Hadd szóljon!

Kényelmetlen az 1918-as, betartatlan ígéretekről beszélni

Kényelmetlen a kilencvennyolc éve betartatlan ígéretekről beszélni mind a román politikusoknak, mind a román médiának – nyilatkozta Kovács Péter, az RMDSZ ügyvezető elnöke, arra reagálva, hogy a román sajtóba csak másodlagos információként ment át, az RMDSZ kampányindítón megfogalmazott üzenete, amely szerint az 1918-as ígéreteket alkotmányba kéne foglalni. Sokkal hangsúlyosabban jelent meg az, hogy 1918 a veszteség éve volt a magyar közösség számára.

Erre reagált a szociáldemokraták elnöke, Livui Dragnea is, aki azt szeretné hallani Kelemen Hunortól azt, hogy az 1918-as Nagy Egyesülés győzelem volt a romániai magyarok számára is.

Kovács Péter elmondta, az RMDSZ úgy gondolja, hogy a Gyulafehérvári Nyilatkozat a modern román állam egyik alapdokumentuma, még akkor is, ha nem egyértelmű, hogy van, vagy nincs jogi következménye.

A teljes interjú:

 

kvr

Articol editat de Szilágyi Szabolcs, 8 november 2016, 12:38

teleki napok nagybanya
Hangoló szerda, 22 május 2024, 12:43

Teleki Napok Nagybányán – műhelykonferencia, koncert és borkóstoló is lesz

A kiállítás mellett filmvetítés, borkóstoló, műhelykonferencia és koncert is szerepel a május 22-án kezdődő programban. Vasárnap,...

Teleki Napok Nagybányán – műhelykonferencia, koncert és borkóstoló is lesz
Miről mesél a gyalui várkastély?
Hangoló hétfő, 20 május 2024, 15:54

Miről mesél a gyalui várkastély?

A hivatalos átadás másnapján, szombaton a rádiós csapat is részt vett a családi piknikkel egybekötött nyílt napon, ahol Barazsuly...

Miről mesél a gyalui várkastély?
Különleges találkozás: Barcsay Tamással beszélgettünk Gyaluban
Hangoló hétfő, 20 május 2024, 13:55

Különleges találkozás: Barcsay Tamással beszélgettünk Gyaluban

Barcsay Tamás, Kanadában élő nyugalmazott történészprofesszor a gyalui várkastély örököse, akitől a visszaigénylés után Nagy Elek...

Különleges találkozás: Barcsay Tamással beszélgettünk Gyaluban
Mulatva dolgoztunk – hóstáti népviseletes bálban jártunk
Hangoló hétfő, 20 május 2024, 12:36

Mulatva dolgoztunk – hóstáti népviseletes bálban jártunk

Egy kedves meghívásnak eleget téve látogattak el kollégáink, Fodor Edina és Ferencz Zsolt a bálba, s talán maguk sem gondolták, hogy a...

Mulatva dolgoztunk – hóstáti népviseletes bálban jártunk
Hangoló péntek, 17 május 2024, 15:48

Nem csak egyetemistáknak szól az Erasmus

Budapesten szakgyakorlatozott a kolozsvári Brassai Sámuel Elméleti Líceum tanulóinak egy csoportja. A mobilitást az Erasmus+ program tette...

Nem csak egyetemistáknak szól az Erasmus
Hangoló péntek, 17 május 2024, 15:18

Átadták a Communitas Alapítvány alkotói ösztöndíjait

Átadták a Communitas Alapítvány alkotói ösztöndíjait. Irodalom, vizuális művészetek, zeneművészet, színház és mozgásművészet,...

Átadták a Communitas Alapítvány alkotói ösztöndíjait
Hangoló péntek, 17 május 2024, 14:24

Kézművesség, zene, össztánc: Családi Folkmajális

Ismét megszervezik a Családi Folkmajálist Kolozsváron. A régi hagyományokat követve, a Hója erdőbe, a Néprajzi Múzeum szabadtéri...

Kézművesség, zene, össztánc: Családi Folkmajális
Hangoló csütörtök, 16 május 2024, 13:44

Sétafika klub és Alzheimer café

Alzheimer Café címmel több mint két éve rendeznek találkozókat Kolozsváron. Elsősorban azoknak szólnak, akik a betegséggel küzdő...

Sétafika klub és Alzheimer café