Élő Kolozsvári Rádió

Nagyszeben – utcára vonultak a medvebocs miatt

medve_nagyszebenTöbb, mint százan tüntettek pénteken este Nagyszeben óvárosában, a medvebocs lelövésében vétkes személyek megbüntetését kérve.
Az érintettek között van a megye prefektusa és a sikertelen befogási akcióban résztvevő rendőrök.

A tiltakozók egy része a lelőtt bocs fényképét tartotta a magasba, mások plüssmacival vonultak fel. A tüntetés a Városháza előtt kezdődött, a menet innen a Prefektúra elé vonult. Ez utóbbi előtt a tüntetők azt kiabálták: „lemondás”, „gyilkosok”, „eljárásokat akarunk, nem lövéseket”.
A tiltakozás békésen zajlott le, ám a Facebook-on bejelentettnél jóval kisebb részvétellel. Az akció ma és holnap este is megismétlődik, 6 és 8 óra között.

Szebenben szerdán, több mint három órán át tartó hajsza után, melyben rendőrök, csendőrök, katasztrófavédelmisek, az állatkert két állatorvosa és egy vadász vettek részt, sikertelen altatási kísérlet után lelőttek egy, a városba téved, ijedt medvebocsot. A prefektus szerint az állat veszélyeztette a polgárok testi épségét, az állatvédők hangsúlyozzák: védett állatról van szó, amely egyszerűen eltévedt, egyáltalán nem viselkedett agresszíven.
A szebeni medve lelövésének ügyében bűnvádi nyomozás indult.

agerpres

Szerkesztő: Papp-Zakor András, 2016 október 15, 09:14 / actualizat: 2016 október 15, 15:10

Ilie Bolojan végigviszi az ügyvivő miniszterelnöki tisztséget
Hírek szerda, 2026 május 62026 május 6, 12:36

Ilie Bolojan végigviszi az ügyvivő miniszterelnöki tisztséget

Ilie Bolojan szerdán közölte, hogy miniszterelnöki tisztsége utolsó napjáig dolgozni fog Romániáért, és nem adja fel azokat az elveket,...

Ilie Bolojan végigviszi az ügyvivő miniszterelnöki tisztséget
Csoma Botond szerint George Simion „arcátlan pimasz”
Hírek szerda, 2026 május 62026 május 6, 11:10

Csoma Botond szerint George Simion „arcátlan pimasz”

Arcátlannak nevezte az AUR vezérét az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője, miután George Simion arra szólította fel a magyarokat, hogy...

Csoma Botond szerint George Simion „arcátlan pimasz”
Simion az AUR-ba invitálja a magyarokat
Hírek szerda, 2026 május 62026 május 6, 07:28

Simion az AUR-ba invitálja a magyarokat

Bírálta az RMDSZ-t a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke, George Simion, amiért a szövetség képviselői és szenátorai nem...

Simion az AUR-ba invitálja a magyarokat
Ha az AUR-on múlna, Călin Georgescut javasolnák miniszterelnöknek
Hírek szerda, 2026 május 62026 május 6, 07:27

Ha az AUR-on múlna, Călin Georgescut javasolnák miniszterelnöknek

Az AUR a továbbiakban minden forgatókönyvet mérlegelni fog, és „a román nép akaratának megfelelően” fog cselekedni. Ha...

Ha az AUR-on múlna, Călin Georgescut javasolnák miniszterelnöknek
Hírek szerda, 2026 május 62026 május 6, 07:20

Ellenzékbe vonul a PNL

A Nemzeti Liberális Párt ellenzékbe vonulásáról döntött tegnap ülésén az alakulat vezetőtestülete. Az Országos Politikai Büró azután...

Ellenzékbe vonul a PNL
Hírek kedd, 2026 május 52026 május 5, 14:42

Megbukott a kormány

Megszavazta kedden a parlament az Ilie Bolojan vezette kormány elleni bizalmatlansági indítványt. A PSD, az AUR és a Béke – Románia az...

Megbukott a kormány
Hírek kedd, 2026 május 52026 május 5, 12:50

Hazugnak és cinikusnak nevezte a bizalmatlansági indítványt a kormányfő

A kormány elleni bizalmatlansági indítvány ‘hazug, cinikus és mesterkélt’ – jelentette ki Ilie Bolojan miniszterelnök az...

Hazugnak és cinikusnak nevezte a bizalmatlansági indítványt a kormányfő
Hírek kedd, 2026 május 52026 május 5, 12:22

Felolvasták a bizalmatlansági indítványt

Ilie Bolojan miniszterelnök jelenlétében megkezdődött kedden a parlamentbe a bizalmatlansági indítvány vitája. Az indítvány szövegét...

Felolvasták a bizalmatlansági indítványt