Élő Kolozsvári Rádió

Kallós Zoltán körül egész Erdély ott áll

kallos-zoltanKallós Zoltán néprajzkutatót jelölte Sógor Csaba RMDSZ-es Európai parlamenti képviselő a 2017-es Europa Nostra-díjra, a jelölést ajánlólevelével támogatta Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke, Szép Gyula, a Kolozsvári Magyar Opera igazgatója és Pozsony Ferenc néprajzkutató.

Kallós Zoltán mögött, vagy pontosabban fogalmazva, Kallós Zoltán körül egész Erdély ott áll: egy táncoló, éneklő, népi kultúráját ismerő, szerető és tisztelő közösség, amely sok mindent köszönhet neki – áll Sógor Csabának az Europa Nostra díjra való felterjesztést hírül adó Facebook-bejegyzésében.

Most, a 21. században is nem csak példamutató, de megismételhetetlen Kallós Zoltán sok évtizedes munkája – fogalmazott Kelemen Hunor, hozzátéve: az a szellemi örökség, amelyet sikerült átmentenie, rögzítenie, az európai kulturális sokszínűség megőrzésének is fontos pillére.

 

Kallós Zoltán népballada-gyűjtése, amely Balladák könyve címmel jelent meg, nem csak a magyar kultúra szempontjából jelentős: Moldvában a ballada születésének a pillanatát tudta rögzíteni, hiszen akkor, ott még születtek balladák, míg Nyugat-Európában már évszázadok óta nem – emelte ki Pozsony Ferenc.

 

Szép Gyula Kallós Zoltánnak a szórványban élő magyarság anyanyelvű oktatásáért tett erőfeszítéseit emelte ki. Az általa létrehozott alapítvány számára ajánlotta fel családi örökségét, a válaszúti birtokot: egyedi kulturális-oktatási központot hozott létre, amelynek ország-világszerte csodájára járnak.

Szerkesztő: Szilágyi Szabolcs

Szerkesztő: fulopnoemi, 2016 október 7, 17:03 / actualizat: 2016 október 8, 21:37

Az egészség megőrzéséről és a közösség megerősítéséről szólt a vajdakamarási Egészségnap
Hangoló hétfő, 2026 augusztus 312026 augusztus 31, 09:46

Az egészség megőrzéséről és a közösség megerősítéséről szólt a vajdakamarási Egészségnap

Ingyenes fogászati szűrésen vehettek részt az érdeklődők a mezőségi Vajdakamaráson szervezett Egészségnapon. Az ideiglenesen kialakított...

Az egészség megőrzéséről és a közösség megerősítéséről szólt a vajdakamarási Egészségnap
Szívük csendben az Úrra figyelt
Hangoló péntek, 2026 augusztus 282026 augusztus 28, 12:54

Szívük csendben az Úrra figyelt

A Donát úti Makovecz-templomnál szervezett bibliahéten 3 évesektől 16 évesekig nagyon sokan összegyűltek, több mint hatvanan, a játékos...

Szívük csendben az Úrra figyelt
Megújult a torockószentgyörgyi vár
Hangoló csütörtök, 2026 augusztus 272026 augusztus 27, 07:32

Megújult a torockószentgyörgyi vár

Megnyitották a turisták előtt a megújult torockószentgyörgyi várat. A 13. századi történelmi emlék több száz éve magasodik romként a...

Megújult a torockószentgyörgyi vár
Tűzőr-torony volt a mai turisztikai látványosság
Hangoló kedd, 2026 augusztus 252026 augusztus 25, 13:02

Tűzőr-torony volt a mai turisztikai látványosság

Több mint egy hónapja ismét megnyitották a látogatók előtt Nagyváradon a városháza tornyát. Július 18-a óta ismét látogatható a 4...

Tűzőr-torony volt a mai turisztikai látványosság
Hangoló kedd, 2026 augusztus 252026 augusztus 25, 09:08

25. PMN: Találkozások, történetek, koncertek

Számtalan emlék kapcsolódhatott az évek során a Partiumi Magyar Napokhoz, amelynek idén a 25. kiadását rendezték meg az elmúlt héten. A...

25. PMN: Találkozások, történetek, koncertek
Hangoló hétfő, 2026 augusztus 242026 augusztus 24, 10:03

Véget ért a 17. Kolozsvári Magyar Napok

A szervezők idén több mint 600 rendezvénnyel várták a látogatókat a Kolozsvári Magyar Napokon. A programkínálatban 30 koncert, 16...

Véget ért a 17. Kolozsvári Magyar Napok
Hangoló csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 11:07

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában

Balázs Péter Kolozsvár festője – ezzel a címmel nyitottak meg kiállítást hétfő délután Kolozsváron, a (volt) Magyar utcai B’Art...

Balázs Péter festményei – Balázs László válogatásában
Hangoló csütörtök, 2026 augusztus 202026 augusztus 20, 10:42

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés

Ha a tanítás a hivatásod, akkor ez nálunk küldetéssé válhat. Ha hiszel abban, hogy a gyermekek életét szeretettel, figyelemmel és a magyar...

Tanítókat Csángóföldre: ahol a tanítás küldetés