Ingázó tanulók: hónap végéig döntenek a teljes költségtérítésről
Érthetetlen, miért nem fogadta még mindig el a kormány azt a rendelettervezetet, amellyel teljes mértékben fedeznék a tanulók ingázását – hívta fel a figyelmet a Romániai Magyar Középiskolások Szövetsége (MAKOSZ) közleményében. A diákszövetség szerint a kabinetnek az iskolakezdés előtt kellett volna megszavaznia a jogszabályt, hogy a több mint 130 ezer ingázó diák már ingyen utazhasson naponta iskolába.
Megkeresésünkre Király András oktatási államtitkár elmondta: dolgoznak a tervezeten, és remélhetőleg még ebben a hónapban elfogadja a kormány a jogszabályt.
Riporter: Oborocea Mónika
A MAKOSZ hét másik diákszervezettel együtt a kormány lemondását követelte amiatt, hogy késlekednek az ingázó diákok útiköltségének teljes megtérítésére vonatkozó rendelet elfogadásával, és ezzel az iskolai lemorzsolódást segítik elő.
Articol editat de fulopnoemi, 5 október 2016, 16:44