Élő Kolozsvári Rádió

A Diákok Világnapjára jelent meg magyarul a Tanulói Statútum

Az alapvető diákjogokat és kötelezettségeket tartalmazza a Tanulói Statútum, amelyet a Diákok Világnapjára, november tizenhetedikére fordított le magyarra a Romániai Magyar Középiskolások Szövetsége, a MAKOSZ.

A statútum a tanév elején lépett életbe, mostanra, a Diákok Világnapjára készült el a hivatalos magyar fordítás. A MAKOSZ célja, hogy minden diák megismerhesse jogait, és egyértelműnek tartja, hogy ez a magyar diákok számára anyanyelvükön a legkönnyebb.

Buryán Tündét a MAKOSZ elnökét Szilágyi Szabolcs kérdezte.

A statútum magyarul egyelőre csak az interneten érhető el, de tervezik a nyomtatott változatot is. Addig is, a világhálón minden bizonytalan diák könnyedén megtalálhatja, jogfosztottság esetében hivatkozhat rá. A középiskolás diákszövetség szerint ez lehet az alapja egy olyen visszaélés mentes iskolarendszernek, amelyben a tanárok és diákok egyaránt ismerik jogaikat, kötelezettségeiket.

 

1941-ben nyilvánította londoni konferenciáján a Nemzetközi Diáktanács november 17-ét a diákok világnapjává. Az ünnep eredete egészen a II. világháborúig nyúlik vissza. 1939. november 17-én Adolf Hitler bezáratta az összes cseh-és morvaországi felsőoktatási intézményt, miután október 26-án a prágai egyetemisták békés tüntetést tartottak a német megszállás ellen. Kilenc diákvezetőt kivégeztek, 1200 egyetemistát és professzort pedig koncentrációs táborba szállítottak, ahonnan a túlélők csak három évvel később szabadultak ki.

A felsőoktatási intézmények bezáratásának oka német oldalról az volt, hogy egy iskolázatlan, önállótlan népet neveljenek ki, akik nem képesek élni a jogaikkal, ezáltal a német hatalom ellen se szervezzenek összeesküvést vagy tüntetést.

 

kvr/közlemény

Szerkesztő: Szilágyi Szabolcs, 2016 november 17, 14:43 / actualizat: 2017 augusztus 8, 9:04

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD
Főoldal hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:35

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD

Németországban, fölényes győzelmet aratott az AfD párt (Alternative für Deutschland – Alternatíva Németországért), de így sem...

Szakértő: Meghatározó lesz az AfD
Sarmaságon biomasszából lesz energia
Főoldal hétfő, 2026 szeptember 72026 szeptember 7, 15:27

Sarmaságon biomasszából lesz energia

A szilágysági Sarmaságon olyan energiaellátó rendszert készülnek létrehozni, amely a biomasszát alakítaná energiává. A polgármester...

Sarmaságon biomasszából lesz energia
Szívük csendben az Úrra figyelt
Főoldal péntek, 2026 augusztus 282026 augusztus 28, 12:54

Szívük csendben az Úrra figyelt

A Donát úti Makovecz-templomnál szervezett bibliahéten 3 évesektől 16 évesekig nagyon sokan összegyűltek, több mint hatvanan, a játékos...

Szívük csendben az Úrra figyelt
Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában
Főoldal csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 11:07

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában

Balázs Péter Kolozsvár festője – ezzel a címmel nyitottak meg kiállítást hétfő délután Kolozsváron, a (volt) Magyar utcai B’Art...

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában
Főoldal csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 10:42

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés

Ha a tanítás a hivatásod, akkor ez nálunk küldetéssé válhat. Ha hiszel abban, hogy a gyermekek életét szeretettel, figyelemmel és a magyar...

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés
Főoldal péntek, 2026 július 102026 július 10, 12:36

Térjenek be Misztótfalura!

Szatmárnémeti felől, Nagybányához közeledve, általában csak átsuhanunk Misztótfalun. Nevét annak a nyomdásznak a jóvoltából ismerjük,...

Térjenek be Misztótfalura!
Főoldal péntek, 2026 július 102026 július 10, 12:15

Alkotói szabadságról – keretben és azon kívül

Kilépés a keretből – ezt  a címet kapta az a kiállítás, amelyen Ujvárossy László vizuális művész életművét ismerhetik meg...

Alkotói szabadságról – keretben és azon kívül
Főoldal szombat, 2026 május 22026 május 2, 11:05

Hangzó csoda anyák napjára: Istvánka szalagtára

Anyák napja alkalmából egy hangzó kinccsel kedveskedtünk hallgatóinknak. Főszereplője Ágoston Császár István, akit egykor Istvánkának...

Hangzó csoda anyák napjára: Istvánka szalagtára