Hadd szóljon!

Függőágyban: Korai felismeréssel le lehet győzni a kórt!

mell Október a rózsaszín hónap, a mellrák elleni küzdelem időszaka. Az ilyenkor szervezett rendezvények célja a betegségmegelőzés. Jobb helyeken ingyenes mellrákszűrő vizsgálatokat tartanak, hogy a betegségre idejében fény derülhessen. Köztudomású ugyanis, hogy minél korábbi stádiumban ismerik fel, annál nagyobb a teljes gyógyulás esélye. Világszerte évente másfél millió új melldaganat-esetet jegyeznek, Romániában hatezret és nálunk évente négyezren pusztulnak bele a kórba. És ennek nem lenne muszáj megtörténnie! Nőként tartozunk önmagunknak és szeretteinknek azzal, hogy orvosi rutinvizsgálatokra járjunk.

tasnadi-maria Tasnádi Mária pszichológus magánrendelésen és csoportos foglalkozásokon is találkozik érintettekkel. Az  általa vezetett Alternatíva Egyesület a Leukémiás Betegekért elnevezésű szervezethez a legkülönfélébb daganatos betegségekben szenvedők betérhetnek találkozni sorstársakkal, vigaszt találni és nyújtani, tapasztalatokat megosztani egymással, életviteli tanácsokat kapni. Tasnádi Mária pszichoterapeuta autogén tréning-csoportjaiban az immunrendszerre káros stresszcsökkentést tanulhatják meg az érdeklődők: ez is hathatós módja szervezetünk felvértezésének a betegségekkel szemben. Mária Simonton-tréner is. Utóbbi módszer, amelyről itt is szót ejtünk, a gyógyulásban való aktív részvételre sarkallja a beteget.

Ha valaki csomót észlel a mellében, azonnal meg kell nézetni. A “hátha nem az”-zal időt veszít. Nem az a gyenge, aki “mindennel” orvoshoz fut. Az az érett személyiség, aki (tagadás helyett) tud segítséget kérni.

A legnagyobb veszély daganatos betegnél, hogy talál az interneten egy “csodagyógyszert”, és elkezdi szedni, vagy talál egy “csodamódszert”, s emiatt nem veszi igénybe az egészségügyi kezelést– mondja Tasnádi Mária.

Szerkesztő: Csatári Melinda

Articol editat de csatari.melinda, 14 október 2016, 17:12 / actualizat: 5 augusztus 2020, 12:10

Aláírták a kolozsvári valamint a Iaşi-i regionális sürgősségi kórházra vonatkozó építési szerződéseket
Ajánlatok szerda, 28 február 2024, 11:24

Aláírták a kolozsvári valamint a Iaşi-i regionális sürgősségi kórházra vonatkozó építési szerződéseket

Bukarestben, a Victoria-palotában szerdán megtartott eseményen jelen volt Marcel Ciolacu miniszterelnök, az egészségügyi miniszter,...

Aláírták a kolozsvári valamint a Iaşi-i regionális sürgősségi kórházra vonatkozó építési szerződéseket
Megerősítik a román hadsereget
Ajánlatok csütörtök, 22 február 2024, 09:24

Megerősítik a román hadsereget

A Legfelsőbb Védelmi Tanács tegnapi ülésén a román hadsereget megerősítő intézkedéseket rendelt el és az ország kiberbiztonságát...

Megerősítik a román hadsereget
Indul az F2F-Fiatalok a fiatalokért mentorprogram harmadik kiadása
Ajánlatok csütörtök, 22 február 2024, 09:09

Indul az F2F-Fiatalok a fiatalokért mentorprogram harmadik kiadása

Megnyílt a jelentkezés az F2F-Fiatalok a Fiatalokért ingyenes vállalkozói mentorprogram harmadik kiadására – közölte a Kreatív...

Indul az F2F-Fiatalok a fiatalokért mentorprogram harmadik kiadása
Kibertámadás miatt nem működik több kórház informatikai rendszere
Ajánlatok hétfő, 12 február 2024, 11:54

Kibertámadás miatt nem működik több kórház informatikai rendszere

Alexandru Rafila egészségügyi miniszter szerint hétfő délelőtt országszerte 15-20 kórháznak vannak problémái a Hippokratész elnevezésű...

Kibertámadás miatt nem működik több kórház informatikai rendszere
Ajánlatok hétfő, 12 február 2024, 08:49

Újabb csalásra figyelmeztet a rendőrség

A közösségi oldalakon terjedő újabb csalási módszerre hívja fel a figyelmet a...

Újabb csalásra figyelmeztet a rendőrség
Ajánlatok csütörtök, 8 február 2024, 08:55

Polgármester: a huzat miatt omlott le egy Szeben megyei iskola álmennyezete

A huzat miatt omlott le a Szeben megyei Ladamos községhez tartozó Alamor falu általános iskola egyik osztálytermének galambok által...

Polgármester: a huzat miatt omlott le egy Szeben megyei iskola álmennyezete
Ajánlatok csütörtök, 8 február 2024, 08:46

Elfogadták Kolozs megye költségvetését

Elfogadták a Kolozs Megye Tanács és az alárendelt intézményeinek idei...

Elfogadták Kolozs megye költségvetését
Ajánlatok kedd, 6 február 2024, 11:05

Klaus Iohannis teljes felépülést kívánt III. Károlynak

Teljes felépülést kívánt Klaus Iohannis államfő III. Károly brit királynak, akit rákbetegséggel...

Klaus Iohannis teljes felépülést kívánt III. Károlynak