Élő Kolozsvári Rádió

A mélyben: dráma az örök emberiről

A Kolozsvári Állami Magyar Színházban pénteken, október 7-én este 7 órától tartják az évad első bemutatóját. Makszim Gorkij A mélyben című darabját az orosz származású Yuri Kordonsky rendezte. Ez a dráma magyar nyelvterületen Éjjeli menedékhely címmel vált közismertté. Darabválasztásról, egy több mint 100 éves szöveg és a jelen viszonyáról mesélt sajtótájékoztatóján a rendező.

A szöveg mélyén az örök emberiről tudunk meg valamit, csak azt eltakarta előlünk a politikai sallang. Tehát nagyon nehéz volt egyre több és több rétegét felfejteni a darabnak, hogy elérhessünk a lényegig. Ma ez a szöveg valami másról, valami fontosabbról beszél. Például arról a kétségbeesésről, amellyel azt próbáljuk megfejteni, hogy kik vagyunk, miért vagyunk e Földön, mit csinálunk e Földdel, mekkora felelősséget kell vállalnunk a tetteinkért, vagy mit jelent például ölni.

 

A Dragoş Buhagiar tervezte díszletnek A medúza tutaja című festmény akár a metaforája is lehetne. Olyan, mint egy vízen úszó, leégett háztető. Kevés színt használtak, és az erős színházi fények helyett diszkrétebb, a filmre jellemző megvilágítás mellett döntöttek. Yuri Kordonsky szerint az általa rendezett előadás pesszimistább lesz, mint Gorkij darabja, mert a ma embere kevésbé reménykedhet abban, hogy minden jóra fordul majd.

Szerkesztő: Gergely Zsuzsa

Fotók: Biró István / Kolozsvári Állami Magyar Színház

Szerkesztő: fulopnoemi, 2016 október 5, 18:31 / actualizat: 2016 október 7, 14:27

Térjenek be Misztótfalura!
Hangoló péntek, 2026 július 102026 július 10, 12:36

Térjenek be Misztótfalura!

Szatmárnémeti felől, Nagybányához közeledve, általában csak átsuhanunk Misztótfalun. Nevét annak a nyomdásznak a jóvoltából ismerjük,...

Térjenek be Misztótfalura!
Alkotói szabadságról – keretben és azon kívül
Hangoló péntek, 2026 július 102026 július 10, 12:15

Alkotói szabadságról – keretben és azon kívül

Kilépés a keretből – ezt  a címet kapta az a kiállítás, amelyen Ujvárossy László vizuális művész életművét ismerhetik meg...

Alkotói szabadságról – keretben és azon kívül
Üveggyöngyvarázs harmadjára – fókuszban a jövő tudománya és technológiája
Hangoló kedd, 2026 július 72026 július 7, 13:31

Üveggyöngyvarázs harmadjára – fókuszban a jövő tudománya és technológiája

Erdély és talán az egész Kárpát-medence első és egyetlen tudományos fesztiválja a csíkszeredai Üveggyöngyvarázs, amely igazi...

Üveggyöngyvarázs harmadjára – fókuszban a jövő tudománya és technológiája
Máramarosszigeten mutatják be a MÚRE új riportkötetét
Hangoló kedd, 2026 július 72026 július 7, 12:21

Máramarosszigeten mutatják be a MÚRE új riportkötetét

Kiállításokkal, előadásokkal, panelbeszélgetésekkel, koncertekkel, várossétával, templomsétával, kocsmakvízzel, sportprogramokkal,...

Máramarosszigeten mutatják be a MÚRE új riportkötetét
Hangoló hétfő, 2026 július 62026 július 6, 13:48

Vibe – ahogy a résztvevők és az önkéntesek érzékelték

A fesztiválozókhoz hasonlóan az újságírók számára is valóságos kincsesbánya egy-egy nyári fesztivál, ebbe a sorba pedig remekül...

Vibe – ahogy a résztvevők és az önkéntesek érzékelték
Hangoló hétfő, 2026 július 62026 július 6, 11:32

Jól érezték magukat, másoknak is ajánlják a játékos román tábort

Másodikos, harmadikos és negyedikes diákok vettek részt múlt héten a Báthory István Elméleti Líceum nagy épületében tartott román...

Jól érezték magukat, másoknak is ajánlják a játékos román tábort
Hangoló péntek, 2026 július 32026 július 3, 14:32

Jövő hétvégén tartják a Kalotaszegi Magyar Napokat

A Kalotaszegi Magyar Napokat, a népviselet ünnepét idén július 11-én és 12-én szervezik meg Bánffyhunyadon. Búzás-Fekete Máriával, az...

Jövő hétvégén tartják a Kalotaszegi Magyar Napokat
Hangoló szerda, 2026 július 12026 július 1, 10:41

Vibe-tól az otthoni programokon át a Főtér Fesztiválig – nagybányai tizedikesekkel a nyárról

A fiatalok közül egyesek a hegyekbe kirándulnak, mások kedvükre fesztiváloznak a nyár folyamán, és olyanok is vannak, akik otthon töltik a...

Vibe-tól az otthoni programokon át a Főtér Fesztiválig – nagybányai tizedikesekkel a nyárról