Hadd szóljon!

Mágnás Miska Kolozsváron: száz éves és örökérvényű

A Mágnás Miska bemutatójával folytatódott A 700 éves Kolozsvár zenéje című rendezvénysorozat a Kolozsvári Magyar Operában. Szirmai Albert népszerű operettjét a csütörtöki bemutatót követően vasárnap ismét megtapsolhatta a közönség.

A Mágnás Miska pár hónapja a 100. születésnapját ünnepelhette, hiszen 1916 februárjában került színre Budapesten. A mű a bemutatója óta eltelt évszázad során zenés színpadon és filmben egyaránt sikeresnek bizonyult, ugyanakkor a történet bizonyos elemei az idők folyamán sokat változtak. Béres László rendező szerint az eredeti változat ma is időszerű, éppen ezért az általa rendezett előadás a különböző átdolgozások sikeres elemeit megőrizve alkotta újra a talpraesett lovászfiú történetét.

Fotók: Facebook / Kolozsvári Magyar Opera

Az 1916-os változat az Osztrák-Magyar Monarchia idején íródott, az akkori vezető elit kritikája, akik azzal voltak elfoglalva, hogy Bécset, Párizst majmolják, ahelyett, hogy a nemzeti érdekekkel foglalkozzanak – mondta el a rendező. Hozzátette: az 1949-es, a Tanácsköztársaság idején bemutatott film viszont arra volt hivatott, hogy a proletár-eszméket kihangsúlyozza.

Azt gondoltam, hogy a százéves évforduló keretében úgy tisztességes, ha visszatérünk az eredeti szövegkönyvhöz, amely már csak azért is érdekes, mert nem egy kommunista eszméket dicsőítő gondolatsor, hanem valódi emberi viszonyokat letisztázó, és a politikai, gazdasági, értelmiségi, mindenkori vezető elit társadalmi kritikája. Ebben az értelemben örökérvényűbb az eredeti darab.

 

Benkő Judit interjúja

Articol editat de fulopnoemi, 17 október 2016, 17:12

Aláírták a kolozsvári valamint a Iaşi-i regionális sürgősségi kórházra vonatkozó építési szerződéseket
Ajánlatok szerda, 28 február 2024, 11:24

Aláírták a kolozsvári valamint a Iaşi-i regionális sürgősségi kórházra vonatkozó építési szerződéseket

Bukarestben, a Victoria-palotában szerdán megtartott eseményen jelen volt Marcel Ciolacu miniszterelnök, az egészségügyi miniszter,...

Aláírták a kolozsvári valamint a Iaşi-i regionális sürgősségi kórházra vonatkozó építési szerződéseket
Megerősítik a román hadsereget
Ajánlatok csütörtök, 22 február 2024, 09:24

Megerősítik a román hadsereget

A Legfelsőbb Védelmi Tanács tegnapi ülésén a román hadsereget megerősítő intézkedéseket rendelt el és az ország kiberbiztonságát...

Megerősítik a román hadsereget
Indul az F2F-Fiatalok a fiatalokért mentorprogram harmadik kiadása
Ajánlatok csütörtök, 22 február 2024, 09:09

Indul az F2F-Fiatalok a fiatalokért mentorprogram harmadik kiadása

Megnyílt a jelentkezés az F2F-Fiatalok a Fiatalokért ingyenes vállalkozói mentorprogram harmadik kiadására – közölte a Kreatív...

Indul az F2F-Fiatalok a fiatalokért mentorprogram harmadik kiadása
Kibertámadás miatt nem működik több kórház informatikai rendszere
Ajánlatok hétfő, 12 február 2024, 11:54

Kibertámadás miatt nem működik több kórház informatikai rendszere

Alexandru Rafila egészségügyi miniszter szerint hétfő délelőtt országszerte 15-20 kórháznak vannak problémái a Hippokratész elnevezésű...

Kibertámadás miatt nem működik több kórház informatikai rendszere
Ajánlatok hétfő, 12 február 2024, 08:49

Újabb csalásra figyelmeztet a rendőrség

A közösségi oldalakon terjedő újabb csalási módszerre hívja fel a figyelmet a...

Újabb csalásra figyelmeztet a rendőrség
Ajánlatok csütörtök, 8 február 2024, 08:55

Polgármester: a huzat miatt omlott le egy Szeben megyei iskola álmennyezete

A huzat miatt omlott le a Szeben megyei Ladamos községhez tartozó Alamor falu általános iskola egyik osztálytermének galambok által...

Polgármester: a huzat miatt omlott le egy Szeben megyei iskola álmennyezete
Ajánlatok csütörtök, 8 február 2024, 08:46

Elfogadták Kolozs megye költségvetését

Elfogadták a Kolozs Megye Tanács és az alárendelt intézményeinek idei...

Elfogadták Kolozs megye költségvetését
Ajánlatok kedd, 6 február 2024, 11:05

Klaus Iohannis teljes felépülést kívánt III. Károlynak

Teljes felépülést kívánt Klaus Iohannis államfő III. Károly brit királynak, akit rákbetegséggel...

Klaus Iohannis teljes felépülést kívánt III. Károlynak