Élő Kolozsvári Rádió

Mától e-mailben is kirúghatnak a munkahelyünkről

Az elbocsátási értesítést ezentúl elektronikus levélben is kézbesítheti a munkáltató – döntötte el tegnap a Legfelsőbb Semmítő és Ítélőszék. Korábban egy férfi azért perelte be alkalmazóját, mert az elbocsátásáról szóló döntést e-mailben közölték vele. A Semmítőszék szerint elfogadható a módszer, amennyiben a munkahelyen korábban is gyakorlatban volt az ilyen jellegű kommunikáció, és feltételként szabta azt is, hogy az illető munkavállaló alkalmazásakor megadta elektronikus postacímét.

Az elbocsátásra vonatkozó döntés az e-mail keltezési időpontjától megfellebbezhető. A Legfelső Semmítő és Ítélőszék döntésének a Hivatalos Közlönyben való megjelenését követően országos érvényű lesz. A munkatörvénykönyv jelenlegi előírása szerint az elbocsátásra vonatkozó döntést írásban kell közölje az alkalmazó.

marosvásárhelyi rádió / rador

Szerkesztő: fulopnoemi, 2016 október 27, 17:18

A kormány elfogadta a költségvetés-kiigazítást
Hírek csütörtök, 2025 október 22025 október 2, 09:28

A kormány elfogadta a költségvetés-kiigazítást

Tegnap elfogadta a kormány a költségvetés-kiigazítást – közölte Alexandru Nazare pénzügyminiszter. A kiigazított költségvetés...

A kormány elfogadta a költségvetés-kiigazítást
Mától ingyenes a HPV elleni védőoltás a 19-26 éveseknek
Hírek szerda, 2025 október 12025 október 1, 15:48

Mától ingyenes a HPV elleni védőoltás a 19-26 éveseknek

Mától ingyenesen juthatnak hozzá a HPV-vírus elleni szérumhoz a 19-26 év közötti fiatalok, a 26 és 45 év közötti korosztály pedig...

Mától ingyenes a HPV elleni védőoltás a 19-26 éveseknek
Utalták a szociális támogatás első részletét
Hírek szerda, 2025 október 12025 október 1, 09:03

Utalták a szociális támogatás első részletét

Utalták a szociális kártyákra az alapélelmiszerekre és meleg ételre költhető támogatás első részletét – jelentette be Dragoș...

Utalták a szociális támogatás első részletét
Az államelnöki hivatal pénzt utal vissza az államkasszába
Hírek szerda, 2025 október 12025 október 1, 09:01

Az államelnöki hivatal pénzt utal vissza az államkasszába

Az elnöki hivatal visszautal az államkasszába 17,5 millió lejt az intézmény számára erre az évre elkülönített összegből –...

Az államelnöki hivatal pénzt utal vissza az államkasszába
Hírek kedd, 2025 szeptember 302025 szeptember 30, 17:57

Nem csupán épület, hanem otthon

Szeptember utolsó hétvégéjén ünnepelték a Besztercei Magyar Ház fennállásának 23. évfordulóját. Az esemény a Helikon 35...

Nem csupán épület, hanem otthon
Hírek kedd, 2025 szeptember 302025 szeptember 30, 12:05

Ilie Bolojan szerint jövőre olcsóbb lehet a villany

Az áramszámláknak 2026 második felétől csökkenniük kellene – jelentette ki hétfő este Ilie Bolojan. A kormányfő a Digi24-nek...

Ilie Bolojan szerint jövőre olcsóbb lehet a villany
Hírek hétfő, 2025 szeptember 292025 szeptember 29, 08:10

Ismét buszjegy jár a testmozgásért Kolozsváron

Ismét ingyen utazhatnak a kolozsváriak a tömegközlekedési eszközökön, ha két perc alatt elvégeznek 20 guggolást vagy 400 métert tekernek...

Ismét buszjegy jár a testmozgásért Kolozsváron
Hírek hétfő, 2025 szeptember 292025 szeptember 29, 08:01

Az Európa-barát párt többséget szerzett a moldovai választásokon

A Moldovai Köztársaságban tegnap tartott parlamenti választásokon az eddigi eredmények szerint a kormányzó, Európa-párti Cselekvés és...

Az Európa-barát párt többséget szerzett a moldovai választásokon