-én kezdődik a nyári felvételi a Babeș–Bolyai Tudományegyetemen. Több mint harmincezer helyet hirdetnek alap-, mesteri és doktori...

Új szakokra is lehet felvételizni a BBTE-n
Vezető kedd, 2025 június 172025 június 17, 12:49

Egyetemi színházi és filmes seregszemle startol – itt a FяAME

Június 19-e ás 29-e között zajlik a Babeș–Bolyai Tudományegyetem Színház és Film Karának új fesztiválja, amely színházi és...

Egyetemi színházi és filmes seregszemle startol – itt a FяAME
Vezető kedd, 2025 június 172025 június 17, 11:00

Hetedikesek a vakációról, az iskoláról, a jövőről

A Mathias Corvinus Collegium diákjainak egy csoportja látogatta meg nemrég szerkesztőségünket. Előbb körbevezettük őket az épületben és...

Hetedikesek a vakációról, az iskoláról, a jövőről
Vezető hétfő, 2025 június 162025 június 16, 16:54

Érettségi, diák- és tanárszemmel

Ma véget ért az érettségi nyári időszaka. Anyanyelvből vizsgáztak utoljára a kisebbségi nyelven tanuló diákok. Kolozsváron egy...

Érettségi, diák- és tanárszemmel