Élő Kolozsvári Rádió

Klaus Iohannis: hiba a vallási fanatizmus

Hibának nevezte a vallási fanatizmust Klaus Iohannis államelnök, arra reagálva, hogy a melegházasság alkotmányos tiltásáért kampányoló Viorel Iuga, a romániai baptista szövetség elnöke felszólította őt: foglaljon állást a „család és normalitás” mellett. „Magam is egy kisebbséghez tartozom” – jelentette ki az államfő.

A Romániai Evangélikus Szövetség elnöki tisztségét is betöltő Viorel Iuga emlékeztette az államelnököt: több mint hárommillió ember írta alá a Koalíció a családért nevű civil szervezet alkotmánymódosító kezdeményezését, amelyben azt követelik, hogy az alaptörvény „egy férfi és egy nő önkéntes elhatározásával létrehozott házasságaként” határozza meg a családot, a jelenlegi alkotmány ugyanis „házastársakat” említ.

Vissza kell térni a toleranciához, a másik elfogadásához, jó és rossz tulajdonságaival együtt – mondta Klaus Iohannis. Az etnikai közösségek, vallási közösségek nem egyformák. Hibás a vallási fanatizmus és az ultimátumszerű felszólítások útját járni – szögezte le államfő.

mediafax

Szerkesztő: fulopnoemi, 2016 október 20, 19:30

Lisszabonban tizenöt ember meghalt, miután kisiklott a siklóvasút
Hírek csütörtök, 2025 szeptember 42025 szeptember 4, 08:19

Lisszabonban tizenöt ember meghalt, miután kisiklott a siklóvasút

Kisiklott a lisszaboni Gloria siklóvasút egyik kocsija tegnap délután. A balesetben tizenöten meghaltak, legkevesebb húszan megsérültek –...

Lisszabonban tizenöt ember meghalt, miután kisiklott a siklóvasút
Kolozs megyében volt a legtöbb kanyarós eset augusztusban
Hírek szerda, 2025 szeptember 32025 szeptember 3, 17:02

Kolozs megyében volt a legtöbb kanyarós eset augusztusban

Idén augusztusban 160 kanyarós megbetegedést jelentettek Romániában, a legtöbbet Kolozs (52) és Konstanca (19) megyéből – közölte ma...

Kolozs megyében volt a legtöbb kanyarós eset augusztusban
Putyinnal és Hszi Csin-Pinggel pózolt Viorica Dăncilă és Adrian Năstase
Hírek szerda, 2025 szeptember 32025 szeptember 3, 12:33

Putyinnal és Hszi Csin-Pinggel pózolt Viorica Dăncilă és Adrian Năstase

Romániát nem képviselik és nem is képviselhetik olyan politikusok, akik ma Putyin oldalán pózolnak – közölte a külügyminiszter. Oana...

Putyinnal és Hszi Csin-Pinggel pózolt Viorica Dăncilă és Adrian Năstase
Kelemen Hunor szerint korrekt a különnyugdíjakat szabályozó tervezet
Hírek szerda, 2025 szeptember 32025 szeptember 3, 09:51

Kelemen Hunor szerint korrekt a különnyugdíjakat szabályozó tervezet

Kelemen Hunor szerint a bírák és ügyészek nyugdíjazását szabályozó törvénytervezet a jelenlegi formájában korrekt és rendkívül...

Kelemen Hunor szerint korrekt a különnyugdíjakat szabályozó tervezet
Hírek kedd, 2025 szeptember 22025 szeptember 2, 17:28

Koronavírus-hullám van, de nem kell megijedni

A bukaresti Matei Balș Intézet vezetője szerint a jelenlegi romániai koronavírus-hullám elég komoly, de nincsenek jelei annak, hogy a...

Koronavírus-hullám van, de nem kell megijedni
Hírek kedd, 2025 szeptember 22025 szeptember 2, 13:51

Ilie Bolojan: nőttek a személyzeti kiadások a közigazgatásban, pedig csökkenniük kellett volna

A helyi közigazgatásban a személyzeti kiadások az idei év első hat hónapjában 10 százalékkal nőttek a múlt év azonos időszakához...

Ilie Bolojan: nőttek a személyzeti kiadások a közigazgatásban, pedig csökkenniük kellett volna
Hírek kedd, 2025 szeptember 22025 szeptember 2, 08:00

Többet kell fizetni bizonyos szívgyógyszerekért

Az egészségbiztosítási pénztár azt tervezi, hogy csökkenti a leggyakrabban használt szív- és érrendszeri gyógyszerek támogatási...

Többet kell fizetni bizonyos szívgyógyszerekért
Hírek hétfő, 2025 szeptember 12025 szeptember 1, 20:50

Öt jogszabályért vállalt felelősséget a kormány a parlamentben

A képviselőház és a szenátus hétfőn öt egymás követő együttes ülést tartott, amelyeken a kormány egyenként felelősséget vállalt a...

Öt jogszabályért vállalt felelősséget a kormány a parlamentben