Élő Kolozsvári Rádió

Élsportolók felhívása a romániai sportélet megmentéséért

Felhívást intézett az állami vezetőkhöz hatvan egykori élsportoló a romániai sportélet megmentéséért. A dokumentumot többek között olyan hírességek írják alá, mint Nadia Comăneci, Ivan Patzaichin, Cristian Gaţu, Ion Ţiriac, Ilie Năstase, Ana Pascu, Sandra Izbaşa, Doina Melinte, Corneliu Ion, Dan Grecu, és aktív sportolók is szerepelnek a támogatók között.

A riói olimpián nyújtott szerény teljesítményre hivatkozva a felhívás szerzői országos programot igényelnek az államfőtől, a miniszterelnöktől és a parlamenttől.

Az utóbbi negyedszázadban nem létezett összehangolt kormányzati támogatás, és idén a három millió tanulóból mindössze 10-12 ezren vesznek részt klubszinten valamilyen sporttevékenységben. A 2000-ben megszavazott sporttörvényt több ízben módosították, de nem sikerült átfogó hosszútávú stratégiát kidolgozni a romániai sportélet fejlesztésére – áll a dokumentumban.

Szerkesztő: fulopnoemi, 2016 október 13, 17:08

Miniszter: nőtt a Duna szintje a robbantás után
Hírek kedd, 2026 augusztus 42026 augusztus 4, 11:35

Miniszter: nőtt a Duna szintje a robbantás után

Radu Miruță ügyvivő védelmi miniszter kedden bejelentette, hogy a hadsereg szakértői által végrehajtott robbantásos művelet...

Miniszter: nőtt a Duna szintje a robbantás után
Van elég áram a lakosságnak
Hírek hétfő, 2026 augusztus 32026 augusztus 3, 14:50

Van elég áram a lakosságnak

Nincs olyan forgatókönyv, amely szerint a lakosság áram nélkül maradna – jelentette ki ma Cristian Bușoi. Az ergiaügyi államtitkár...

Van elég áram a lakosságnak
Felrobbantották a sziklát, indulhat a Duna-ág elterelése
Hírek hétfő, 2026 augusztus 32026 augusztus 3, 13:14

Felrobbantották a sziklát, indulhat a Duna-ág elterelése

Száznyolcvan kilogramm robbanóanyaggal mozdítottak el egy sziklát a Duna Bala-ágának közelében, hogy vizet tereljenek a cernavodai...

Felrobbantották a sziklát, indulhat a Duna-ág elterelése
Országos energetikai veszélyhelyzetet hirdetett augusztusra a kormány
Hírek péntek, 2026 július 312026 július 31, 20:22

Országos energetikai veszélyhelyzetet hirdetett augusztusra a kormány

Országos energetikai válsághelyzetet hirdettek Romániában augusztusra a villamosenergia-termelés csökkenése miatt – jelentette be a...

Országos energetikai veszélyhelyzetet hirdetett augusztusra a kormány
Hírek péntek, 2026 július 312026 július 31, 10:38

Felfüggesztette a sztrájkot a Sanitas szakszervezet

Az egészségügyi álláshelyek betöltésének engedélyezése után a Sanitas országos tanácsa az általános sztrájk felfüggesztéséről...

Felfüggesztette a sztrájkot a Sanitas szakszervezet
Hírek szerda, 2026 július 292026 július 29, 14:39

Elfogadta a parlament a kőolajpiaci válsághelyzetet hirdető törvényt

Elfogadta szerdán a képviselőház azt a törvénytervezetet, amely válsághelyzetet hirdet a kőolaj és kőolajtermékek piacán, és ideiglenes...

Elfogadta a parlament a kőolajpiaci válsághelyzetet hirdető törvényt
Hírek szerda, 2026 július 292026 július 29, 09:44

Folytatódik a sztrájk az egészségügyben

Az ügyvivő miniszterelnök szerint az egészségügyi dolgozók munkabeszüntetését téves információk váltották ki, amelyek szerint az új...

Folytatódik a sztrájk az egészségügyben
Hírek kedd, 2026 július 282026 július 28, 13:29

Kolozsváron gyárt közösen drónokat egy romániai és egy ukrán vállalat

Az Oves Enterprise romániai vállalat az Edrone ukrajnai dróngyártóval katonai drónok közös romániai gyártásában állapodott meg. A...

Kolozsváron gyárt közösen drónokat egy romániai és egy ukrán vállalat